Miért mondja mindenki azt, hogy a színészek mind alkoholisták, meg beképzeltek? Illetve miért mondják, hogy csak akkor kapnak szerepet, ha vetkőznek? Ez igaz? Mármint ez mind igaz?

Mucsi Zoltán a legjobb, nála kizárt!

Szigorúan csak egy pohárkával!

Egy lány akinél régebben próbálkoztam operaénekes és amikor szerepjáték szinten előhoztam a "szexi színész + producer akinek csak 1 szerepe van, de sok a jelentkező" témájú szexuális szinten szerepjátékot.

Akkor kiakadt és bevallottam, hogy nála is volt már olyan hogy valaki megpróbálta ilyen módon kihasználni.

Szóval mindenképpen létezik. Itt egy példa.

Azt nem tudom mennyire gyakori.

A művészek között sok az alkesz. Az orvosok között sok az alkesz. A melósok között sok az alkesz.

Alkeszek, alkeszek mindenhol.

"Miért mondja mindenki azt, hogy a színészek mind alkoholisták, meg beképzeltek? Illetve miért mondják, hogy csak akkor kapnak szerepet, ha vetkőznek?"

Mert már hosszú időre visszanyúlóan ez egy történelmi tapasztalat.

A középkor végefelé amikor a színjátszás kezdett a mai színházi formájában kialakulni, a színházak rendre a város szélére, a bűntől nem távoli népréteg köreiben épült fel.

A színház nem egy erkölcsös hely volt sohasem.

És a színészek is rendszeresen zűrösebb, hánytatottabb, társadalmi normákon kívülálló emberek közül kerültek ki gyakran.

Elég csak a vándorszínész társulatokra gondolni. Ott is mindenféle szedett-vetett emberek fordultak meg a társulatokban.

És mivel a társadalom perifériáján mozogtak ezek az emberek, nyilván egymás közt találtak alkalmi vagy tartós társra is.

De magából az életmódból következik, hogy a szexhez is úgy álltak hozzá, mint a munkájukhoz, sorsukhoz. Lazán, fesztelenül, korlátok nélkül.

Ezt jogosan vagy jogtalanul, de mindenképpen megszólta a nyárspolgáribb értékrendű környezetük. Ezért lett elterjedt nézet, hogy a bordélyház és a színház az nem is két nagyon távoli dolog.

A női színész az egyenesen szégyene volt gyakran a családnak. (érthetően, rögtön ment az asszociáció hogy milyen társaságba került a család lánya).

És na, azért ez nem teljesen alaptalan.

Ezt lehet eufemizálni hogy "a művésznek szabadon szárnyall a lelke", de amikor két naponta issza asztal alá magát a művész Úr, vagy művész kisasszony, és a szeretőit egy kezén meg se tudja számolni, akkor azért elgondolkodunk, hogy biztosan ugyanolyan fenkölt-e emberileg, mint amennyire fenkölt a színpadon...

De nem csak a színház világa ilyen. A festészet, szobrászat, irodalom is jócskán fel tud mutatni nagyon durván deviáns alakokat, akiket művészként körülrajongott mindenki (vagy épp haláluk után rajongták körül).

Szóval van történelmi, tapasztalati háttere ennek.

Az más kérdés hogy nem szép dolog általánosítani (...ilyenkor jön a "DE sokszor hasznos" kitétel).

Az az állítás hogy minden művész/színész feslett erkölcsű, deviáns személy, nyilván nem igaz.

Mint ahogy az sem, hogy minden cigány tolvaj, vagy hogy minden kínai kutyaevő, vagy hogy minden fekete jól kosarazik.

DE (!) statisztikailag mégis van egy erős eltolódás ezeken a csoportokon belül a sztereotíp viselkedésük felé.

Tudjuk jól, hogy 100 cigányból több lesz tolvaj mint 100 nem cigányból, tudjuk jól 100 kínaiból előbb lesz kutyaevő akár csak egy is mint 100 nem kínaiból, és sorolhatnánk még.

A művészek között elterjedt az alkoholizálás, droghsználat (az alkohol is egy drog, csak van kulturális gyökerezettsége), és a gyakori partnerváltogatás.

"Mármint ez mind igaz?"

Ahogy fentebb írtam, statisztikailag van alapja, de abban a formájában hogy minden egyes színész ilyen vagy olyan lenne nyílván marhaság.

Pusztán szembetűnően sokan vannak köztük akikre igaz.

Az meg hogy mit élsz meg borzalmasnak egyénfüggő.

Ha téged kiver a víz attól, hogy nyíltan beszélnek a szexről, és teljesen normálisnak számít köztük a társulaton belül összefeküdni a kollégákkal, akkor tényleg nem neked való.

Amúgy valamilyen szinten a művész elméje bomlott.

Kb úgy kell elképzelni, mint egy skálát. Aki teljesen neurotipikus (értsd: Semmi kilengése nincsen a normához képest, mondhatni ő Mr. Átlagos) az tulajdonképpen egy teljesen kimért, teljesen hétköznapian, gyakorlatiasan, de mégsem grandiózusan gondolkodó személy.

Az ég kék, a fű zöld, a munkaidő 8 óra, az élet olyan amilyen. Kb ilyesmi. Nem ábrándozik, nem fantáziál.

Jellemző élőhelye az ilyeneknek az olyan munkahely, ahol faék egyszerű dolgokat kell csinálni, és nincs semmi ami kiugró szellemi kihívást vagy készséget követelne meg. (pl egy portásfülkében ilyen emberekre bukkansz).

Aki kicsit "zizibb" vagy "bogarasabb" azoknak valami félre van kicsit drótozva a fejükben.

Innovatívak, újszerűek, újítóak, kreatívak, álmodozóak.

De ugyanígy árnyoldaluk is van.

Szétszórtak, ingerlékenyek, könnyen megsértődnek, makacsok, hevesek.

A szórakozott professzor a laborban, és a látomás szerű festményeket készítő művész a műhelyében ugyanúgy "egy picit bomlott elméjű".

Olyasmivel foglalkozik, amivel egy neurotipikus soha nem foglalkozna, és olyan meglátásai vannak, amilyen egy neurotipikusnak soha nem lesz.

És ha valaki még a zseniknél is jobban félre van drótozva, azokat hívjuk neurotikus betegeknek. Azoknál már olyannyira független az agyműködésük a valóságtól, hogy bolondoknak tartjuk.

Egy példán keresztül:

A neurotipikus átlag Józsi nem lát bele semmit a felhőkbe.

A kicsit bogaras művész zsiráfokat, lángoló oroszlánokat, és kétfejű kígyókat lát a felhőkbe, amiket aztán megfesthet, vagy költeményt írhat róluk.

A neurotikus bolond beszél a felhőkkel, és meg van győződve róla hogy a felhők követik őt és meg akarják ölni.

Na ez a különbség a három kategória között.