Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit csináljak magammal, hogy...

Mit csináljak magammal, hogy ne legyek ennyire nyugodt és felhőtlen olyan helyzetekben amelyekben más halálra stresszeli magát?

Figyelt kérdés

Jelenleg végzős gimnazista vagyok. Az első két évben komolyan vettem mindent annak ellenére, hogy akkor még céljaim se voltak, de igazából már akkor se zavartattam magam.

Egyszerűen az a probléma, hogy nem tudok kitörni a végtelen nyugodt életmódból. Míg a világ a feje tetejére áll én addig is úgy teszek mintha mi se történne annak ellenére, hogy mindenki körülöttem stresszel és tesz a javulás érdekében. Holnap például írunk történelemből de ahelyett, hogy tanultam volna csak annyi járt a fejemben, hogy csak nyugalom, semmi stressz, simán megírom legalább egy négyesre csak használnom kell a józan paraszti eszem. Míg más kiköpi a tüdejét, hogy mindenre felkészült legyen én addig úgy teszek mintha minden nap minden órán filmnézés lenne és erre kapnánk a jegyeket... Egyébként 4-es tanuló vagyok. Tűzoltósnak szeretnék továbbtanulni egyébként.


Nyáron dolgoztam is. Ott szintúgy ugyanez volt. Amikor egy kis akadályba ütköztünk az összes kolléga pánikba esett, mert elég szigorú főnökünk volt, de én úgy zabáltam körülöttük mintha már csak extra bónuszokért dolgoznánk és semmi tétje nem lenne az egésznek. Próbáltam őket nyugtatni, de mind azt kérdezte, hogy én mégis, hogy a francba vagyok képes ilyen nyugodt maradni.


Ez az egész egyébként az egész életemre kihat... Munkahelyen, sulin kívül az otthonomra is. Volt, hogy vendégeket vártunk volna karácsonyra de elment az áram és nem tudtunk főzni. Anyám már velem ordítozott nagy pánik közepette, én meg nevetve felálltam a fotelből és kicsaptam az asztalra a vajat, kenyeret meg a kolbászt aztán tessék.. megvan oldva....Ha épp előttem tör ki egy véres bunyó lazán elsétálok közötte.(igen, erre is volt példa :D) Mit tehetnék ez ellen? Az egész családom észrevette és ők tanácsolták, hogy nem ártana változtatni mert nehézségeim lesznek az élet során. Nem mintha annyira meghatna, de ha valaki esetleg tud valami jó tanácsot erre lehet megfogadnám :)

Köszönöm szépen előre is:))

18/F



2020. márc. 3. 01:06
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat :) Akkor nem kell változtatnom.


#6 Nem lesz*rok mindent, hanem stresszmentesen, teljes higgadtsággal végzem a dolgaim még akkor is ha épp mindjárt kifutok az időből.

2020. márc. 3. 13:46
 12/12 anonim ***** válasza:
Nagyon szívesen :)
2020. márc. 3. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!