Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Lehet annak hosszútávon...

Lehet annak hosszútávon negatív hatása, ha "jobbnak" tartom magam másoknál? 18/L

Figyelt kérdés

Kérlek, olvasd el, mielőtt ítélkezel!


Szóval évek óta van ez a "problémám", vagy inkább tendenciám, hogy alanyi jogon magamat mások fölé helyezem. Elsősorban a velem hasonló korú és szintén nőnemű emberekkel kapcsolatban érzek így, hogy az agyam automatikusan úgy kezeli, ha megismerek valakit, hogy hozzám kell felérnie.


Ez főleg gondolkodásbeli dolgokra terjed ki, pl. mindig a saját véleményemhez hasonlítom másokét, de igyekszem megérteni a másik oldalt is. Szimplán úgy kezelem, alapvetően én tudom az igazságot, és ahhoz képest más véleménye, álláspontja változtathatja azt.


Ez igazából nem egy tudatos viselkedés, inkább úgy érzem, mindig is így gondolkodtam egészen kiskoromtól. Nem ítélem el más mondanivalóját, sőt, nyitott vagyok rá, de mintha azt sugallná valami állandóan, hogy "ők úgysem tudják, amit te". Picit mintha átestem volna olyan dolgokon, amikről feltételezem, hogy más nem, pedig ez közel sincs így. Mondhatni átlagos gyerekkorom volt, szóval nem mondanám hogy annyira bölcs lennék.


Akikkel már beszéltem erről, azt mondták, hogy örüljek neki, ez egy jó tulajdonság. Én sem mondanám kifejezetten rossznak, inkább veszélyesnek. Félek, idővel bele fogok ütközni esetekbe, ahol nem hogy más igazsággal fogok találkozni, mint a sajátom, hanem esetleg a teljes ellentétével.


Főleg az motivált, hogy kiírjam ezt a kérdést, hogy más korombelieken pont az önbizalomhiányt látom, már ha annak lehet nevezni. Inkább a saját magukban való hit hiánya, önazonosság hiánya.


Ti mit gondoltok?



2020. márc. 18. 21:28
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:

Ez az a kor, amikor minden kamasz szeretne valamilyen tulajdonságot magára ruházni, amivel nagyon különleges lesz, legalább önmaga szemében. Én is ilyen voltam akkoriban, meg kb. mindenki.

Az, hogy valaki a saját véleményét érzi validnak, és ahhoz hasonlítja másét, és persze, a többiek véleménye lófsz, legalábbis az övéhez képest, kb. az emberiség 95%-ra jellemző. Az ember van annyira korlátolt, hogy nem lát túl magán. Ez nem egy egyedi tulajdonság. Az 5%-ba tartozni valami. (Még mielőtt. Persze, hogy nem végeztem statisztikai felmérést, csak az arányokat szerettem volna érzékeltetni.)

2020. márc. 19. 04:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
38%

Sok tudatlan vagy farok csóváló ír.


Akkor beképzeltség, ha nincs mire.


Pl ha alapon különbözöl az átlag korodbeli suhancoktól és jóval érettebb vagy mentalitásban stb, akkor teljesen jogosan érzed azt amit.


Én pl szánalmasnak tartottam a vulgáris társaimat már 10éves fejjel is.

Középben főleg... Nekik az élet pia drog szex stb volt, vannak akik bele is ragadtak ebbe.


Dokimnak elmondtam, hogy ezek dolgok miatt nem akarok részt venni oszt.kiránduláson, teljesen megértette és otthon alkothattam, míg azok szánalmas szintjüket fokozták.


Felnőtt korban is tapasztaltam mennyire közönségesek, nyomorultak az emberek zöme.

S honnan is ered az igazi rosszindulat, miért keseredett annyi ember...

Jól gondoltam, de meg is tapasztaltam milyenek tudnak lenni, főleg mikor semmire nem viszi az életben s máson tölti ki azt.


Ignoráltam, majd kitörtem.


"Jaj, de szerencsés vagy! A hobbid a munkád és jól megvagy belőle látom"


Szerencse?! Francokat... megdolgoztam érte, mert mindig is éreztem több vagyok.


Sok mindenhez értek s mikor megkérdezik:

Mi a hobbid?

Minimum 15-öt felsorolok s pörgetem a képeket mutatva.


Míg a másikat megkérdezem semmi értelmeset nem tud mondani.


Volt olyan korombeli, aki válasza:

"Ivászat haverokkal"... 👏👏👏 Gratulálok!

Büszke lehet rá mindenki.


Kérdező, csinálj személyiség tesztet, küldhetek linket is, ha kell.


INTP

N

2020. márc. 19. 05:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:

Ezt úgy hívják, hogy nárcisztikus személy. Nagyon sok van ilyen a világban mostanában. És nem is igazán gyógyítható.


Volt egy randevúm régen egy csajjal, kielemezte hangosan amit mondtam éppen, hogy ez és az mire utalhat a személyiségemmel kapcsolatban. Jókat nevetgéltem rajta, mintha bejönne. Azt vártam mikor lesz vége a rémálomnak.

2020. márc. 21. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
ez baromira nem nárcisztikus. Túl van ez a nárcizmus tolva, elég kevés nárcisztikus ember él a világban szerencsére. A kérdező biztos nem az.
2020. márc. 22. 02:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

Szinte az összes tininek pont ugyanaz a betegsége.

Mindent jobban tudnak és okosabbnak képzelik magukat mindenkinél.

Ennyi.


Talán majd elmúlik egyszer...

2020. márc. 22. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Nem baj az, ha jobbnak képzeled magad, az nagy motivációs erő, csak tudjad, hogy ez meddig tart.
2020. márc. 22. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 A kérdező kommentje:
Meglepődnétek, mennyire nem ez a baja az összes tininek. A legtöbben az ismerőseim közül komoly önbizalomhiánnyal küzdenek, és ez nem a külsejükre értendő, hanem a belső tulajdonságaikra.
2020. márc. 22. 18:17
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!