Ha valami számodra nagyon fontosat elvesztesz, az rosszabb mint ha soha nem is lett volna a tiéd?

Erre így nem lehet válaszolni. Konkrét esettől éd az adott személy szubjektív értékítéletétől függ a dolog.

Pl hosszú ideig spórolni egy autóra, ami a próbaúton totálkáros lesz utólag nyilván nem érte meg, hisz emberünk szinte semmit nem kapott a rengeteg pénzért és időért amit beleölt. Ellenben ha ugyanezzel az autóval gond nélkül 10 évig autózik az ember, akkor ha el is veszíti utána, az a 10 év élvezetes autókázás egy csodás kocsival bőven többet jelent, mint a tudat hogy nem tart örökké ez az autó sem.

Természetesen sokkal rosszabb. Mert ha soha sem volt a tiéd akkor maximum vágyódsz rá. Ha elveszted akkor pedig a dolog hiányától szenvedsz.

Ez olyan, mint egy vakon született ember és az aki megvakul. A vakon született embernek úgy kell leélnie az életét, hogy a látás, mint érzékelés hiányzik a mindennapjaiból. Az, aki korábban látott nem csak ezzel kell hogy szembenézzen, hanem azzal is, hogy valami ami az élete része volt nincs többé.

Néha en olyanokon agyalok:

amikor szerelmes es boldog voltam mig el nem hagytak csak ugy, es szoval maradtak a szép emlékek amiket a masik lazàn eldobott, szoval azon gondolkodom neha, van ertelme ugy barmi jonak is ha az ugy is tovarepül? Hogy hosszu évek tavlataban tele vagyok sok szep jo emlekkel amik mint a füst soha nem megfoghatok atelhetök es csak addig tartottak, azoknak mi a fránya ertelme?

Az egesz életet mindig ugy kellene felfogni hogy a kövi pillanatban ugy is tovaszall az az adott érzés/öröm es soha nem àllando es ezt szokjam meg? Hogy raadasul allandoan kergetni kell mint valami lepkét a boldogsag MÚLÓ pillanatait?

Most mindegy hogy az egy szeretett targy/szemely/ a legnagyobb öröm. Minden mulando.

A Titanicra vetitve most igy több lett ettöl a föszereplö egyaltalàn a végén? A gyemantot vagy mit is eldobta a vizbe. Volt értelme az egész lamournak, meg amiken keresztül mentek?

Egy ködös emlek marad mindenböl.

Az életnek ez a része vagy hogy ilyen az èlet engem irrital.

Ķezdem megèrteni azt amikor azt mondjàk hogy most ugy megallitanàm az idöt! Ilyen pillanataim nekem is vannak amikor ezt éreztem!de nem lehet elszall mint valami porfelhö. Annyira tré az egesz igy.

Én ezt a saját életemben a szerelemben éltem meg. És nem: Minden egyes perc csoda volt, amig az enyém lehetett, mert megtapasztalhattam vle/általa/mellette egy olyan boldogságot, teljességet, amit soha többé. ÉLTEM, úgy, ahogy soha többé.

Ha nem lett volna soha az enyém ez, azt sem tudnám, hogy ilyen csoda is létezik, hogy igy is lehet ÉLNI.

És ez egy hatalmas ajándék volt, és hálás vagyok érte, ha nem is tarthatott sokáig. Annál is inkább, mert van, aki egyáltalán nem ismerheti meg ezt a fajta szerelmet.

7-es, én nem ismerem, de őszintén szólva nem is akarom.

Minek szenvedjek feleslegesen?