Te különlegesnek tartod magad?

Szerintem ember és helyzetfüggő. Az is, hogy ki mit gondol magáról.

Én alapvetően mindig átlagos akartam lenni. Suli, barátok, család, meló, szóval egy átlagos élet. Aztán a környezetem visszajelzései alapján rájöttem, hogy nem vagyok átlagos. És így szívok.

Alapvetően mindannyian egyediek és megismetelhetetlenek vagyunk, ezáltal különlegesek is. Persze vannak olyanok is, akik valamiben kiemelkednek a tömegből(pl tudósok, művészek stb).

Engem is szoktak különlegesnek(vagy inkább furanak) tartani mert pl nem tudnak kiigazodni rajtam olyan összetett vagyok.

Egyébként a nárcisztikusoknal az a baj, hogy ott már atesik az ember a ló másik oldalára. A különlegesség érzés már inkább öndicsőítés egy undorító stílusban. Ők a többi embert akkor is lenezik, ha amúgy ő se ért el semmit.

Én régebben különlegesnek éreztem magam. Őszintén szólva hiányzik az az állapot, sokkal motiváltabb tudtam lenni, sokkal fontosabbnak tűnt, hogy mi történik velem. Ebből arra gondolnék, hogy valamilyen szinten fontos, hogy különlegesek legyünk önmagunk számára. (Természetesen nem a nárcizmusig elhajlásra gondolok.)

De már nem tudom magam különlegesnek érezni. Egy hatalmas bolygón száguldunk a világűrben, a semmiben, majdnem 8 milliárd embertársunkkal. Mindenkinek vannak érzései, érdekes gondolatai, mindenki szeretne valamit, törekszik valamire. Mindenkinek vannak erősségei és gyengeségei. Nem érzem, hogy kitűnnék bármiben is.

Bocsi az offért, de utolsó, melyik művészeti ágban alkotsz?

(egyébként hogy válaszoljak a kérdésre: csomó ideig én is annak tartottam magam, de talán ez csak hiúság? nem tudom...)

Ez érdekes, mert sokáig én is azt hittem hogy mindenki úgy gondolkodik mint én. Nemrég derült ki számomra, hogy nem mindenki érzi magát "különlegesnek" vagy "többre hivatottnak". Sokszor éreztem úgy hogy jobb ötleteim vannak mint másoknak a közelemben, vagy jobb érzékem van valamihez. Azt hittem, hogy ez természetes, és ettől nem vagyok más, de rájöttem hogy nem az. Rengetegen vannak, akiknek rendben van hogy boltban, gyárban dolgozzanak, családot alapítsanak, és ez elég, és erre is vágynak. Azt hittem, hogy ők csak lemondanak valamiről, de ha beszéltem velük kiderült, hogy ők igazából ennyit akarnak, nem is vágytak többre mert nem volt szakképesítésük vagy különleges tehetségük, nem akartak máshogy kinézni, többet hozzáadni valamihez. Mondjuk ez lehet hogy nekem azért furcsa, mert nem értem hogy az milyen. Egész életemben tudtam hogy nem fogok "átlagos" munkát végezni, hanem mindig valami különleges és kreatívat, mert ehhez van tehetségem, és persze így is lett végül.

Az is furcsa volt számomra, hogy vannak emberek akik a való élettel álmodnak, eddig azt hittem az természetes hogy mindenki valami fantáziadús képzeletvilággal álmodik, továbbá az is újdonság volt, hogy vannak emberek kisebb érzelmi spektrummal, és az örömöt és a szomorúságot is csak közepesen élik meg. Amíg én sírva, nevetve tudok örülni, ők legjobb esetben mosolyognak, és belül örülnek. Nekem ez is új volt :D

szerintem mindenki különleges ezért senki sem különleges :D

azt, hogy mások mit gondolnak, arról fogalmam sincs

Utolsó, szerinted Einstein nem volt különleges? Mozart nem volt különleges?

Fura, én is különlegesebbnek tartottam magam régen, de az biztos, hogy eltérek az átlagtól.