Ti hisztek ebben?

Attól függ. Volt egy évfolyamtársam, 3x rególyázott (jelentkezett újra a szakra, mert annyira elszúrta, hogy átkerült volna fizetősre vagy kirúgták volna), de utána is hajtotta az "elitegyetem, itt kell végeznem, ha valaki akarok lenni" dumát. Na, rá ez igaz, hogy valahol a harmadszorra bukott tárgynál és az első sikertelen újrakezdésnél el kellett volna gondolkodni, hogy mire fog elmenni az a 12 ingyenes félév... De nem úgy értem itt sem azt, hogy ne erőltesse, hogy hagyja abba és ne legyen mérnök, hanem törölje le a szemüvegéről a sznobnyálat és válasszon másik egyetemet. Mert akik így tettek, ma már dolgozó, elismert szakemberek, ő meg még mindig ott rohad egy (vélten, amúgy meg mindenki telibeszarja) jobb nevű diplomáért...

De vannak szerintem olyan általános dolgok, amiket nem szabad hagyni, hanem kifejezetten erőltetni kell és meg kell magad találnod benne, mert olyan nincs, hogy valakinek nem megy.

Ilyenek:

-idegennyelv tanulás (főleg angol)

-fogyás

-egy normális végzettség megszerzése

-kilépni a nem megfelelő társaságból/kapcsolatból

-sport (hiszem, hogy létezik mindenkinek legalább egy mozgásforma, ami jó neki)

-és maga az élet - szerintem lemondani az életről (és a boldogságról) a legnagyobb hiba.

Van, amikor képtelenség megvalósítani (eltúlozva: nem mehetek létrán a Holdra).

Van, amikor akadály lép föl, amivel nem számoltam. Ezt vagy meg tudom oldani, vagy képtelennek látom és lemondok a megvalósításról.

Van, amikor más valaki képes lenne rá (van hozzá tudása, esetleg nagyobb az akaratereje is), de én tehetetlen vagyok rá.

Én semmiféle sorscsapást, mágiát nem látok benne. Ha van valakinek tudása (esetleg gyorsan szerez rá), van erős akarata, akkor sok akadályt le tud győzni.

Ha látom, hogy akaratom ellenére sem megy, akkor nincs más út, mint hagyni az egészet. Tehát kénytelen vagyok benne hinni.

Attól függ milyen jellegű az akadály. Ha már egyetem irányba megyünk el, akkor szerintem ott 1-2 félév után érzi az ember, hogy van e keresnivalója egy adott szakon. Ha csak egy-egy szívós tárgy van, annak neki futok újra és újra, de ha érzem, hogy nekem ez az egész nem fekszik, akkor bizony el kell engedni.

Valahogy így gondolom az élet minden más területén is. Egyszerűen csak hallgatok a megérzéseimre és vagy erőt merítek egy-egy bukásból/akadályból ami jön, vagy ha a megérzéseim azt diktálják a túl sok kudarc mellett, akkor újraértékelem és lehet hogy úgy döntök, hogy oka van annak, hogy ennyire rögös az út. Talán nem is kellene tovább döcögnöm.

Visszakanyarodva az egyetemre, nekem ez nagyon jó példám erre. Mindenáron közgazdász akartam lenni gimi után, de azért megjelöltem egy mérnök képzést is. Nem vettek fel sehova közgázra, maradt a mérnök képzés. Gondoltam, majd átjelentkezek, hisz nem igazán akarok mérnök lenni, de az is olyan bonyolult lett volna és elvesztegettem volna egy évet, hogy végül újraértékeltem és úgy döntöttem maradok, mivel ez megy. Talán ez az utam. Mérnökként diplomáztam és életem legjobb döntése volt. Azóta van egy közgáz diplomám is, de én annyira még nem szenvedtem semmivel, mint annak a papírnak a megszerzésével, pedig van két műszaki diplomám. :D Egyszerűen nem fekszik, nem áll rá az agyam, valószínű ott hagytam volna 1-2 év után, ha alapképzésen teljesül a célom és oda vesznek fel, ahova akkor menni akartam.

Szóval én azt vallom, hogy igen is néha újra kell értékelni. Nem szabad mindenáron kapaszkodni valamibe, de az sem normális, ha az első nehézségnél elengedem a vágyaimat. Néha meg kell állni és végig gondolni az életet és a lehetséges alakulását, hiszen azt te formálod.

Leírtad az életemet 2016 óta.

Egyébként engem is ez érdekelne!

Egy idő után tényleg el kell engedni dolgokat, nade mikor és mi jön akkor utána?

Nekem van egy maratoni futásos hasonlatom.

Ha az emberek elkezdenének rá célzottan készülni, tuti, hogy sokaknak sikerülne és sok olyannak is, aki korábban nem is gondolta volna!

Viszont biztos lenne, akinek tönkremenne a bokája, térde. Másnak nem feltétlen bírná a szíve, így veszélybe sodorná magát. Megint másnak nem lenne semmi baja, viszont annyira gyengécske, hogy aránytalanul sok időt venne el a felkészülése, annyit, amennyi egész egyszerűen nem éri meg és más dolgok kárára megy.

A konkrét választ én is várom.

Most (illetve pár hónap múlva) lenne lehetőségem kimenni Németországba takarítani, ezzel kiszakadni a rossz beidegződésektől, sémáktól és új életet kezdeni. Csak nem merek.

Van benne ilyen dolog, de akkor, ha ez sokszor ismétlődik, akkor igazán elgondolkodtató, hogy ez miért van? Rossz irányt nem választhat állandóan az ember.

A lényeg, hogy ki kell az embernek próbálnia magát több dologban, majd szelektálni, amit nem érez magáénak.