Ez a felnőttéválás velejárója vagy csak én lettem sokkal zárkózottabb?

Régen, középiskolás és egyetemista koromban, kifejezetten nyitott, extrovertált személyiség voltam. Mindenkit ismertem, rengeteg barátom volt, buliból buliba jártam. Ha eszembe jutott, hogy kéne csinálni valamit mindig eszembejutott vagy 10 ember, akiket felhívtam, hogy ráér-e.

Aztán dolgozni kezdtem, megházasodtam és gyerekem lett és ez az egész megváltozott.

Régen simán bejelöltem valaki a facebookon egy találkozás után vagy elhívtam valami programra. Ha valakivel egyszer már beszéltem ahhoz simán odamentem a buszmegállóban beszélgetni. Most ugyanezt a viselkedést tolakodónak érzem. Jól elvagyok pl.: a kollegáimmal a munkahelyemen, de hiába dolgozunk egy éve együtt, tolakodónak érezném bejelölni a facebookon vagy elhívni egy hétvégi programra. A szomszédainkkal mindig beszélek pár mondatot, alap dolgok, de őszintén megvallva azt nem tudnám megmondani, hogy mit dolgoznak vagy hogy egyáltalán kik ők, de tolakodónak érezném rákérdezni erre. Ha pedig meglátok egy olyan kollegát a buszmegállóban, akivel nem dolgozunk szorosan együtt, csak a konyhában szoktunk találkozni, akkor igyekszem úgy állni, hogy ne vegyen észre, nehogy beszélgetni kelljen.

Szóval valahogy bentről egészen más jön. Mással is történt ilyen átmenet? Vajon mitől lehet? Hogyan tudnám visszacsinálni?

A régi barátok közül néhány megvan a mai napig, fél évben egyszer találkozunk, de ennyi.