Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit kezdjek magammal?

Mit kezdjek magammal?

Figyelt kérdés

23 éves frissen végzett diplomás vagyok. Budapesten voltan 4 éven keresztül kolis, koronavírus miatt Márciusban haza kellett költöznöm, itthon is államvizsgáztam. A szülővárosom egy 20 ezres szegényebb város 100 kilóméterre Budapesttől, nagyon semmi nem köt már ide, ezért is eléggé unalmasan érzem magam itt, a házunk is a város szélén van, ahol a szomszéd néni csirkéket tart, az a tipikus vidéki légkör.

Nem tudom hogyan tovább.

Szüleim mindenben támogatnak, de úgy érzem nem bírnak elengedni. Apám napi szinten elmondja hogy te itt laksz, meg hogy "szeretsz itt lenni köztünk", meg látom rajta hogy próbál jófejkedni. Azt mondják menjek inkább mester szakra, meg támogatnának is anyagilag. Szívem szerint világot látnék, minél messzebb, új embereket megismerni, dolgozni, kiszakadni végre ebből a légkörből. Ezt már elmondtam, erre a lebeszélős szöveg jött, hogy ne dobj ki 100 ezret albérletre, meg miért mennél olyan messze, a megyeszékhelyre is át lehet ingázni. Nézegettem, szobát már 50 ezer + rezsiért lehet kapni Budapesten...ami persze nem egy luxus, de úgy érzem már így is sokáig húztam az egészet, nem akarok 30 felüli mamahotelesként majd örökölve valamit elkezdeni az életem, addig meg várni meg az unalmas kisvárosban szenvedni. Szeretem a családom, de most így egyetem után bárhova elmennék, (akár valami óceáni halászhajóra, vagy trópusi szigetre kókuszárusnak :D), szabad akarok lenni független mindentől és mindenkitől. Angolul középfokon beszélek, ez szeretném majd felfejleszteni a nyáron, akár külföldre is mennék, de nincs kivel. Az összes haverom a koliban volt, itthon van pár régi gimis ismerősöm, de már nem ugyan az a hangulat...magányosnak is érzem itt magam, egész nap csak gépezek, filmezek, néha bevásárolok, vagy csak az udvaron napozok, tiszta depi sokszor az egészm

Csak elkezdeni nehéz, nem tudom hogy tegyem meg az első lépést, hogy költözhetnék el, munkát találni pályakezdőként nem könnyű dolog, de szüleimmel se akarok összeveszni.

Mit tanácsoltok? Előre is köszönöm a válaszokat! :)



2020. jún. 24. 23:50
 1/2 anonim ***** válasza:
93%
Miért nem mész mester szakra?Úgy a szüleid is örülnének,és akár mehetnél cserediáknak is külföldre,úgy világot is látnál,és otthonról is elszakadnál.
2020. jún. 25. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

A mesterszaknak van értelme, mert ha igazán jó területen vagy, akkor a mester diplomával már pályakezdőként is több fizut kaphatsz, mint csak alapképzéssel (pl sok mérnöki szakra érvényes ez). Szóval legalább ennyiből megéri.

Én nem maradnék otthon, elmennék mesterre és visszaköltöznék a koliba, az utolsó 1-2 félévben a legtöbb helyen már bele is lehet paszírozni egy részmunkaidős állást, aminek a fizetését félretenném a leendő albira/külföldi élet kezdéséhez.

Azért a külföldre költözés és utazgatás nem ám olyan, hogy "jajj menni akarok és megyek", ehhez kell tőke rendesen, miből tervezed finanszírozni ezeket friss diplomásként?

2020. jún. 25. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!