Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért vannak olyan emberek...

Miért vannak olyan emberek akik direkt nem hordják a maszkot?

Figyelt kérdés

Maszktalanok face csoportba azzal menőznek, hogy lefotózzák magukat maszk nélkül, hogy a buszon vannak.


Tény, hogy nekem nincs koronás ismerősöm, tény, hogy csak az ősz első napján emelkedett a járványgörbe a hivatalos adatok szerint. Nem az, hogy nem hiszek benne, de február elején miért nem lehetett leállítani a Kína Európai repülőzgetést? Tudták ott a vírus, nyílt titok, hogy itt is lesz, már januárban tudta aki olvasta, hogy jön a kis víruska kirándulni. Wuhan vesztegzár alá kerűlt , na akkor kellett volna leállítani a légi közlekedést Kínából.


De nem, húzták. És keletről nyugatra 6 hét alatt eljutott a dolog úgy, hogy a 6. héten veszélyhelyzet lett itthon mert valamiért az olaszok kapták be, holott itt vagy mondjuk Amszterdamba több a kínai. Érdekes, hogy Hollandia valahogy szóba sem került abban a március elejei időszakba.


Na mindegy, csak észrevételek.


Meghozza gyenge kormányunk, a szabályt, hogy a maszk valahogy alkalmazandó, bkk volán hoz házi szabályt, hogy ha a nem igénybe szeretnénk venni a tömeg közlekedést ami elvileg sem gyakorlatilag sem kötelező akkor a szabály szerint tegyünk a pofánk elé valami papír vagy textil ótvart. Ez egy szabály, az is szabály, hogy nem recskázhatok a Váci utcán mert szabályellenes. Vagy nem használhatom előzés célból a leállósávot, vagy meg kell állni a STOP táblánál. Értelme pl. az utóbbinak alig van, de megbüntetnek ha meglátja a zsaru.



Ennek ellenére 10ezer+ követője van a maszktalanok csopinak, ha kiírod, higy elkaptad a koronás cuccot kibaxnak mert szerintük nincs ilyen. Ha vitázni szeretnél el lehet felejteni mert vagy zsidó leszel vagy fideszes vagy liberális vagy náci. Minden profilom megkapta, ki is vágtak. 3 face accom lett bannolva, még van ott 1 , de azzal csak nézem.


Szóval, ennek van egy szabály, be kell tartani, ettől nem leszel se több se kevesebb. Gazdaságot nem úgy mented meg, hogy nem hordasz maszkot.



2020. szept. 17. 11:05
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
60%

Remélem elkapják a betegséget, aztán majd fotózgathatják magukat.


Emberi hülyeség határtalan

2020. szept. 17. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 A kérdező kommentje:

Nem remélem, most olvastam, hogy Szent István kórházban ember hiány van.


Inkább lenne az vicces, hogy nem fizetik ki a bírságot aztán kamatot meg a költségeket vonják a fizujukból :D " nem fizetem mert nem legitim" "nem fizetem mert nincs alkotmánya Magyarországnak" ilyen érvek vannak.

2020. szept. 17. 11:17
 3/23 anonim ***** válasza:
67%

Ezek ugyanolyan ostobák, mint Pataki Attila, aki "kinyilatkoztatta", hogy koronavírus nincs - aztán most meg ö az, aki elkapta!

Remélhetöleg az összes ilye idióta így fog járni, a baj csak annyi, hogy közben megfertöznek másokat is.

2020. szept. 17. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
72%
Most képzelhetik magukat a legegyszerűbben a hatalom ellen felkelő szabadságharcosnak, sajnos sokan élnek is a lehetőséggel. Végre nem kerül erőfeszítésbe hogy "jól megmutassák". :)
2020. szept. 17. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
69%
Breaking news: Az emberek többsége idióta.
2020. szept. 17. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
62%
Ki az a Pataki Attila? Válaszolva kérdésedre: mindig meg fogod találni - minden élethelyzetben - az ügyeletes "lázadó" hülyét Magyarországon. Sok gyökér attól érzi magát valakinek, hogy provokál másokat, aztán lesi a hatást, - hátha ki tud provokálni néhány sallert. Máshoz nem értenek, ezért ezt az egyetlen "erényüket" villogtatják. Aztán amikor szembesülnek azzal, hogy van ellenszere az olyanoknak, mint ők, akkor jön a nyilvánosság elé vitt önsajnáltatás. Speciel, nem élem meg veszteségként, ha egy-egy ilyen idióta elhullik, - mert másból nem is képesek megvilágosodni.
2020. szept. 17. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
69%

#6

Hű, ez a kérdés rendesen meglepett... Pataky az Edda frontembere. :)


Amúgy az a baj, hogy az ilyenek nem csak önmagukra nézve veszélyesek. :(

2020. szept. 17. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
46%

6-os: Pataki Attila az EDDA énekese és egyik alapítója, ezért eléggé médiaközelben van.

AMióta kevésbé sikeres az együttes, azóta folyamatosan feltünést akar kelteni, egy ideig a földönkívüliek rabolták el, most meg a Korona ellen csinált felhajtást, mert egyébként nem sokan törödnének vele, hogy egyáltalán él-e még!

Csak most sikerült igen alapos öngólt lönie!

2020. szept. 17. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
47%
Egy dolgot nem értek, kérdező. Ha szerinted be kell tartani a szabályt és kell maszkot használni, akkor miért léptél be egy olyan Facebook csoportba, aminek pont az a lényege, hogy nem kell? Ráadásul, mint írtad, több profillal is. Lehet, hogy én vagyok a fura, de én nem lépkedek be olyan csoportokba, amik nyílegyenesen szembemennek az elveimmel, nekem ez nem logikus.
2020. szept. 17. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
37%
Én is lehúzom,mert semmi értelme.Ekeve szoktsm inni a buszon,allergiás vagyok,tehát az orrom is fújni kell.Az se jobb amikir mások úgy hordjak,hogy az orruk ki van,vagy oldalt van két lyuk.Ha ennyire féltek zárjátok magatokra az ajtót.Nincs annyi maszk és gumikesztyű,fertőtlenítő a világon,amit helyesen használni kellene,hogy a vírus ne érintkezzen veled.
2020. szept. 17. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!