Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mi az igazság a bevándorlókról?

Mi az igazság a bevándorlókról?

Figyelt kérdés

Nézek egy dokumentumfilmet róluk, ahol önkéntes fiatalok segítik őket. Vizet adnak, zuhanyzást biztosítanak, védik őket.

Mutatnak egy bevándorlót, meztelen felsőtesttel szétterpeszkedve ül, sört iszik, közben cigarettázik, zenét hallgat fülhallgatóval.

Mesél: meghaltak a szülei, ott már nincs senkije. Dolgozni akar, itt is nyírja a füvet, de adni nem adnak neki semmit, legfeljebb tetőt a feje fölé. Hébe-hóba kap enni (megjegyzem izmos, jó húsban lévő "kan"), hát ilyen sz@r itt az élet.

Valahogy nem esett meg a szívem rajta.

Emberségesnek hittem magam, de mikor ilyen alakokat látok, akik csak a csajokat stírölik (de úgy, hogy megfagy az ereimben a vér), vigyorognak, jó húsban vannak, isznak, dohányoznak, bömböltetik a telefonjukat, valahogy nem a szegény, éhező, árva, háború által sújtott szerencsétlenek jutnak eszembe, akik összerezzennek minden zajra, mert rettegnek a robbanásoktól.

Egyetemista koromban szószerint éheztem, a válság idején a szüleim alig tudtak pénzt küldeni. Kussoltam soványan, alkalmazkodtam, maradékokat ettem. Ha háborús menekült lennék, valószínüleg ugyan ezt csinálnám, hálás lennék mindenért, amit kapok.

Volt már menekült szíriai tanítványom, nagyon kedvesek voltak, tanultak magyarul, a szülők is. Miután csillapodott ott a helyzet, hazamentek.

Egyesek védik őket, mások utálják. Nektek mi a személyes tapasztalatotok?

Azt hiszem, én ellene vagyok a dolognak. Elképzelni azt, hogy folyamatosan félnem kell, mikor erőszakolnak meg/a gyerekeimmel mi történik, nem gyakorolhatom a saját vallásom, mert a betelepedők nem hajlandóak alkalmazkodni, ezért mi kell átalakuljunk.



2020. nov. 16. 22:51
 1/5 anonim ***** válasza:
54%

Az én véleményem :a probléma megoldhatatlan.


Akinek vannak emberi érzései, az otthonaikat elvesztett, a méltóságukat elvesztett, a szeretteiket elvesztett, nyomorult emberek iránt szánalmat érez, és helyesnek tartja segíteni őket.

Azonban tudni kell, hogy nehéz velük együtt élni. Hiszen teljesen elvadultak ha szabad így mondani. Évekig úgy éltek mint a gettóban, ott tudjuk, hogyan élnek. Agressziót tanulnak, valljuk be, rá is szorulnak, azontúl vagy tök más a kultúrájuk, vagy kultúrâlatlanok. Elmaradottak. Attól, hogy van telefonjuk, meg egyéb. És persze ahogy a gettóban szokás előfordulni: erőszakolnak időnként, verekednek, stb. Az én véleményem az, hogy ítélkezni nincs jogunk, nekünk akik fényévekkel jobban élünk, a vándorláson kívül azért akad más lehetőségünk. De nem könnyű segíteni valakinek aki nem hagyja. Akin már talán nem lehet. A háborút látni az már csak hab a tortán. De azt is tudom, hogy a nehézségeket vállalni nem is hajlik a társadalmunk errefelé, sem nem is igazán képes. Főleg annak tudatában, hogy talán nem is lenne eredményes. Ki akarja kockáztatni a saját vagy barátai biztonságát? Plusz: Tudjuj, hogy a dzsihadizmus, a terror, az ilyen fanatikus őrültségek milyen veszélyesek. Ezek az emberek melegágyai lehettek agymosásnak, és senki se tudja mikor szökik be a merénylő. A terrorral ledig szintén fel kell venni a harcot.

Ettől függetlenül azonban ki akarja végignézni, hogy emberek, férfiak, nők, gyerekek éhen vesznek, vagy valami? Vagy azt, hogy megnyomorodnak? Ki ne gondolná, hogy átérezhetnénk amit ők? Nekik épp úgy nincs biztonság ebben az életben. Tök mindegy, hogy telefonoznak, bagóznak, ha abból indulunk ki, hogy egy telefonos, bagós jöttment is lehet traumák átélője. Nem gondolom, hogy olyan kellemes volt végignézni, márpedig hány olyat nézhetett végig mindegyik, hogy egy bomba, gépfegyver bármi kettészakított egy embert? Egy nőt? Kölyköket? És nem barbárság ezt is figyelmen kívül hagyva megtagadni egy nyomorult tányér ételt? Akár egy sört is, ott rohadjon meg az a sör, vagy egy doboz cigi. Nekünk akiknek ez semmi.


Nem merül ki abban a téma, hogy akar e dolgozni vagy sem. Nem is alkalmas a legtöbb, mindenki pedig nem lehet utcaseprő. És szintén nem vall emberségre azt mondani, hogy csak akkor segítek a bizonyos értelemben tehetetlen nyomorultnak, ha hajlandó dolgozni, tehát valami hasznom származik belőle.


Szóval a probléma megoldhatatlan, hiszen érvek szólnak amellett, hogy ne együk meg az emberségünket, mert egyszer úgyis csúnyán megbánjuk, és érvek szólnak amellett is, hogy őrizzük meg kulturális "nemkeveredésünket" és biztonságunkat.

2020. nov. 16. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
0%
Szírekeket szeretem, de komolyan bírom őket fogják és a kormány oldalán harcolnak a xyz nyomik ellen akik idejönnek mint migránsok azok hitetlenek a vallást köpik szemen ezek otthon a söpredék jelzőt kapják, bűnözők többnyire, itt az ostobák meg védelmezik őket, de általában nők, miért? Mert szexelni akarnak ilyen kandúrokkal. Ez a szitu. Volt egy lány akit fűztem, mesélte volt ilyen menekült táborba ott pasizott, tudod ki fog utána vele akár egy légtérbe is lenni. Én is voltam xar helyzetbe amikor papírt rágtam, hogy legalább imitáljam, hogy eszek.. amikor nem volt wc papírra sem pénzem, amikor volt 50 forintom és 4 napig vaniliás cukrot ettem az rossz volt és mellette dolgoztam. Empatikus vagyok különben a fene lenne az eü-be.
2020. nov. 17. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
71%
Elég jól ismerek több magyar bevándorló közösséget. Egyrészt ne mossuk össze a bevándorlókat és a menekülteket. Egy kínai vagy vietnámi boltos üzletet nyitni jön ide. Otthon is nyugodtan élhetne, viszont itt jobbak bizonyos lehetőségek, legálisan teszik, nincs itt semmi gond. Egy aleppói szírnek vagy egy kabuli afgánnak nincsenek ilyen opciói. Az a baj legtöbbekkel, hogy csak filmen láttak fejlődő országot, polgárháborúsat meg pláne. Tessék megnézni mondjuk Peshawart, az most már nem túl veszélyes. Tele rengeteg ultrakedves emberrel, akik most már tudnak élni, de pár éve még az életükért menekültek. Fogalmatok sincs, hogy milyen testközelből megtapasztalni azt, amikor teljesen összeesnek az ellátási láncok. Amikor egyszerűen nincs olyan, hogy veszek tiszta ivóvizet vagy kenyeret, mert például lebombázták a sarki pékséget. A londoni indiai közösség például a város integráns része, próbálj meg őket kikerülve ehető ételt enni Angliában.
2020. nov. 17. 01:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Nem a kínaiakról beszélek, van elég ázsiai tanítványom. Felvásárolják a lakásokat, 1000x több pénzük van mint az átlag magyarnak.

Az indiaiakat tisztelem, velük általában egyetemen találkoztam, vagy orvosok voltak. Nem az utcán méregettek dülledő szemekkel. Ott van Freddie Mercury, de ő worked his ass off, nem is emlegethető egy lapon ezekkel!

Azokról beszélek, akik a népsziget bokraiban vannak megbújva.

Inkább a szintről van szó.

Egyik ismerős volt Afrikában segíteni. Létrehozott x munkahelyet, banánszedés. Kedves volt velük, segített mindenben. De a banán csak nem gyűlt. Mikor odament, ezek a fák alatt üldögéltek és ittak, röhögtek. Kérdi, miért nem dolgoznak? Mert szerintük már bőven eleget szedtek! Dél körül volt, mindegyik leszedett vagy pár kilót addig. Bebukott a fazon a missziójával, mert egyszerűen nem értették meg, mi az: dolgozni.

Mert nem is akarnak dolgozni. Nekem nem esik jól valami olyasmi birtokába kerülni, amiért nem tettem erőfeszítést (jó, ha találok a földön egy ezrest, azt nem fogom ott hagyni). Ezek pedig elvárnak mindent. Csinálnak 15 gyereket, aztán tartsa el őket Európa.

Vannak még "migráns" ismerőseim, egy iráni, aki érdekes módon Svájcban él, de most épp meghívta egy kaliforniai egyetem vmi kísérlethez segédkezni (neuroscientist az illető). A szülei egy batyuval és két gyerekkel érkeztek összeverve annak idején.

NEM EZEKRŐL BESZÉLEK, hanem a söpredékről! Velük mit kezdjünk?

Szívesen segítek, annak, aki feltornázza magát, saját életet épít. De nem annak, akit befogadok a házamba, aztán rámgyújtja és legyilkol.

2020. nov. 17. 11:31
 5/5 anonim ***** válasza:
41%

Az igazság a bevándorlókról az hogy van közöttük agysebész és van közöttük söpredék. Ugyanúgy mint Magyarok között is van agysebész is meg söpredék is. Ugyanúgy mint MINDEN NÉPBEN van.


Külföldön élek, nagyon sok afrikai migránst ismerek. 90% azért jött mert dolgozni akar, jobb életet akar. Talán ha 20% valódi menekült, a többi tulajdonképpen nem volt életveszélyben otthon. De ugyanazért mentek külföldre mint a Magyarok is: jobb életért. És ugyanúgy értették hogy ezért dolgozni kell.


A sokk akkor jött nekik mikor elértek nyugatra, dolgozni akartak - de nem tudtak! Mert ugye itt is munkanélküliség van, meg nyelvet is meg kell tanulni mielött munkát találsz. Sokan támogatásra szorulnak, de nem azért mert akarják hanem mert nem tudnak munkát kapni. A legtöbbjüknek kb öt évbe telik amire normál munkát tudnak szerezni.


És igen, ismerek söpredéket is. Nem vannak olyan sokan mint a többiek - de ök látszanak leginkább. Míg a többiek tanfolyamon vannak ök az utcán. Viszont, és ez a fontos: söpredék minden népben van.


Ha Európa müködö bevándorlási politikát akar folytatni akkor szerintem egy dolgot kellene nagyon gyorsan bevezetni: DOLGOZZÁL! Amint ide érsz egyböl munkatábor vagy valami, ahol délelött gyárban dolgozol délután nyelvet tanulsz. Mindegy mit gyártasz, még ha kamu is. És ha nem megy, nem dolgozol nem tanulsz akkor mehetsz vissza. És most jön a poén: A LEGTÖBB AFRIKAI ISMERÖSÖM AZT HITTE EZ LESZ MIKOR IDE JÖN! Csak ámultak bámultak hogy itt nem kell dolgozni? NAGYON gyorsan hozzászokik bárki ahhoz hogy jön a segély munka nélkül is.

2020. nov. 17. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!