Nem féltek attól, hogy a halállal mindent elveszítetek ? Lent kifejtem.

Ez az élet rendje. Régebben már a gyerekeket megtanították a halál elfogadására. Csak a mai nyugati társadalom számára tabu a halál, ami az élet része.

Soha nem volt a miénk semmi, csupán használjuk. Mikor megszülettél semmid se volt, mikor meghalsz, ugyanúgy semmid se lesz.

#2

Ha majd a gondolkodásodat megváltoztatod ezzel kapcsolatban, akkor már nem lesz frusztráló és rémisztő ez a gondolat.

Nem, én tudatosan készülök a halálra (pedig nem vagyok öreg).

Néha azt játszom, hogy lefekszem az ágyra, és arra gondolok, tudok-e úgy létezni, mint egy halott. Ha késztetésem támad valamire, mondjuk inni egy kávét, azt mondom magamnak, "egy halott nem iszik kávét", és fekszek tovább :D

Jó nagy hülyeségnek hangzik.

De nem vagyok beteg és szuicid gondolataim sincsenek, de az az nagy igazság, hogy "oda" már semmit nem vihetsz magaddal. Tanulom elengedni a dolgokat.

Mindent annak tudatában teszek, hogy tudom, nem tart örökké, elmúlik. Gyakran az jár a fejemben, milyen gondolatai lehetnek annak, aki tudja, hogy már csak napjai vannak hátra, és milyen gondolataim lennének, ha én is ilyen helyzetben lennék.

Naponta meditálok úgy, hogy elengedem a gondolataim, és csak a saját létezésem tudatára figyelek.

Egyébként azt tervezem, hogy ha már öreg leszek és kirepültek a gyerekek is, majd egy kisebb lakásba költözök, eladom mindenem ami nem létszükséglet, és éldegélek magamban, csendesen. Egyébként sok esetben nagyobb megkönnyebbülést jelent egy-egy dolog elvesztése, mint amekkora örömöt annak megszerzése jelentett.

Nem. Várom a halált.A halál megváltás, végre megszabadulok az életemtől.

Nincsenek barátaim, nincsenek pozitív élményeim, nincs értelme az életemnek, nincs semmi okom arra, hogy éljek. Egy mókuskerékben való lét, minden nap egyforma, a munkámnak sem látom értelmét. Szüzen és magányosan fogok meghalni. Nincs vesztenivalóm, nincs semmi, a fájdalom az egyetlen amit a halál el fog venni!