Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Az egyén döntési szabadsága...

Az egyén döntési szabadsága valóban fontosabb, mint hogy jelen állapotok szerint a magyarság szépen lassan el fog fogyni?

Figyelt kérdés

Én 25 vagyok, és az én gyerekkoromban a magyarság lélekszáma még közel egymillióval több volt. Ez az én szememben, aki fontosnak tartom a magyarság, a mi túlélésünket Európában, rendkívül ijesztő. Ma mégis azok a hangok vannak előtérben, akik az egyén döntési szabadságát fetisizálják, szinte bátorítják a nőket, hogy ne legyen gyerekük. A facebook, amely köztudottan liberális szellemű, simán töröl jobboldali, vagy csak a baloldallal szemben kritikus hangot megütő odalakat, viszont nyugodtan fennhagy egy 20ezres létszámú csoportot, amely kifejezetten a gyerekgyűlöletéről közismert.

Ezek az emberek, akik rögtön vérszomjasan ugranak neki bárkinek, aki meg meri említeni, hogy talán társadalmi kötelesség lenne a gyerekvállalás, nem godnolnak bele abba, már csak önző anyagi alapon is, hogy ezért nem lesz nekik sem nyugdíjuk? Akik azzal vagdalkóznak, hogy tenyészállatnak nézem a nőket (nem), miért nem tartják a gyereknevelést a legszentebb és legszebb emberi feladatnak, ami?



2021. febr. 28. 10:56
1 2 3 4 5 6
 11/53 A kérdező kommentje:

10: értem, okoska, két kérdésem van.

1. Most, hogy folyamatosan fogyunk, ez neked az ész nélkül szaporodás?

2. Milyen feltétel kellene mégis még neked, ami jelenleg nincs meg a gyerekvállaláshoz CSOK, GYES, meg minden szirszar támogatás mellett? Ingyen lakás Budapesten? Alapjövedelem?

Agyam megáll ezeken a hülyéken.

2021. febr. 28. 11:37
 12/53 anonim ***** válasza:
100%

Te vagy az, aki már egyszer felvetette, hogy minden nőnek szülnie kell, ha nem akar akkor is, mert örökbe is lehet adni a gyereket, ugye? Az alatt nem kaptál elég választ?


Amúgy én is várandós vagyok, 35 hetes. Eredetileg 2-3 gyereket szerettünk volna a férjemmel, de már annyira szenvedek, hogy annak is örülni fogok, ha megszülök végre. A terhesség nem mindenkinél egyforma, van, akinek a szervezetét jobban megterheli. Kb a 20. héttől savlekötőn élek, vérnyomás csökkentőt kell szednem, a hasam sokat keményedik, ami baromi kényelmetlen és vizesedek is, szóval arra is figyelnem kell. + már vannak jóslóim, a fél napot/éjjelt átpánikolom, hogy vajon most kell menni a kórházba. A pocakom akkora, hogy a cipőmet a férjem köti meg, mert én már nem érem el.

Őszintén szólva, ha egy olyan picurt kéne megszülnöm, akit nem is akartam volna, minimum depressziós lennék. Ráadásul az örökbe adás számomra elég szomorú dolog, mivel szerencsétlen gyerek csak annyit fog fel belőle, hogy még az anyjának se kellett, ezért kvázi eldobták és még az sem biztos, hogy jó családhoz kerül (vagy egyáltalán családhoz kerül e).


Egyébként elég csak körülnézni itt a gyk-n a gyerekvállalás és család kategóriákban. Hidd el, nem mindenki alkalmas rá, hogy egyáltalán kihordjon egy gyereket (pláne felnevelni), de persze szaporodjunk ész nélkül, mint a nyulak... Vagy a c-k.

2021. febr. 28. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/53 anonim ***** válasza:
100%

11


Alacsonyabb ingatlanárak, magasabb fizetések hogy egyesek ne 30 éves koruk körül tudják csak elkezdeni az életüket stb.

Amúgy hány éves vagy kérdező? Van gyereked, élettársad esetleg házad vagy bármi vagy csak azt észt osztani tudod?

2021. febr. 28. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/53 anonim ***** válasza:
18%
#13: Szokásos közgazdasági paradoxon, adjunk több bért, de azért a bérért előállított termék legyen olcsóbb...
2021. febr. 28. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/53 A kérdező kommentje:

13:

Ingatlanárakat a piac szabályoz sajnos, szóval a tulajokhoz menj követelőzni ez ügyben vagy a vásárlókhoz, akik ezt meg tudják fizetni. A kereset ügyében egyetértek, de ettől még mindig a világ felső 5%-ában vagyunk, nálunk nagyságrendekkel szegényebb oszágokban vannak 3-10 családos emberek, de mégis nálunk megy a szájhúzás, hogy nincs elég pénz.


Amúgy a legelső mondatomban írtam, hogy hány éves vagyok, szóval lakást vagy bármit rajtam ne kérj számon, ha még a szövegértelmezés sem megy.

2021. febr. 28. 11:51
 16/53 anonim ***** válasza:
85%
Akkor 25 évesen már van lakásod? Akkor faca gyerek vagy...már ha nem örökölted ugye :D
2021. febr. 28. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/53 anonim ***** válasza:
94%
Nekem a továbbra is fura, hogy a kérdező elvárja másoktól, hogy gyereket vállaljon, holott neki nincs. Hű, micsoda képmutatás.
2021. febr. 28. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/53 A kérdező kommentje:
Nagyon kíváncsi lennék, mennyire jönnének egyetértőbb vélemények, ha már vagy 3 gyerekem lenne. (Van egy sanda gyanúm, hogy semmiben :D )
2021. febr. 28. 12:03
 19/53 anonim ***** válasza:
100%

11#-re: A személyeskedésről annyit, hogy ha az első utamba álló nőt alaposabban megkergettem volna, akkor az unokám idősebb lenne nálad, - kicsit több tiszteletet is adhatnál egy olyan embernek, akiről lényegében semmit nem tudsz ÉS nem is bántott meg! A válasszal magadat minősíted, de ÉRDEMBEN válaszolni MEGINT elfelejtettél, - mint az összes "megváltó"...

Pedig a képlet egyszerűbb, mint hinnéd: Stabilitás, kiszámíthatóság, élhető környezet, emberhez méltó keresetek. Komoly problémák vannak egy olyan országban, ahol csak diszkriminatív eszközökkel lehet szaporodásra sarkallni a lakosságot, pedig az LENNE a titka az egésznek, amiket leírtam - és az, hogy az emberek a SAJÁT ELHATÁROZÁSUKBÓL, a SAJÁT MAGUK ÁLTAL ALKALMASNAK VÉLT IDŐBEN, ill. TERVEK SZERINT, a SAJÁT ELKÉPZELÉSEIK mentén teljesíthessék ki a családi életüket. De mint mondtam, neked ehhez annyi közöd van, mint lónak a hátúszáshoz!

2021. febr. 28. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/53 anonim ***** válasza:
89%
25 évesen 3 gyerek az nem semmi..ilyet általában romáknál lát az ember.
2021. febr. 28. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!