Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Az egyén döntési szabadsága...

Az egyén döntési szabadsága valóban fontosabb, mint hogy jelen állapotok szerint a magyarság szépen lassan el fog fogyni?

Figyelt kérdés

Én 25 vagyok, és az én gyerekkoromban a magyarság lélekszáma még közel egymillióval több volt. Ez az én szememben, aki fontosnak tartom a magyarság, a mi túlélésünket Európában, rendkívül ijesztő. Ma mégis azok a hangok vannak előtérben, akik az egyén döntési szabadságát fetisizálják, szinte bátorítják a nőket, hogy ne legyen gyerekük. A facebook, amely köztudottan liberális szellemű, simán töröl jobboldali, vagy csak a baloldallal szemben kritikus hangot megütő odalakat, viszont nyugodtan fennhagy egy 20ezres létszámú csoportot, amely kifejezetten a gyerekgyűlöletéről közismert.

Ezek az emberek, akik rögtön vérszomjasan ugranak neki bárkinek, aki meg meri említeni, hogy talán társadalmi kötelesség lenne a gyerekvállalás, nem godnolnak bele abba, már csak önző anyagi alapon is, hogy ezért nem lesz nekik sem nyugdíjuk? Akik azzal vagdalkóznak, hogy tenyészállatnak nézem a nőket (nem), miért nem tartják a gyereknevelést a legszentebb és legszebb emberi feladatnak, ami?



2021. febr. 28. 10:56
1 2 3 4 5 6
 31/53 anonim ***** válasza:
100%
Képzeld el, hogy vannak olyan emberek, akik alkalmatlanok egy ilyen kihívásra! -Ilyennel nem is számoltál, - fogadok veled! Tudod, nemesebb és - a társadalom számára is - hasznosabb dolog, belátni, elismerni egy ilyen sajnálatos körülményt, mint tudatlanul bevállalni csak egyetlen olyan gyerek nevelését is, amelyik tekintetében képtelen valaki akármelyik szegmensben is megadni a megfelelő hátteret, ill. törődést. Nem mindenki olyan "szuper ürge", mint amilyennek hiszed magad!
2021. febr. 28. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/53 anonim ***** válasza:
100%

Nekem van gyerekem, mert szerettem volna és látva, hogy milyen jellem és milyen életet él, úgy érzem, hogy a párommal jó munkát végeztünk. Viszont, aki nem szeretne gyereket, az ne vállaljon, mert csak szenvedne vele. Amíg az alábbiak nincsenek meg:

- erős, megbízható párkapcsolat

- mindkét fél részéről akarat

- felelősségtudat

- stabil szellemi háttér

- stabil érzelmi háttér

- stabil anyagi háttér

addig meg se forduljon a fejében a gyerekvállalás, mert valamilyen szinten alkalmatlan rá.


Úgy elvárni a gyerekvállalást, hogy neked nincs és semmilyen tapasztalatod nincs elképesztően ostoba és képmutató viselkedés. A terhesség és a szülés nehézségeiről és fájdalmairól nem írok, hiszen férfiként nem éled át (ettől függetlenül nem kéne úgy kezelned, mintha egy könnyed séta lenne), de a gyerekvállalás egy sok nehézséggel és felelősséggel járó dolog, ami halálig kísér.

2021. febr. 28. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/53 anonim ***** válasza:
93%

Ha már ennyire erőlteted a gyerekvállalást a nők részéről, akkor találj ki valami megoldást arra is, ha a másik fél visszakozna, mert pl talált másik partnert, mert meggondolta magát, mert nem olyan nemű a gyerek, amilyet ő szeretne, mert a felesége/párja nem túl szexi terhesen vagy utána és inkább elhagyja, vagy mert nem hitte volna, hogy ilyen nehéz a gyereknevelés.


Tudod kiscsillag, a gyerekvállalás nem arról szól a férfiak részéről, hogy belelövellsz az asszonyba és mosod kezeid, mert elégedjen meg azzal, hogy eltartod, amíg otthon van a gyerekkel, meg háztartást vezet. Tisztelet a kivételnek.

2021. febr. 28. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/53 anonim ***** válasza:
90%

Amikor a magyarok bejöttek a Kárpát medencébe kb4-500 000-en vtak.Az 1800-as évek elején 2millió körül.Messze vagyunk még az elfogyástól.Amúgy én szült volna 5-öt is,de már csak kettő lesz a korom miatt.Ha meg nem lesz,akkor nem lesz.

Keress minden héten egy nőt,akit teherbe ejthetsz,és megmented a hazát.

2021. febr. 28. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/53 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem meg az egyéni szabadság és az egyén boldogsága kell, hogy a világon a legfontosabb legyen egészen addig, amíg az illető egyén nem bánt másokat.


Továbbá azt is vallom, hogy minél boldogabbak az egyének (sajnos inkább úgy mondható: minél kevésbé boldogtalanok), annál jobb az adott településnek, államnak, világnak.

2021. febr. 28. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/53 anonim ***** válasza:
100%
Annak legyen gyereke aki szeretne és képes jól felnevelni. Ennyi. Értelmes ember a saját és szerettei életével törődik, pont nem mással.
2021. febr. 28. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/53 anonim ***** válasza:
100%

Kedves kérdező! Rengeteg olyan ország van, ami kisebb lélekszámú, mint Magyarország, mégis jobban élnek.

Vagyis eleve nincs összefüggés a kettő között, miért is aggódsz?

Ennyi erővel aggódhatnál a környezetszennyezésért is, hamarabb fog a Föld elpusztulni, mint hogy ki természetes úton kihaljunk. Ja, hogy az nem érdekel, okszi!

2021. febr. 28. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/53 anonim ***** válasza:
100%
#36: Nem, nem mondtad, hogy egyedül nevelje a "kölköt", de valamiért mégis több az egyedülálló anyuka, mert a kedves férfitársaid nagyrésze inkább felhúzza a nyúlcipőt, mikor rájönnek, hogy talán felelősséget kéne vállalniuk a tetteikért. De látom rendes magyarázatot nem kapok a problémára, ellenben a személyeskedéssel, amiről megjegyezném, hogy addig folytasd, míg keresztül nem nyúlok a gépen és a f*rkad a s*ggedbe dugom fel.
2021. febr. 28. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/53 anonim ***** válasza:
100%
A gyerekvállalás 100%-ban saját döntés, és kötelezettségnek nevezni nem csak butaság, de tudatlanság is, hiszen semmit nem tudsz az adott pártól, hogy várhatnál el tőlük egy ekkora felelősséget?
2021. febr. 28. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/53 anonim ***** válasza:
100%

"ma mi is annyian leheténk mint a franciák, németek, angolok"


vagy éppen a törökök, irániak, románok.


A népességszámnak nincs köze a jóléthez. Ott van Szlovénia vagy Észtország, jócskán előttünk, és alig kétmillióan vannak.

2021. febr. 28. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!