Nincs értelme az életemnek?

Egy ideje munkanélküli vagyok.

Hiába megyek interjúkra, van hogy 200-an jelentkeznek és sokszor már ott tudom, hogy nem én vagyok a megfelelő.

Iskolában csesztettek és ez nagyon meghatározta a mostani életemet is.

Persze utána megtaláltam a jó iskolát találtam barátokat is de egyik se maradt meg szinte csak 1 igaz barátom van.

Céljaim nincsenek, saját lakás lenne igaz de ez max 20 év mire sikerülne.

Úgy érzem néha, mintha véletlen születtem volna meg.

Családom szeret meg minden de én nem érzek manapság semmit.

Depressziós vagyok 14 éves korom óta szinte de mielőtt írnátok voltam sok dokinál de nem érdekel már igazából a gyógyulás.

Nincs értelme az életnek.

Kapcsolatot a hátamra se kívánok, mert eléggé szorongok és szociális fóbiám van ami megnehezíti meg amúgy is leszbikus vagyok amit régóta tudok így még nehezebb.

Még ha találnék is munkát gyűlölném, mert mindig is kerültem sőt mindig úgy intéztem, hogy ne kelljen még dolgoznom és volt még nappalis suli ahova mehettem mert a sulit jobban kedveltem de már sajnos nincs.

Dolgoztam már, szóval tudom, hogy nekem semmi nem nyújtana örömöt mert több munkahelyen voltam mint postai kézbesítő, árufeltöltő, címkéző, műanyagfeldolgozó szóval semmi nem tudott igazán örömet okozni ahol kis örömöt is találtam volna oda nem tudtam sehogy se kijutni időben rendes munkakörben, gyakorlati idő más volt.

Sok iskolai szekálást mai napig nem tudok feldolgozni magamtól.

Tiniként gondolkodtam először öngyilkosságon, mai napig is megfontolom néha de félek a haláltól de megváltás is lenne.

Hiába írjátok, hogy na de családodra nem gondolsz? Nos ez számítana a legkevésbé ha sikerülne, mert akkor már nem érzek semmit, nem én lennék így akkor csak a család siránkozna ami nekem már nem létezik ahogy én sem.

De nem fogom megtenni, mivel mostanság lusta lennék hozzá, meg félek a haláltól, régen volt erőm metró alá "ugrani", meg hídról leugrani de ezeket is csak elméletben, csak odáig jutottam el, hogy elmentem odáig.

Most már úgy vagyok, hogy várom inkább a természetes halált és reménykedek abban, hogy valami halálos betegségem lenne vagy elgázolnának de amilyen szerencsés vagyok sosem történt még ilyen.

Nagyon melankóliában vagyok mostanában főleg a munkanélküliség miatt.

Elkezdtem vagdosni magam szomorúságomban.

Érez még így valaki?

Szülinapom is hamarosan lesz de régen annyira vártam most meg még ajándékokat se szeretnék kapni.

Nincs értelme az életemnek, bármi esélyt kaptam a sorstól munkahely vagy iskola miatt elszúrtam mindig majdnem.

Miért ér mindig balsors még ha rendesen teszem a feladataimat is?