Változtál 20-25 éves korodnál emberileg?

Inkább 20-27

Először jött a nagy kiábrándulás a felnőtti létből, hogy mennyire nem az, amit az ember gyerek vagy kamasz fejjel elképzel róla, és mennyire nem úgy működik a világ ahogy ő azt annó megálmodta. Aztán évekig dolgoztam magamon, hogy ezeket valahogy feldolgozzam és ezek ellenére is tudjak egészséges lelkülettel élni a világban. Bár ezen még mindig dolgozom, de már sokat fejlődtem. :D

Valamiben változtam, valamiben ugyanaz az ember maradtam.

Például ebben az időszakban volt az első két barátnőm. Egy párkapcsolat a legjobb személyiségfejlesztő - megtanultam kiállni a véleményem mellett, odafigyelni a másikra, hatékonyabban kommunikálni. 20-25 éves koromban volt az első komolyabb munkahelyem is. Itt főleg azt tanultam meg, hogy nem érdemes kamuzni és "tapogatózni, mint vak a p*csán" (a volt főnököm mondása :D), hanem direkt módon a kíméletlen igazságot érdemes kimondani.

Amiben nem változtam: ugyanúgy szeretek elmélyedni a dolgokban; ugyanúgy merész terveim vannak, mint tizenévesen és az értékrendem is hasonló maradt.

27/F

Elkezdtem egy plázában dolgozni.

Egész addíg nem értettem, hogy a boltosok miért szidják mindíg az embereket... gondoltam biztos túloznak, csak a rosszat emelik ki, stb

Tévedtem.

Rájöttem, hogy konkrétan nem az van, hogy vannak a normális emberek, és 1-2 hülye, hanem vannak a hülyék, és 1-2 normális.

Szóval én nagyon kiábrándultam az emberekből, ezáltal sokkal kevésbé érdekelnek.

Onbizalom teren valtoztam sokat :)

Tizenevesen nullan voltam, utaltam magam es rondanak tartottam magam...

Bar az onbecsulesem meg mindig gyatra, sokszor ugy erzem nem vagyok eleg.

Még mindig változó fázisban vagyok 24 évesen is. Szerintem ez így marad életem végéig, mármint nyílván újabb elethelyzetek és újabb szerepkörök folyamatosan változtatják és fejlesztik az ember személyiségét.

Az elmúlt másfél évben külön költöztem a szüleimtől a páromhoz. Ezzel egy teljesen új életszakaszom kezdődött (megtanultam, hogy a rendezett lakásért és a rend megtartásáért baromi sokat kell tenni, ja és vega létemre megtanultam tök jó húsos eteleket sütni, főzni a barátomnak. Most már elég jó gyakorlatot szereztem a konyhában)

Még egyetemre járok (későn 22 évesen kezdtem a felsőoktatást mert gimi után volt egy nagyon mély depresszív időszakom és elöbb abból akartam kilábalni) Az egyetem rájöttem, hogy nem kell már próbálkoznom beilleszkedni sehova sem csak azért, hogy kevésbé legyek fura, és elfogadtam, hogy nagyon outsider tipus vagyok és ez így van jól.

Kihagytam szinte az összes egyetemi bulit, gólya tábort stb-t de nem is bánom mert már nincs bennem a kényszer hogy görcsösen kapcsolódjak másokhoz

és társasági életet éljek.

Rájöttem, hogy a barátságok nem tartanak örökké és akikre igazan számíthat az ember az a legszűkebb környezet, a család, tudom ez nagyon szentimentálisan hangzik. De annyit csalódtam már az emberekbe hogy próbálom a lehető legszűkebb körre redukalni az emberi kapcsolataimat vagyis kb csak a szüleimre az öcsémre és a páromra.

Az önbizalmamat sikerült felépítenem bár nem volt könnyü a sok éven at tartó sulis, gimis pszichés terror után. Már kepes vagyok bízni a képességeimben és tudok élni a tehetségemmel bár még most is sokszor ketségek gyötörnek.

Random emberek vélemenyere már nem adok a külsőmet illetően, ilyen szempontból már kitudom zárni a rossz indulatú negatív kritikákat az életemből.

Azt hiszem végre merek olyan lenni amilyen szeretnék és merek tenni a celjaim eleréséért.

Rengeteget. Iszonyatosan depressziós voltam 10 en évesen, meg gyáva. Most ez sokat javult.

Sajnos volt egy másfél éves kapcsolatom 3 éve, ami rengeteget megölt belőlem amit próbálok visszaszerezni.

Elég elveszettnek érzem magam továbbra is, de pár dolog azért jól alakult. Munka, kapcsolat...