Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mire olyan nagyon kíváncsi?...

Mire olyan nagyon kíváncsi? Mit lehet tenni vele?

Figyelt kérdés

Anyósom 81 éves, beteg és gyenge is. Milliószor megmondtuk neki, hogy akárki csenget, ne nyissa ki a kaput. Ha mi megyünk, vagy kell valaki érkeztem, majd felhívja. Viszont ő csakazért is mindig kibaktatott a kapuhoz. Volt hogy elesett út közben és eltört a kara is, de volt olyan is, hogy cigányok voltak és bemenetek az udvarra, követelték tőle vasakat és különböző bádogokat, csak szerencsére a kertből meghallottam és előre szaladtam, elkergettem őket.

Ezután leszereltük a csengőt, de a kopogásra is reagál az utóbbi időben és boldog-boldogtalannak ajtót nyit. Egy hete pedig kinyitotta valakinek az ajtót, aki meghatotta őt azzal hogy a gyermeke Covidos volt és károsodott a tüdeje, műteni kell és adjon egy kis pénzt. Anyósom bement pénzért és persze a kaput úgy hagyta. A nő meg bement a házba és el lopta a táskát. Jött utána a re doi, stb de persze semmi sem lett belőle.

Hiába szidjuk, magyarázzuk hogy ne érdekelje ki van kint, mert mi szólunk ha kell menjünk, ma is (pont megálltam a kocsival az utcában és hívni akartam, hogy veszek kenyeret és ne jöjjön ki, mert van kulcsom és be megyek, nehogy megfázzon) egy szál pizsamában, 5 fokos hidegben ő kaput nyit valami pasasnak, aki Nem tudom milyen nem kívánt rokon férje.

Mit lehet tenni? Hogy értessük meg vele hogy folyton egye a penész nyitogatni?



2021. ápr. 9. 22:27
 1/7 anonim ***** válasza:
94%
Kaput bezárni, kulcsot eltenni.
2021. ápr. 9. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
77%

Nagyon már őt nem lehet megváltoztatni.

Bezárni sem szabad.

Esetleg jó nagy nyomtatott betűvel írd egy lapra hogy idegeneknek ne nyisson ajtót-kaput és ragaszd az ajtóra neki,azt is írd oda miért ;pl el lopták a táskáját.

Beszéljetek a szomszéddal,nem e tudna rá nézni néha a kapujára ha hall valamit?

Végső esetben zárjátok be a kaput ti,bár nem tudom hogy ez milyen hatással lenne rá.

Esetleg vegyétek el

2021. ápr. 9. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
a kulcsot.
2021. ápr. 9. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Lehet az lesz, hogy el kell vegyük a kulcsot tőle...
2021. ápr. 9. 22:41
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
El kell venni a kulcsot. A mi rokonunk, míg volt kulcsa, kijárt a kapun az utcára, és arra járó idegeneket szólingatott meg, hogy az tudja-e, hogy neki ennyi meg annyi pénze van félrerakva, mert ő takarékos. Ugyanakkor a szomszédokat már nem ismerte meg, megszűnt az arcmemóriája, ha köszöntek neki, rájuk ripakodott, hogy maga honnan tudja, hogy én ki vagyok.
2021. ápr. 9. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 1Léna ***** válasza:

Nem érzékeli a veszélyeztetetségét.

Ha nincs kulcsa a kapuhoz akkor nem tud beengedni, de tud beszélgetni, ami viszont fontos, mert a leépülés a magány a beszélgetés hiány következménye.

2021. ápr. 10. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Az ápoló gondozó otthon nem jöhet esetleg szóba?
2021. ápr. 10. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!