Akik felnőve (vagy haláluk után) sikeresek és elismertek, azoknak mindig rossz, undorító és hányatott gyerekkoruk volt. Miért kell a sikerhez lelkileg egy roncsnak lenni?

Ott van Michael Jackson. Az apja verte, lelkileg megnyomorította. Nem hiába kellett neki gyógyszereket szednie.

De ha csak magyar példáknál maradunk: József Attila, Kosztolányi Dezső, Jászai Mari. Mind egytől egyig egy roncsdarab volt.

Én elismerem, hogy a sikerhez kell valamilyen szinten maximalizmus, kitartás, akaraterő a tehetség mellé, de ezt a maximalizmust, kitartást, akaraterőt tényleg a nemi erőszakból, fizikai bántalmazásból, depresszióból, magányból, lelki terrorból kell gyűjteni?

Schubert Éva színésznő is többször lenyilatkozta, hogy ő azért tart ott ahol, mert gyerekkorában verték, és ő is veri a színészpalántákat:

Egyszer amikor a lánya még iskolás volt, felkérték, hogy rendezzen egy darabot. Az egyik gyerek rosszalkodott, erre ő odament és lekevert neki 2-3 pofont, majd: "Na a tanári kar összeomlott - most mi lesz, fel fogják őket jelenteni -, de onnantól kezdve az a gyerek a rabom volt, imádott engem, rohant hozzám. Tudniilil pontosan megérezte, hogy én jót akartam neki, hogy ő jó legyen abban a darabban. És ahhoz szigorúság kellett."

Tényleg ez kell?