Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Tegnap volt egy családtag...

Tegnap volt egy családtag temetése, amiről csak 5 óra elteltével kapcsm értesítsét SMS-ben. Ti ezt hogy reagálnátok le? Bővebben egy sorral lentebb...

Figyelt kérdés
Nagynéném férjének a temetése tegnap történt meg, amiről én csak utólag, egy rövid szöveges üzenet formájában szerezhettem csak tudomást. A lányával nem vagyok jó viszonyban, vele azonban még folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. Mivel a halott végrendeletében úgy rendlekezett, hogy a temetés szűk családi körben törénjen meg, az volt a kérésük felém, hogy ne legyen jelen a temetésen. Nekem az volt a kérésem feléjük, hogy tájékoztassanak, hogy mikor lesz pontosan a temetés, hogy ugyanabban az időpontban, a távolból én is el tudjak búcsúzni tőle egy gyertya, virág, és egy ima kíséretében. Nagynéném előző este egyszer próbált felhívni, amit azért nem voltam hajlandó felvenni, mert forgott a gyomrom attól a beszélgetéstől, amit előző este folytattam vele: közölte, hogy nagymamám lakását kiadná, de a kiadás havi bevételét magának tartaná meg, mivel ezentúl szüksége lesz a pénzre. Édesanyám halála után én lennék a második örökös, ugyanakkor közölte, hogy minden, nagymamámat érintő ügyben csak és kizárólag neki van joga döntéseket hozni, én pedig nem vagyok számára anyámmal egyenértékű tárgyaló partner. Amikor nagynéném a temetést megelőző éjjelen megpróbált felhívni, nem vettem fel a telefont. A temetésről másnap, 5 óra elteltével, szöveges üzenetben tájékoztatott, amitől teljesen kifakadtam, és délután akárhányszor próbált is hívni, nem votlam hajlandó beszélni vele. Este már szinte percenként telefonált, majd egy szöveges üzenetet is küldött nekem, amiben leírta, hogy elég neki a saját lelki problémája, nem hiányzik neki az én önérzeteskedésem e mellé, és ha meg akarom szakitani vele a viszonyt, szóljak, mert akkor nem keres többé. Szerintetek kinek van, illetve kinek nincs igaza ebben a történetben?

2021. máj. 6. 08:08
1 2 3 4
 31/34 RendesL válasza:
21%

Attól még, hogy nem voltam beregisztrálva,tudtam olvasni a kommenteket. A trágárabb beszólásokról lemaradtam.

A kérdező nem skizofrén, hogy több profillal válaszolgasson a saját bejegyzésére. :-)

Én csak azért szóltam bele, mert ismerem az összes említett személyt.

2021. máj. 7. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/34 anonim ***** válasza:
62%

32

Az nem skizofrénia, butus. Az többszörös személyiség.

És honnan ismered ezeket az embereket? És miért kellett a Kérdező segítségére sietned?

2021. máj. 7. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/34 anonim ***** válasza:
51%
Nem skizofrénia, hanem önigazolás. Már eleve a kérdés is emiatt született. Gondolta, ha nem kapja meg a válaszolóktól, akkor majd megkapja saját magától egy másik felhasználói fiókból :D
2021. máj. 7. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/34 anonim ***** válasza:
Ha a nagymama még él, és csak az egyik gyereke (nevezetesen a kérdező nagynénje) él, a másik gyermek (a kérdező anyja) már nem él, akkor a túlélő gyermek, a nagynéni fog örökölni. Az meg hogy ki rendelkezik a házzal, azt a mamának "kellett volna eldöntenie", ill. a jogos örökös. A kérdező semmit nem fog örökölni, amíg él a nagynéni. Ha nem érdekli a kérdezőt az anyagiak akkor miért hozta fel a pénz témát. Egyébiránt meg le kell sz@rni az ilyen rokonokat, nem ér annyit az egész.
2021. nov. 12. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!