Az baj, hogy eljutottam arra a szintre, hogy komolyan irigylem a pszichopatákat, amiért nekik nincsenek különösebb érzéseik, és hogy annyira nyugodtak, illetve megfontoltak?

Miért kell egy ilyen lelki deformitást romantizálni? Örülj neki, hogy nem sivár a lelki életed és ép vagy pszichén.

Gondolj bele, hogy mindenhez hozzáérnél és csak pusztítani tudnád, mivel képtelen lennél bármiféle lelkiséget igénylő alkotásra. Pláne művészeti tevékenységekre. Az emberek megijednének a debil tekintetedtől.

Hagyjuk már ezt a degenerált korszellemet, hogy oltáron áldozunk a pszichopatáknak!

3

Te sem vagy tisztában a pszichopatizmus fogalmával, mivel egyáltalán nem jellemző rájuk magasabb fokú pusztítás. A különbség annyi, hogy ők racionálisak, így módszeresen pusztítanak, a normális emberek pedig negatív érzelmek hatására. Minden szempontból ők vannak előnyben. Mondhatod, hogy "de szar nekik, nem érzik a szerelmet", de ők nem is tudják, hogy mit kellene érezniük. Én azt mondom, hogy sok pszichopata élete többet ér mint 5 átlagemberé egybevéve.

Miért ne lenne? Szerintem észreveszik azt a sok érzelmet, amit körülötte tanúsítanak az emberek egymás, illetve a dolgok iránt és szerintem feszélyezheti ez. Amúgy meg mit nevezünk pusztításnak? Én nem a zodiákus gyilkosról, meg az ilyenekről beszélek, hanem a multik igazgatóiról, meg akik az ilyen cégek üzletpolitikáját írják. Pl. a Monsanto embereit, vagy akik tudták, hogy a teflon rákkeltő, de a profit miatt hagyták, hogy milliók haljanak meg rákban.

Pláne, miért érne többet az életük?

6

Üzletpolitikáról van szó ebben az esetben, benne is van az 'üzlet' szócska, ahol nincs helye érzelmeknek, tehát egy érzelemmentes ember jobban végzi a feladatát hasonló pozícióban. Nincs ezzel gond. Az üzlet a pénzről szól akár pusztítás árán is. Ugyanezt tenné egy nem-pszichopata igazgató is, csak kisebb sikerrel, na meg néhány álmatlan éjszakával.