Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Létezik hogy pszichopata lennék?

Létezik hogy pszichopata lennék?

Figyelt kérdés
Megpróbálom nagyjából a lényeget leírni. Alapjáraton egy jó természetű gyerek voltam, durvább verekedésem se volt. Igaz gyerekkoromban sokat foglalkoztatott a halál, sokat kérdezgettem róla. Ilyen gyerekkori dolgaim voltak mint békanyúzás, meg sajnos egyszer megöltem a hörcsögömet, kíváncsi voltam meddig bírja levegő nélkül, 60mpnél megálltam volna, de nem bírta. Emlékszem nagyon sírtam. De lehet csak azért mert féltem anyám reakciójától, már nem tudom. Na ennél durvább sztori nem volt részemről. Felnőve egy relatíve normális, állatbarát ember lettem. Tinédzserként szinte minden nap jó kedvem volt. Viszont az évek alatt nagyon sok durva dolog történt velem. Azt hogy mi nem írom le, mert rámismernének. Nem erőszakoltak meg vagy ilyesmi de voltak dolgok amiket nagyon nehéz feldolgozni. És az évek alatt folyamatos csalódás az emberekkel kapcsolatban is, elárultak, kihasználtak. És egyre inkább jön elő az az énem amit eddig elnyomtam magamban. Vagyis úgy fogalmaznék hogy nem arra hallgattam. Elég antiszoc voltam mindig is, de most már odáig jutott a dolog, hogy az embereket npc-nek nézem. Megbízni nem tudok senkiben, mert engem nem fognak kihasználni, vagy átverni. Az empátia szintem (nem is tudom volt e valaha) szinte nulla, elmondják az emberek a gondjukat bajukat, de nem nagyon érint meg. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor éreztem valaki iránt sajnálatot. Pedig amúgy vannak érzelmeim, mert nem rég meghalt az egyik háziállatom, és ciki vagy nem ciki 30 éves férfi létemre de elsírtam magam. Meg filmeken is tudok sírni stb. De egyébként ez van. Töltöttem egy pár pszichopata tesztet és átlag ilyen 80% jött ki. Szóval tudom hogy van bennem, de mi lesz a következő dolog, ölni fogok vagy mi? Mert amúgy vannak ilyen jellegű gondolataim, hogy néha elképzelek ezt azt, de amíg én uralom a testem, nem történik meg, mivel nem akarok börtönbe menni stb. De ki tudja valami lehet átbillent egy olyan helyzetbe ahol már nem tudok parancsolni magamnak. Vélemény?
2021. júl. 8. 00:10
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
22%
Lehetséges. Sosem lehet tudni.
2021. júl. 8. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem olvastam bele, de a pszichopata nem problémázik ilyenen:D
2021. júl. 8. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Az érzelmi fásultság nem egyenlő a pszichopátiával - hála Istennek. Egy pszichopata amúgy sem tépi magát ilyeneken, jól mondja itt egyik hozzászóló.
2021. júl. 8. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%

szerintem ez depresszió, vagy valami szorongásos izé.


A szöveget olvasna egy érzelmes ember szomorúsága érződött ki és nem egy érzelem és lelkiismerettől mentes szociópata emberé.

2021. júl. 8. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
Hát aggódni nem aggódok miatta, ez inkább ilyen önismereti kérdés.
2021. júl. 8. 00:39
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Szerinted egy pszichopata gondolkozik azon, hogy pszichopata-e?
2021. júl. 8. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
61%

Amúgy azt tudod, hogy a pszichopaták nem stresszelnek kb semmin, főleg nem azon amin te? Sok pszichopata azt sem tudja mit jelent a szó.

Nekem az írásodból az jön le, hogy konkrétan pszichopata szeretnél lenni, mert azt hiszed attól különleges leszel. Te nem találod a helyed a világban. Sok elveszett/félrenevelt de amúgy egészséges mentalitású ember úgy véli, hogy a személyiségzavarok menők. Nagyon nem menők. Te maximum különleges/feltűnő szeretnél lenni, avagy ki akarsz lógni a sorból, veszélyesnek akarsz tűnni. Nagyon erőltetetten.

Menj el egy pszichológushoz, az majd segít rendbe tenni a lelkivilágod.

2021. júl. 8. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

Szinte mindig amikor egy pszichológus a neten a pszichopatákról/antiszociális személyiségzavarosokról beszél, hozzá teszi, hogy aki aggódik ilyeneket, meg bekezdéseked gépel erről, az általában nem pszichopata.


Szerintem csak simán nincsenek barátaid, vagy emberek, akiket szeretsz, szóval az egyetlen módja az érzelmeid megélésének a filmek.

Plusz védekező mechanizmus is lehet, hogy nem akarsz másokat magadhoz közel engedni.

Ez persze nem jelenti, hogy képtelen lennél érezni empátiát mások iránt, ha egyszer leengednéd ezt a védelmet, és megszeretnél valakit.

2021. júl. 8. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:
Nem akarok én semmi lenni elhiheted :D kb le se.... Csak néha szoktam önvizsgálatot tartani és bár tudom hogy vannak dolgok, (elég sok) ami passzol, én nem gondolom magam annak. De hogy én mit gondolok az édesmindegy.
2021. júl. 8. 01:02
 10/14 anonim ***** válasza:
100%

Mondjuk az ilyen netes tesztekről annyit, hogy nekem is szinte mindig kihozta, hogy megvan az a mentális bajom, aminek épp utána néztem (autizmus,skizofrénia,bpd, adhd, depresszió, stb...)

Szart sem érnek, ha ilyen egyszerű lehetne diagnózist kapni, akkor nem lenne szükség pszichológusokra.

2021. júl. 8. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!