Nőként férfiak kéretlen közeledéséből mikor van elegetek?

Én most szingli vagyok, de attól még zavar a kéretlen közeledés. Facen gyakran találnak meg férfiak, aztán csekkolod az adatlapját és kiderül, hogy évek óta párkapcsolatban van.

A másik kedvencem, amikor indokolatlanul fotókat küldözgetnek magukról.

Nem vettem észre eddig, hogy korral lenne összefüggésben, esetemben a külsőmmel sincs.

Fiatal (25) vagyok és szerintem jobban adok magamra, mint az átlag. Azt elfogadom, hogy ez sokaknak vonzó, nekem is, különben nem csinálnám nyilván, ha nem tetszenék magamnak is. De az valami undorító, hogy bárki azt hiszi, hogy ez feljogosítja bármire. Az is undorító, hogy egy nagyon széles rétegnek semmi önkritikája, ezek a kivénhedt, lerobbant középkorú hapsik jellemzően azok, akik mintha tükörbe sem néznének, szégyentelenül közelednek jellemzően valami nagyon alpári, szexre irányult gusztustalan stílusban, akár gyerek meg feleség mellől is. Na ezektől, akárhogy közelednek, rosszul vagyok. Egyszerűen undorító, mikor egy meglett embernek annyi agya van, hogy kutya módjára megy a friss pinára. Nagyon irritálóak, sokszor ráadásul olyan helyen közelednek ahol menekülni sem tudsz előlük, mert épp dolgod van (edzőterem, munkahely, egyetemi rendezvények).

Egyébként mindig elegem van a kéretlen közeledésből, főleg ha személyesen zajlik. Azt még meg tudom bocsátani, ha online nem tűnik fel valakinek a profilom alapján, hogy nem vagyok nyitott erre egyáltalán (például itt nem tudom hova kirakni, hogy foglalt vagyok, de ha szingli lennék, az sem jelentené egyértelműen, hogy nyitott vagyok valamire). De mikor utazok vagy megyek valahova, zene a fülemben, telefon vagy könyv a kezemben és szándékosan az adott kütyüt vagy a földet bámulom és ezeknek a hülyéknek NEM ESIK LE, hogy rájuk sem nézek és egyáltalán nem érdekelnek és ennek ellenére mégis cseszegetnek a klisé "megtetszettél, megismernélek" szarjaikkal, akkor nagyon fel tudom magam cseszni. Ugyanez akkor is, mikor teszem valahol a dolgom és valaki rám akad és ott áll mellettem és bámul vagy pofázik (pl edzőteremben ha valamelyik gépet használom vagy munka közben, mikor épp a munkám végzem). És nem barátkozni akar, hanem löki a sódert, hogy ő meg akar ismerni, teljesen leszarva, hogy ÉN ŐT NEM és NEM AZÉRT VAGYOK OTT, ez pedig ordít rólam.

Ha szingli vagyok ismerkedni akarok, akkor felnézek, keresem a másik tekintetét és rámosolygok. De inkább fel szoktam regisztrálni Tinderre vagy hasonlóra és ha valaki tényleg megéri, csak akkor áldozom rá személyesen az időm. Vagy ismeretségi körben elkezdek finoman közeledni egy olyan ember felé, akit korábban teljesen más apropóból ismertem meg, de jó partinak tűnik az alapján, amit a viselkedéséből addig láttam egy olyan helyzetben, ahol még (vagy egyáltalán) nem akart nekem tetszeni vagy engem felszedni. De vannak dolgok, amik alapvetően szutyok viselkedésnek minősülnek. Pl a párommal járok edzeni és még ő sem kezd el nekem magyarázni, miközben az adott gyakorlatot végzem és számolom az ismétléseket. Ez, hogy valaki ennyire nem figyel arra, aki tetszik neki és csak az érdekli, hogy ő bezzeg ismerkedni akar, bunkó és teljesen egocentrikus.

Alapból elegem van belőle, mert nem akarok kapcsolatot.. de legfőképpen ezeket utálom;

- családapa, a családjáról beszél, teljesen ártalmatlannak tűnik. Mutogatja a kölykeiről kéretlenül a fotókat amik r0hadtul nem érdekelnek, majd a következő pillanatban perverz lesz. Ez a fajta a legundorítóbb mind közül. Sajnálom a családját.

- munkatárs/munkám során találkoztunk. Normálisan beszéltem vele, esetleg mosolyogtam és ezt úgy értelmezte hogy ráizgultam. Facebookon írogat, nem bír lekopni.

- élőben ismerkedő.

Ülök a buszon/a parkban egy padon telefonozok/olvasok és mellém ül, kérdezősködik.

Röviden válaszolok, nem folytatom a beszélgetést, rá se nézek... Ez se tud lekopni.

Most 26 vagyok. Korábban is és most is ugyanúgy/kb ugyanannyian próbálkoznak mint mondjuk 18 éves koromban.

A reakcióm változott, nyiltan bunkó vagyok már. Lesz4rom mit gondolnak. Munkatársakat meg alapból vissza se jelölök neten.

Ülök a metrón, egyik fülemben a headset, fogom a metró újságot. Leül mellém egy kb 30 évvel idősebb szakadt fazon, elég büdi is volt, mármint a ruhái és elkezd mondani valamit, hogy ő milyen gazdag, egy vidéki városból jött és ne tévesszen meg engem a ruházata, ő nagyon nagyon gazdag és rengeteg embert segít, mert ő ilyen jószívű és hogy fogyókúrán van, hogy jobban nézzen ki, de ő egy úriember..

Nem tudtam mit csináljak, felállok és átülök egy másik helyre vagy türelmesen várok, ignorálom és majd csak abba hagyja..

Ezt hívom én kéretlen közeledésnek, és tömegközlekedésen és boltban naponta többször megkapom sajnos.

Engem többnyire kulturált emberek találnak meg szerencsére.

Egy alkalomra emlékszem ami kirívó volt. A srác elhívott valahová, mire mondtam neki, hogy foglalt vagyok, a pasimmal találkozom. Ezután követett és a pasimmal kezdett el ordibálni, hogy biztos nem is vagyunk együtt, csak őt akarjuk lerázni.

24 éves vagyok, gyerekkel, férjjel, és vörös hajjal. A hajamnál tovább senki nem lát. Hiába van a kezembe a gyerek, képes megjegyzéseket tenni rám, és úgy néz végig mint egy darab húson. Csak mert ahogy ő mondta a hülye haverjának “ez bizony eredeti...” (a többit nem teszem hozzá).

Volt aki oda jött, és a haverjának kért el mert ő “eredeti vörös hajú nőt keres neki” és nem zavarta, hogy ott a férjem. Helyette megkérdezte, hogy még is mennyire lehet ez komoly....

Ezek mellett ne is említsük azokat az állatokat, akik magukhoz nyúlnak tömegközlekedésen, és rád nézve alig bírnak egy értelmes mondatot kinyögni, de elég egyértelművé teszik, hogy mit is akarnak.

Néha én magam is elvesztem az emberiségben a hitem.