Igaz, hogy a műveltebb, okosabb, különleges emberek sosem fitogtatják a tudásukat, sosem osztják meg publikusan, hogy milyen sikereket értek el, hogy éppen mit olvasnak vagy melyik múzeum melyik kiállítására mennek, se semmi hasonlót?

Lehet az is okos és művelt aki megosztja a külvilággal. Vszeg azért osztja meg, mert magányos.

(Az más kérdés ha nem szórakozásból teszi ezeket a dolgokat de ezeknél az embereknél ez egy múló szenvedély. Miután átrágtak 1-2 könyvet anélkül hogy egy betűt megértettek volna belőle vagy szétunták volna az agyukat a Szépművészetiben, úgyis leállnak. Ez olyan, mint azok akik egészségesen étkeznek, a legtöbbjük 2-3 hétig csinálja szorgalmasan és még jól el is hordja mindennek azt aki nem eszik úgy ahogy ők majd hirtelen visszatérnek a régi étrendjükhöz.)

Nekem egy ismerősöm rengeteget olvas és nincs fent a molyon, nem pakolja ki fbra a könyvekről a képeket, nekem szokta mesélni hogy milyen érdekességeket olvasott ebből meg abból a könyvből meg azoknak akik szintén sokat olvasnak. Neki vannak gyerekei, van felesége, nem érzi szükségét hogy tudja a világ hogy épp mit csinál nem magányos. Megjegyzem amikor kiadták az első könyvemet ő segített nekem a legtöbbet.

Általában ezeket az embereket jobban is kedvelik. A gimnáziumokban is azt fogod észrevenni hogy ha van A gyerek aki széttanulja az agyát és úgy lesz kitűnő meg egy B gyerek aki egyszerűen csak megérti az anyagot és úgy lesz kitűnő de igazából nem is érdekli a végeredmény, a B tanuló lesz a szimpatikusabb a diákok és a tanárok számára.

Nekem ez elég kettős. Zavarban érzem magam, ha valaki velem dicsekszik úgymond vagy az én eredményeimről mesél, általában próbálom elterelni a témát, mert szeretem az embereket és mindig attól félek, hogy emiatt ellenszenves és beképzelt leszek a szemükben. Hiszen nem érzem magam többnek náluk.

Viszont a régi önmagamnál többnek érzem magam és ez olyan boldogsággal tölt el, amit szeretek megosztani. A legtöbb eredményem elérésekor elsírtam magam, mert nem akartam elhinni, hogy ez "belőlem jött ki". És persze, lehet ezt is felfogni hencegésnek, amiért megosztom egy közösségi oldalon a diplomaosztós képeim vagy hogy lefutottam a félmaratont, de ez inkább amolyan örömhír, hogy több lettem és messzebbre mentem, mint amiről valaha álmodtam volna.

Apróságokat nem szoktam megosztani annyira, kivéve ha valamivel kapcsolatban nagyon izgatott vagyok. Például múltkor végre megvettem karácsonyi ajándéknak magamnak azt a könyvet, amit lassan egy éve akartam és nagyon sok jót hallottam róla. És azt megosztottam, mert mások is kíváncsiak voltak rá meg egyébként is alig vártam, hogy belelapozhassak. De én szeretek amúgy is osztogatni ilyeneket, eléggé közlékeny vagyok, szeretem megosztani azt, aminek örülök 🥰

Lehet akkor nem vagyok elég kultúrember vagy okos, nem tudom... Szerintem inkább személyiség kérdése, hogy ki mennyire közvetlen.

Kezdjük ott, hogy alapvetően külön kell választani az értelmi és érzelmi intelligenciát.

Ismerek olyan embert, aki művelt, intelligens, művelt. De az emberekkel olyan lekezelő, prosztó módon tud beszélni, hogy legszívesebben megütné mindenki.

Szerintem ez így nem igaz.

Az egyedüli szociális oldal, amit gyakran használok, az az Instagram és az oldalt egy amolyan naplóféleségnek használom. Ahhoz képest, hogy mindig is imádtam írni, valahogy a naplóírásra sose tudtam rászánni magamat, ez viszont egy jó alternatíva. A képek és videók többet mondanak minden szónál, de általában nem bírom megállni, hogy ne írjak valamilyen hosszas kísérőszöveget. Az oldalam, az ott látható élményeim és sikereim elsősorban nekem szólnak, másod sorban pedig mindenki másnak, akit érdekel, hogy éppen mi van velem. Senki ne vegye fellengzésnek, de elég sok barátom van elég sok országból, így ugyanazt a történetet (például múzeumlátogatást) nem tudom húsz különböző embernek leírni (a Control C + Control V válaszírás már csak azért se működik, mert több nyelven kommunikálok és amúgy is bunkóság lenne), így viszont mindenkinek meg tudom mutatni, akit érdekel. Aztán gyakran privátban folytatom másokkal a beszélgetést, de ez már egy másik történet.

Azt mondanám, hogy a művészetek terén elég művelt és jártas vagyok (nyilván az átlaghoz képest), a tanulmányaim és a munkám is ehhez köthető. Szinte állandóan olvasok és bár nem mindig, de ki szoktam rakni egy pár perces videót a jobb olvasmányaimról, amikben elmondom az alapokat (ki írta és mikor, mi a műfaj), mi az alapvető felállás, hogyan éltem meg a történetet és kinek ajánlanám). Nem azért teszem ki ezeket az ismertetőket, mert szeretnék felvágni, hogy "ó, én Sapphót olvasok!", "hát nem vagyok fantasztikus, amiért a Journey to the West-et olvasom?", "jobb vagyok, amiért Mark Twain-t olvasok!" vagy hasonló. Nem, azért szoktam ezeket a rövid videókat kirakni, mert egyrészt szeretem őket csinálni, másrészt nem egy barátom és ismerősöm kezdett el általam ajánlott könyveket olvasni csak azért, mert tetszett nekik, amit mondtam az adott műről és nélkülem nem is tudnának a létezésről.

Amikor kiadták a könyvemet, azt se azért tettem ki nyilvános posztba, hogy felvágjak, hanem egyszerűen lelkes és boldog voltam és szerettem volna a lehető legtöbb emberrel megosztani ezt. A kiírt szöveg fele pedig amúgy is csak hálálkodás volt, valóban nem az önfényezés volt a cél. A diplomámat, a nyelvvizsgáimat és a jogosítványomat például nem tettem ki.

Röviden a szándék a lényeg. Ha valaki nem öntelt vagy dicsekvő célokból beszél ezekről a dolgokról (nyilvánosan vagy sem), akkor felszínesség lenne őket összevonni az előbbi kategóriával.

Szerintem te inkább arra gondoltál (és azzal egyet is értek), hogy egy művelt és különleges ember nem érzi szükségét, hogy ezt öntelt módon hangoztassa, ugyanakkor ha szeretné, megmutatja, hiszen ezzel pozitív dolgokat is elérhet.

24/L