Mik voltak azok a szép szavak, amikor kiraktak a szülői házból, mert anyukád vagy apukád úgy gondolta 18 évig fizetett rád mindent, most már elég volt?

Nem szó szerint raktak ki és nem 18 évesen.

20 éves voltam amikor eljöttem, éppen egyetem első évének végén, nyáron.

Majdnem minden nap éreztették velem, hogy teher vqgyok és nem tanulnom kellene, hanem dolgoznom legalább 40 órában.

Ürügyeket kerestek, hogy hibaztathassanak valamiért (nem vottem ki a szemetet, nem mosogattam el) csak azért, hogy azt érezzem nem csinálok otthon se semmit és ki vagyok szolgálva.

Pedig valójában azt várták el, hogy kb. cseléd legyek, amiért tanulhatok.

20 évesen aztan lwhetőségem nyílt kollégiumba menni, mert kaotam ösztöndíjat és hetente dolgoztam 20-30 órát gyakornokként.

Azóta nem beszéltem velük.

2

A tisztességes felnevelését nem ját hála, mert az ALAP.

Ez a szülők kötelessége, ha már egyszer valamilyen oknál fogva úgy döntöttek, hogy gyereket vállalnak, mert amúgy nem kötelező...

Ha ennek nem tesznek eleget,a kkor az állami szervezetek veszik kézbe a dolgokat, hogy a tisztességes felnevelés biztosítva legyen.

"Akkor lennék boldog, ha soha többet nem jönnél vissza".

Nem mentem.

Világ életemben azt kaptam, hogy mekkora szar vagyok, soha nem lesz belőlem senki, mindent nekik köszönhetek.

Apám alapból csak házi rabszolgaként tekintett rám.

Az soha nem érdekelte, hogy milyen vagyok mint ember, mik a terveim, céljaim.

Ő maga munkanélküli volt, anyám tartotta el. Számára a világ a házat és a kertet jelentette. Ott viszont folyamatosan csicskáztatva voltunk, mert hát az a gyerek dolga, hogy "segítsen".

Ha havi 1-2 hétvégére hazamentem akkor mindig azt nézte, hogyan lehetne a lehető legtöbb munkát elvégeztetni velem, hogy azt már ne neki kelljen megcsinálnia.

Aztán megkaptam, hogy minek jöbök haza, ha csak "döglök" és nem csinálok semmit, nem segítek semmit, így onnantól nem jártam haza, inkább szerveztem programot, vagy "döglöttem" az albérletben mert hát csak megérdemlem dolgozó emberként.