Ez azt jelenti hogy nem vagyok elég elhivatott?
Kiskorom óta az az álmom, hogy művészettel foglalkozzak, amiért rengeteget tettem, gyakoroltam mégsem vettem fel az áhított egyetemre. Ez idő alatt mindent félretettem és éveken keresztül csak a felvételi alkalmasságikra koncentráltam, de nem jött össze. Ezt követően felvettek egy vidéki egyetemre, amit idén fejezek be. Ugyanakkor itt nem olyan erős a képzés, és a vágyott egyetem mesterképzésén nem tolonganak annyian, mert általában osztatlanra szoktak menni. Be is adtam a jelentkezést, vannak évek a hátam mögött, sokat fejlődtem.
Eközben van kilátásban egy hosszútávú munka, aminek semmi köze a művészethez. Magának a munkának nagyon megörültem, mert már az idejére sem emlékszem mikor volt pénzem arra amit szeretnék, semmivel nem lettem előrébb végzősként, és rengeteg áldozatot hoztam az egyetem kedvéért pl. Kolis élet, hitel, a biztos munkák helyett diákmunkákra futkosni, mert semmi nem volt kompatibilis az órarendemmel.
Normális hogy ez a kis lehetőség eltérít a céljaimtól? Magamon is meglepődtem, hiszen nem minden a pénz, ugyanakkor a sikeres felvételitől számítva, újabb és újabb bizonytalanság várna rám, és folytatódna az egzisztenciális problémám.
A művész élet mindig rizikós... Ezzel tisztában kellett volna lenned. Nekem az egész családom művészekből áll, nyomós okom volt olyan irányba tanulni, ahol kvázi egyértelmű, hogy mit kell tudnod és azért mit kapsz cserébe (mérnök vagyok). A művészeknél van egy hatalmas szerencsefaktor úgy általánosságban és kifejezetten sok munka kiépíteni a megfelelő referenciákat, kapcsolatokat, rengeteget kell ingyen dolgozni és rengetegszer kell utána menni a munkának, gyakran pofátlanul nyomulva. Na ez az, amit én nem akartam soha csinálni, pedig bennem is bennem van az, ami a tesóimban és a szüleimben, nekem is mondták, hogy ha ilyen vagyok gyakorlás nélkül, úgy, hogy szarok az egészre, milyen lehetnék, ha rendszeresen gyakorolnék és képezném magam ebbe az irányba... De ez nem elég. Ez a jéghegy csúcsa, sőt, sok nem túl ügyes művész boldogul annak köszönhetően, hogy baromira talpraesett.
Nem az elhivatottságoddal van baj szerintem, hanem sok ember optimista maszlaga ellenére nem való mindenkinek minden. Nem kell erőltetni azt, ami nem akar menni. Nekem sem, neked sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!