Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Soha nem lesz normális életem...

Soha nem lesz normális életem ilyen visszamaradott aggyal?

Figyelt kérdés

Lehet nevetséges problémával állok szemben, és nincs olyan nagy jelentősége, mint amennyinek az én szemeimben tűnik. De nagyon bánt, és nagyon sokszor égek be miatta.

22 éves lány vagyok, világ életemben gondjaim voltak a matekkal. Nem úgy kell elképzelni, hogy egyenleteket, meg megoldóképleteket ne tudtam volna bemagolni, hanem magával a számolással vannak gondjaim. Az agyam valamiért nem ismeri fel a számokat. Nem mindig. Valamikor összetévesztem őket. Fejben egyáltalán nem tudok összeadni, kivonni, szorozni, osztani, meg semmi egyebet. Úgy tudnám leírni, hogy mikor elképzelem a fejemben a számokat, elkezdenek összefolyni, és nem tudom őket megkülönböztetni.

Nagyon nehezek voltak nekem mindig is a matekórák is, de szerencsére olyan közegben nőttem fel, ahol a szüleimet jól ismerték a matektanáriám, akik a 12 év alatt végigkísértek, így hatalmas kegyelemből átrugdostak. Az egyik középiskolás tanárom még anno javasolta is a szüleimnek, hogy vizsgáltassanak ki, mert valami nem oké velem, de a szüleim sosem akartak elvinni semmiféle vizsgáltra, mert cikinek gondolták, hogy nekem esetleg valami mentális? bajom lehet.

Most meg ott tartok, hogy felnőtt fejjel túlvagyok rengeteg gáz élethelyzeten. Pályafutásom pl. egy vidéki kisboltban kezdtem, mint árufeltöltő, de a főnök ,,látott bennem valami potenciált" állítása szerint, és miután elment az egyik pénztárosa, engem akart berakni oda. Ellenkeztem vele, ami odaáig fajult, hogy vagy elvállalom én vagy mondjak búcsút a munkámnak. Hülye voltam, féltettem a munkámat és elvállaltam. Az első napom volt az utolsó, és sírva mentem aznap haza. Szerencsére ezután úgy eltudtam kerülni a számolassal kapcsolatos munkaköröket, hogy drámaibbak nem igen történtek. Viszont volt, hogy 3000 Ft jattot hagytam a futárnak, hogy a boltban nem tudtam kifizetni valamit, mert elszámoltam a pénzt amit magammal vittem, vagy hogy valaki olyan random dolgott kérdezett tőlem, hogy adjam màr össze mennyi meg 12 meg 67 és én már nyúltam a telefonért segítségképp, mire kinevetett. Ezek rendszeresen meg is történnek, csak más kontextusban. Ha tehetem bankkártyát használok inkább. A lényeg, hogy most egy nagyon jó állásom van. Irodai meló, de ilyenkor egész nyáron kint vagyok a gyerekekkel a munkahely által szervezett táborokban. Nagyon szeretem, és szerencsére nem sok számmal kapcsolatos dologgal találkozok itt. Viszont tudom, hogy jövőre váltanom kell, mert nagyon kevés a fizetés, szeretnék feljebb lépni, hogy jobban eltudjam magam tartani. De félek, hogy mit hoz jövő. A legtöbb jó vagy jobban fizető álláshoz kizárt, hogy az embernek ne kelljen valami matektudás. A közelemben még a gyári munkásoktól is elvárás, tekintve, hogy meréses feladatokat végeznek.


Szóval aggódok, hogy mi lesz velem, és miért vagyok ekkora hülye, miért nem születhettem én is úgy, mint mások? Ha normálisan funkcionálna az agyam, sokkal több és könnyebb lehetőségem lenne az életben. De nem értem miért vagyok ilyen nagyon elmaradott, sosem használt nálam semmi, se a hetente többszöri magánórák, se az itthoni szorgalmam, semmi.


Köszönöm ha végigolvastad! Még ha megnyugtató választ nem is kapok, hogy ez nem marad így örökre, vagy hogy egyszer majd mégis megváltozik az agyam, jó lenne esetleg olyan másik embert találni aki szintém ezzel küzd vagy csak hasonlóval, már az is megnyugtatna, hogy nem vagyok egyedül



2022. júl. 24. 15:39
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
96%
Szerintem vizsgáltasd ki magad, de szerintem nem vagy annyira visszaradott agyilag, bár nem tudom mi lehet a probléma. Írni tudsz, olvasni tudsz. Beszélsz valamilyen idegen nyelvet? Hátha esetleg memória probléma. Egyébként, szerintem le kellene ülni egy tanárral és addig gyakorolgatni a számolàst, a számokat, hogy mondjuk ugyanúgy tudjál mint mondjuk írni. Mivel az életben az összeadást, kivonást, szorzást osztást kell használni elég sokszor valljuk be, egy kivizsgálás után vagy valamilyen különleges módszerrel meg kellene tanulnod, hogy ne legyen mindig segítséged telefonon és elkerüld a cikis helyzeteket. Én ennyit tudok neked tanácsolni. Remélem megoldódik majd ez a probléma. :)
2022. júl. 24. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Pedig fontos lenne a diagnózis. Egyáltalán nem ritka az ilyen, viszont ha nem tudod mi a bajod nem is fogod megérteni, elfogadni magad.
2022. júl. 24. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Ennek neve is van: diszkalkulia. Nyilván valamennyit lehet rajta javítani de nem sokat. Együtt kell ezzel élned. Ettől még nem leszel szellemileg visszamaradott.
2022. júl. 24. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

Szia. Teljes mértékben megértem, amit leírtál, ugyanis én is katasztrófa voltam matekból világ életemben, de ha ez nem lenne elég, a fent vázoltak miatt a pénz is kifolyt a kezemből mindig. Dolgoztam én is pénztárban, pár nap és sok hiány miatt felmondtam, voltam értékesítő, ahol történtek termékcserék a szériaszámok összekeverése miatt (a legjobb az egészben, hogy olyanok, akiknek nincs ilyen gondja, gyakrabban keverték a dolgokat).


Cserébe, amit rajtad is látok és manapság ritka és pozitív: tudsz választékosan fogalmazni és helyesen írni.


Íráson nem gondolkodtál még? Az egy jó alternatíva lehetne. Akár cikkek, könyvek, ilyesmi. Amiben jó vagy, azt emeld ki és az alapján keress munkakört. :)

2022. júl. 24. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Valószínűleg diszkalkuliás vagy.


Sajnos ezzel nem igen tehetsz semmit, bár tudtommal vannak valamiféle fejlesztői foglalkozások de nem tudom ennek mi a pontos menete.


Nem hinném, hogy emiatt ne tudj normális életet élni. Rengeteg munkakör van ahol nem kell matematika, de ha mégis úgy adja a helyzet akkor legyen a zsebedben egy kis számológép mindig és ne szégyelld elő venni. Erről te nem tehetsz, hogy ilyen vagy, ráadásul mindent megtettél.


Sajnálom, hogy ez van veled és kitartást.

2022. júl. 24. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

A leírás alapján diszkalkúliára tippelnék, de nem vagyok pszichológus szóval ne vedd garanciának.

[link]

Itt írnak még tüneteket

[link]

Egyébiránt idézet a wiki cikkből ,,A diszkalkulia az általános intelligenciaszintet nem érintő, a matematikai teljesítményben bekövetkező zavar, melynek oka a neurológiai struktúrát, ill. funkciót érintő eltérés, örökletes és/vagy szerzett sérülés eredményeként. Nem függ az intelligenciától: a különben jó képességű ember éppúgy lehet diszkalkuliás, mint bárki más." Tehát nem vagy visszamaradott, emiatt ne emészd magad :)

2022. júl. 24. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem tehetsz semmit, én azt javaslom, hogy szerezz be egy zsebszámológépet, gyorsabb, mint a telefon, talán. Bár nem muszáj, ha jó a telefon, akkor legyen az. A lényeg, hogy ne érezd cikinek. Aki kinevet, annak mondjad, hogy sajnos nem tehetsz róla, így születtél, ez van. Kivizsgáltathatod magad, mert akkor legalább kapsz róla egy papírt és akkor mondhatod, hogy van papírod arról, hogy nem megy a matek. De nyilván a vizsgálat nem fog tudni segíteni rajtad, te így születtél, ennyi. Ettől nem vagy kevesebb, mint bárki más. Gyönyörűen írsz, például. :) Az emberek 99%-ának meg ez nem megy. Fogadd el magad és ne érezd cikinek a számológép használatát.


Az, hogy így, hogy fogsz munkát találni, nem tudom, az már nehezebb és más kérdés. :/

2022. júl. 24. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
A nyolcas jól mondja, használd a mobilodon levő számológépet. Vagy veszel egyet, ahogy mondta. Nekem sem volt erősségem a matematika, mindig kettessel csúsztam át és az ilyen egyenleteket meg miegyebet a mindennapi életben hülyeségnek tartom. Nem mindenki lesz tudós és matematikus, hogy ezek kelljenek. Elég a sima összeadás, kivonás, szorzás (ezutóbbi ritkábban). De kérlek ne nézd le és ne hülyézd le magad. Attól, hogy egy ilyen apróság nem megy könnyen, bármi más sokkal jobban mehet. :)
2022. júl. 24. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
26%
Csaladsegito vagy? Elvileg akarnak elég sokat emelni megint a fizetesen. En is várom.
2022. júl. 24. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem biztos, hogy segít a számológép :D Nekem is hasonló, nem voltam rossz matekból például az egyenleteket, függvényeket, valószínűségszámítást kimondottan szerettem és ment is.


Viszont sokszor másként adom össze a számokat, ezt nem tudom elmagyarázni, hogyan, a számológéppel meg az a baj, látom, hogy mit kell beíjrak amit össze kéne adni és van, hogy más számot ütök be pl 154 kéne beírni a gépbe beírom 145, ha figyelek is ugyanez szóban is tegyük fel kijön a jó eredmény kérdezik mennyi és tök mást mondok mint ami ott van.


Boltba úgy szoktam menni, hogy mindig több pénzt viszek, mondjuk 2000 Ft-ért tervezek vásárolni viszek inkább 5000 Ft-ot.


Nem megy jól a számolás, másban viszont jó vagy, munkahelyen se lesz gond. Rólam tudják, hogy nem megy, néha kell számolni mindig kérem, hogy ezt a részt nézze meg valaki amikor végeztem vele. Hiába nézem át, koncentrálok, nem tudom rá azt mondani, hogy 100% , hogy jó. Mivel másban pedig jó vagyok, ezért nem fognak kirúgni, mert nagyobb az értéke annak a tudásnak. Irodai munka egyébként.


Természetesen pénztárosnak mondjuk nem mennék. Tudásodnak megfelelő* helyet találsz, nem fognak ezmiatt piszkálni és megbecsülik azt amihez pedig kivállóan értesz. Nyugi!


*ezt nem bántásból írtam, mert biztos vagyok benne, hogy más területeken jó vagy

2022. júl. 24. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!