Szóltak már rátok, mert valamit fényképeztetek?
Megesett már veletek, hogy valamit lefotóztatok, és rátok szóltak, vagy szóvá tették?
Ha igen, mi volt az, hol, és miért?
Szinte napi szinten fotózok a mobilommal, de komoly konfliktus még sosem volt belőle. Inkább csak megbámulnak, ha olyan helyen fotózom, ahol látszólag nincs semmi érdekes. A Gitár utcában egyszer megesett, hogy lefotóztam az egykori Orion székházat, egy szembe jövő nő pedig visszanézett, hogy mi a frászkarikát fotóztam le egy ilyen jelentéktelen helyen. A Salgótarjáni utcában is bejártam a volt pályaudvar épületét. Egy arra járó fazon megkérdezte, hogy mit fotóz, mester? Mondom, szeretem az elhagyatott helyeket, lepusztult épületeket. Az is előfordult, hogy a régi iskolám környékét jártam be és fotózgattam a régi ismerős terepet. Egyszer csak egy kisgyerek szól az apjának: Apu, ott, ott valaki fotózik ott fotózik!!! Mire az apja: Hagyjad, nem kell vele foglalkozni! (Jó, hogy nem azt mondta, hogy rám kell hagyni...) :)
Összességében kellemes meglepetésemre tényleg hozzászoktak már az emberek, hogy mivel mindenkinek van kamerás mobilja, bárki bármikor nekiállhat fotózni, így ez ma már nem számít kuriózumnak.
Többnyire nincs ilyen gond, de azért rendszeresen akad olyan, aki reklamál, hogy ne fotózzam. Van hogy olyan is, aki nincs is rajta a képen és van, hogy erről meggyőzni sem lehet, csak hajtogatja, hogy neki jogai vannak és ő jobban tudja, hogy rajta van-e a képen. Volt olyan, hogy valaki leszállt egy villamosról azért hogy reklamáljon, mit fényképezem én pont őt. Amikor megmutattam a képeket, hogy tényleg csak a villamos látszik, az megnyugtatta.
Néha előfordul olyan okostojás, aki kutya, kocsi vagy épület küldő személyiségi jogait kezdi el védeni - ami nem létezik, de erről nem lehet meggyőzni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!