Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mivel tudnám magamat a tanulás...

Mivel tudnám magamat a tanulásra motiválni?

Figyelt kérdés

Gimi végéig egyszerű dolgom volt, mert nem tudhattam, hogy mikor jön dolgozat, folyamatosan felkészült voltam minimum a lényeges tárgyakból. Hazikat mindig megírtam, mert fixen volt mindig következménye, ha nincs kész.

Most meg itt vagyok egyetemen, olyan szakon, amit évek óta szeretnék és egész egyszerűen nem tudom magam rávenni a rendszeres készülésre. Holott a tárgyaim fele olyan, hogy óráról órára készülni kéne, mert anélkül elég off a következő órai anyagot felfogni. Házit meg kb nem írok a beadandókon kívül, ami egyébként szintén saját magammal kbaszás, mert így pont azokra a tárgyaimra nem gyakorlok, amiket óráról órára érteni kéne.


2022. nov. 3. 11:15
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Ugyanebben a helyzetben voltam tavaly, csak én gimnazista vagyok. Nekem az segített, hogy érdekessé tettem magamnak az anyagot, rajzoltam, kísérleteztem, videókat néztem, hangosan (hangsúllyal) parodizálva olvastam, illetve hozzákötöttem a távoli céljaimhoz (vagyis tudatosítottam magamban, hogy pl a fizikát azért kell most tanulnom, hogy később értsem a csillagászatot). Próbáld meg végiggondolni, hogy mi az, amit szeretsz a szakban, mi teszi számodra érdekessé, és fókuszálj arra. És ha egyszer írsz egy jó zh-t, onnantól már megvan a kezdőlökés, benned van hogy nem akarsz visszazuhanni, és ez majd visz előre (legalábbis velem így van).
2022. nov. 3. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
34%
Az egyetem már csak ilyen...tedd fel magadnak a kérdést, hogy első vizsgaidőszakod alatt akarsz-e egy hét alatt max 20 órát aludni és lesz motivációd :)
2022. nov. 3. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
2-es Az a baj, hogy ezt a kérdést rendszeresen feltetszem magamnak, de úgy sem. Sőt, néha megspékelem azzal, hogy xy tárgyra tök sok minden épül, akarok-e a bukás miatt instant egy év csúszásba lenni. :D Nyilván az a válasz, hogy nem, de azon kívül, hogy idegesebb lettem, a produktivitásom nem lett nagyobb.
2022. nov. 3. 11:50

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!