Más is érzi magát kínosan, ha pszichológushoz megy?

Figyelj, ezt úgy írom, hogy pszichológusnak tanulok, és jópár praktizáló pszichológust ismerek.

Nem hinném, hogy bárki is lenne olyan elvetemült, hogy pszichológiát végezzen, ami MINIMUM 5-10-még sokkal több év kemény tanulás, munka és pénz, és a szakma végül kb. 0-hoz közelítő megbecsültséggel jár (napi szinte le fog valaki sarlatánozni), ha nem lenne olyan beállítottságú és érdeklődésű, hogy egész életében képes legyen emberek problémáit hallgatni, és még élvezze is ezt a segítő/munkafolyamatot.

Őszintén szólva akárkit ismerek, aki pszichológiát tanult/t, már alapból olyan beállítottságú volt mindig is, hogy szerette emberek problémáit analizálni és megoldani. Ilyen formán tehát az a félelmed, hogy biztos csak arra vár, hogy leteljen az idő, teljesen alaptalan. Ha így lenne, az egész PÁLYÁT otthagyta volna már réges régen.

Viszont szerintem nagyon-nagyon hasznos lenne, ha PONTOSAN EZEKET is elmondanád neki, hogy attól félsz, hogy untatod őt, az orvosod pedig "utál" (ami szintén nonszensz), hiszen ez egyértelműen jelzi, hogy valamiért nagyon alacsony az önbecsülésed, és együtt kibogozhatnátok, hogy ennek mi az oka (na meg persze javíthatnátok rajta).

Az pedig, hogy a Te problémáid kisebbek lennének, mint más klienseké, szintén nonszensz. Nincs olyan, hogy "kisebb probléma" vagy "nagyobb probléma", problémák vannak, és mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, azt kell megoldani, nem másokhoz hasonlítgatni magad.

Van egy idézet egy pszichológus, Edith Eva Eger tollából:

„El szeretném mondani, hogy a szenvedésben nincs hierarchia. Semmi sincs, ami az én fájdalmamat rosszabbá vagy jobbá tehetné a tiednél; nem létezik olyan grafikon, amelyen ábrázolhatnánk az egyes emberek bánatának relatív jelentőségét. Az (…) összehasonlítás oda vezethet el minket, hogy lekicsinyeljük vagy kisebbítsük a saját szenvedésünket. (…)" (A döntés c. könyv)

Azt is tudnod kell, hogy ezekkel az érzésekkel nem vagy egyedül, sokan érzik úgy, hogy a saját problémáikkal nem kell foglalkozni (emiatt sajnos sokan nem is mernek pszichológushoz fordulni), és az is teljesen érthető, ha néha nem mersz mindent zsigerből kimondani, hiszen a terápián komoly dolgok kerülnek szóba, amikről NEHÉZ BESZÉLNI. Ha könnyű lenne, nem a pszichológusnak mondanád el, hanem a szomszéd Juli néninek. Azt pedig - jó esetben - a saját pszichológusod is tudja, hogy nem könnű neked beszélni bizonyos dolgokról, és ő is azon van, hogy sikerüljön megteremteni azt a környezetet, ahol mégis meg tudsz nyílni. De ehhez persze legtöbbször IDŐ KELL. Ne légy túl szigorú magadhoz, a megnyíláshoz nagyon nagy bátorság kell.

Egyszer voltam pszichológusnál, amikor a háziorvos küldött el mert a stresszen kívül nem találtak más magyarázatot a testem fizikai tüneteire.

Nagyon kínos volt, mert egyrészt tudtam, hogy ott lenne az alkalom olyan emberrel beszélni aki tudna segíteni, másrészt én magam is tudtam, hogy mi a gond és mit kellene tennem, harmadrészt viszont minden porcikám ellenkezett amiatt, hogy olyan dolgokról kellene egy idegennel beszélnem aki életében először lát és feltehetőleg többet nem is fog, amikről szándékosan nem beszéltem azelőtt soha senkivel.

De aztán nem volt olyan rossz, csak az egyszeri látogatás hasznos se volt.

megállapítottuk közösen amit én is tudtam, hogy nincs veszélyes függőségem, nem vagyok sem önpusztító, sem másokra veszélyes, fel tudom dolgozni a problémáimat, értem is a problémáimat és magam is tudom a megoldási lehetőségeket, és valószínűleg a stressz oka főképpen a fáradtság meg a munka és a problémás magánélet keveréke. Ahogy az általában lenni szokott.

A vicc az, hogy közel 15 évvel később most voltam egy másikféle vizsgálaton és az orvos ott elmondta, hogy az azóta is meglevő tüneteim oka nagy valószínűleg egy szerencsésen átvészelt "kisebb" (mert nem tudni milyen volt) agyvérzés lehetett, amit azokkal a vizsgálatokkal pont nem is lehetett felfedezni amiket akkor elvégeztek. Nem a stressz.

és igen, akkor nekem is az járt a fejemben, hogy nekem tulajdonképpen semmi olyan bajom nincs ami miatt velem kellene töltse az idejét, mert vannak nálam sokkal problémásabb emberek akik arra várnak, hogy bejuthassanak hozzá - és ezt ő is tudja. De nagyon rendes volt, ahogy előttem is írta a 3-as, nem mutatta hogy untatnám vagy ne figyelne rám. Hiszen neki nem volt az természetes amit én tudtam magamról, lehettem volna egy végveszélyben levő depressziós is vagy épp egy agresszív pszichopata is akivel akkor találkozik első alkalommal.

Szerintem keress fel egy pszihologust, és mond el neki mennyire szorongasz a pszihologusodnál, hogy nem mersz megszolalni mert ugy érzed, hogy utál.

:)))

De számíts arra, hogy ha ezt előadod neki, akkor lehet hogy a pszihologusnak is pszihologusra lesz szüksége, hogy feldolgozza azt, hogy neked pszihologusra van szükséged ahhoz, hogy egy pszihologussal beszélj. :))))

De lehet hogy legegyszerűbb az lenne, ha a pszihologusodnak mondanád el, hogy milyen félelmeid bizonytalanságaid vannak.

A pszichológusok csak a gazdagok hülyesége. Higgyél saját magadban, kövesd az álmaidat, éljél boldog életet és kerüld az idegesítő hülye embereket.

Sok ember számára ez lehetetlenek hangzik, pedig higgyétek el, hogy egyszerűbb mint gondolnátok. Sok ember saját magát stresszeli fel, és ezért fordul pszichológushoz, mert ő majd segít. Hosszú órákon át beszélgettek és gyógyszereket ír fel neked, amitől meg nem fogsz jobban lenni. Csak kiüt. Pénz és idő pocsékolás az egész!

A terápia nem arra való, hogy utána jól érezd magad. Ezt teljesen el kéne engedned. Egyáltalán nem tényező.

Nekem sokkkkal kevesebb gondom is volt annál, hogy picsogjak, és még is volt még pszichológusom utána hónapokig, mire lezártuk. Menj csak. Úgy se jár senki pedig kb mindenkinek kéne. Legalább te mész és csinálni akarsz valamit.

Ő azért van ott, azért kapja a fizetést, hogy téged meghallgasson. EZ a munkája, ezért tanult évekig! Sőt neki az a jó ha minél több páciense van.

Én is jártam pszichológushoz, eleinte titkoltam. Úgy voltam vele ez tök ciki, meg mégis minek megyek oda a kamaszpanaszaimmal. Aztán beláttam, ez hülyeség. Ha akkor nem járok és nem segít, nem az lennék aki most vagyok, nem azt csinálnám amit csinálok és nem lennék itt, az is lehet életben sem lennék. Nekem szükségem volt rá és egy idő után büszkén mondtam, hogy igen én pszichológushoz megyek.

Nem közvetlen utána kell jobban lenned, hanem az ott feltárt megbeszélt problémákon kell dolgoznod, és ha ez megvan, na akkor mondhatod, hogy na igen ez hasznos és jó volt.

Az az egy óra amit ott vagy azért van hogy elmond a bajaid. Az az egy óra a tied, rólad szól, de ha ezen is stresszelsz ezt is elveszed magadtól. Az az idő egy ajándék, amit magaddal foglalkozhatsz. Ennyire szabad "önzőnek" lenni hidd el. Mindenkinek jár ennyi. Teljesen egyetértek az előttem szólóval, minden embernek kellene mennie pszichológushoz, mert a sok szart cipeljük életünkben és aztán a fel nem dolgozott dolgokat szépen a gyerekeknek is adjuk tovább. Ezekkel foglalkozni kell. Bátor vagy, hogy te is foglalkozol saját magaddal és ha ehhez úgy érzed szakmai segítség kell, akkor az kell és kész.

#6 Annyira nagyon képben vagy, hogy még azt sem tudod, hogy a pszichológusok nem írhatnak fel gyógyszert, ugyanis nem orvosok. És nem "csak a gazdagok hülyesége" a pszichológus, ugyanis TB-támogatott pszichológus is van, illetve a pedagógiai szakszolgálatoknál minden közoktatásban tanuló gyerek és fiatal ingyenes ellátáshoz juthat. Sőt, jó esetben az iskolákban, óvodákban és sok munkahelyen is van lehetőség ingyen pszichológushoz járni.

Kérdező: nem az számít, hogy objektíve mennyire komoly a problémád, hanem hogy azt hogyan éled meg. Ha a "butaságaid" nagyon zavarnak, sokat foglalkoztatnak téged, akkor azzal kell pszichológushoz járni. Ez nem olyan, hogy csak az mehet, aki túlélt egy terrortámadást vagy bármi hasonlót. A pszichológus sem fog ilyen alapján ítélkezni.

Az alapból normális, hogy néha kínosan érzed magad ott, és az is, hogy nem feltétlen jó érzésekkel távozol (a hetes jól leírta ezt). De gondolj bele abba, hogy legalább teszel azért, hogy jobban legyél, dolgozol magadon, és próbálsz változtatni. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, és nem is feltétlen olyan folyamat, hogy minden egyes alkalom után egyre jobban leszel. De ha őszintén elmondod a pszichológusnak, hogy mi bánt (beleértve ezeket a kétségeidet is), akkor tudtok együtt dolgozni ezen az egészen.