Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Általában azok nem vágynak...

Általában azok nem vágynak családra, akiknek gyerekkorukban nem volt jó mintájuk?

Figyelt kérdés

Ez érdekes kérdés, hogy egyes emberek miért vágynak nagyon arra, hogy családjuk legyen, mások meg egyáltalán nem. Régen persze gazdasági okai is voltak, mert amíg nem volt nyugdíj és társadalombiztosítás addig az időskori túlélésed azon múlt, hogy a gyerekeid eltartottak, de ma ez már nem annyira lényeges szempont.

Én az ismerősi körömben azt figyeltem meg, hogy akik stabil családban nőttek fel és a szüleik közt jó kapcsolat volt, azok már egyetemista korban is végig arról beszéltek, hogy nekik bizony család kell és gyerekeket akarnak. Még egész fiatal korukban voltak lazább kapcsolataik, de úgy miután elkezdtek dolgozni már az volt az elsődleges szempont, hogy komoly párjuk legyen, házasodjanak, gyerekük legyen.

Akiknek viszont annyira nem volt boldog családi életük, szülők elváltak vagy sokat veszekedtek, elhanyagolták őket, azok közül sokan már nem voltak ennyire biztosak abban, hogy szeretnének. Nem zárkóztak el, de nem is hangoztatták annyira, mint az előbb említettek. Aztán még végülis lehet nekik is, mert nem futott ki senki a korból, de én úgy érzem van egy erős összefüggés aközött, hogy ki mennyire akarja már tinédzserként is és ki az aki úgy van vele, hogy meglátja. Vagyis nekem is mindig azt mondták, hogy nem tudod mit hagysz ki, miért nem törekszel rá. Mert sokan úgy nőnek fel, hogy el sem tudják képzelni, hogy esetleg ne legyen.

Ti hogy látjátok mitől függ elsősorban ez a dolog és milyen korban dől el?



2023. máj. 17. 12:20
 1/9 anonim ***** válasza:
55%

Egyetértek, annyival egészíteném ki, hogy azok nem törekednek különösebben a családalapításra, akik nem támogató családból származnak ÉS volt elég érzelmi és értelmi intelligenciájuk ezt belátni. Mert aki nem tudott önvizsgálatot tartani, az kérdés nélkül reprodukálja a rossz családi mintákat - értsd: ész nélkül szülés pucér seggre, mindenki alkoholista, gyerek elhagyása stb.

Aki viszont úgy tudott kikeveredni egy ilyen közegből, hogy volt önreflexiója, na ők már inkább nem alapítanak családot meg a párkapcsolatokhoz is máshogy állnak.

2023. máj. 17. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 Metionin ***** válasza:
100%
Alapvetően igen, de én az ellenkezőjét is megfigyeltem. Sok olyan ismerősöm van, aki rossz családból jött és kifejezetten azért akart saját gyereket, hogy ő majd jobban csinálja. Jómagam szar családból jövök de már akkor sem szerettem a gyerekeket, amikor még nem tudtam,hogy a családom tulajdonképpen diszfunkcionális. A jó családból jövő ismerőseim is vegyes vágott, van aki akar gyereket, hogy megadhassa nekik azt, amit ő is megkapott és van, aki úgy érzi, hogy ő nem tudná biztosítani azt, amit anno neki biztosítottak, ezért nem szeretne.
2023. máj. 17. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
73%
Ez nagyjából valid. Akinek a család és a gyerekkor nem az öröm forrása volt, annak kisebb lesz a motivációja arra, hogy bárkinek ezt biztosítsa.
2023. máj. 17. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
84%

Se én, se a tesóm nem akarunk, és mindenki azt hiszi, hogy szar volt a gyerekkorunk, de pont nem. Ha időutazhatnék, tudom, hova mennék vissza, milyen családi karácsonyokat vagy nyaralásokat akarnék újra meg újra átélni.


Mint gyerek. Gyerekként buli a család, de felnőttként, szülőként nem akarok benne részt venni. Ezért nincs gyerekem, így marad ugyanolyan buli az élet. (Ne vad dolgokra gondoljatok.)

2023. máj. 17. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Teljesen normális gyerekkorunk volt, mégsem vállaltam gyereket, a testvèrem sem. Mi már kifutottunk a korból, ìgy 100%, hogy nem lesz már.
2023. máj. 17. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Vagy mert pl.: van egy alapbetegségük, így nem "élvezik" az életet.
2023. máj. 17. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen normális gyerekkorunk volt, nem szenvedtünk hiányt semmilyen téren, szerető családban nőttünk fel.


A tesómnak már van 2 gyereke.

Én soha nem akartam (már gyerekként is tudtam) és a mai napig nem bánom.


Nekem más a fontos. Házas vagyok, szeretek sok, minőségi időt tölteni a párommal, szeretünk utazni, túrázni és az éjszaka közepén megindulni valamerre. A mi életvitelünkbe nem fér bele egy gyerek.

2023. máj. 17. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
83%
C!gányoknak jó mintájuk volt? Mi a jó minta? Egyetlen jó mintát nem láttam még. Az elkényeztetés sem jó minta, sokan abba hibába esnek, hogy annak tartják.
2023. máj. 21. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%
Hát nem tudom. Én teljesen normális családban nőttek fel, amit csak lehetett megkaptam, tényleg csodálatos szüleim vannak. Viszont én egyáltalán nem tervezek családot. Nekem bőven elég, ha kettesben elvagyunk a párommal. Persze nem tudom 10 év múlva bármi megtörténhet, de egyelőre azon az állásponton vagyok, hogy nem szeretnék családot.
2023. máj. 25. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!