Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit csináljak, hogy ne tűnjek...

Mit csináljak, hogy ne tűnjek bunkónak? Akik kevesebbet vagy nem dolgoznak, mindig ráérnek és aztán látják, hogy nem akarok velük leállni.

Figyelt kérdés

Szomszédok nem dolgoznak, nem tudom miből élnek. Itt külföldön az 50 vagy feletti nő és fia, valamint egy több gyerekes anya. Az utóbbi most számolt le a munkahelyéről ami részmunkaidős volt. Kint ülnek a lépcsőház előtt délutánonként. Én több műszakban dolgozom és mellette vannak kutyáim és edzeni is megyek párszor. Azt látják, hogy jövök megyek. Szeretik a kutyáimat, de legutóbb, amikor már 4 óra volt és éhes voltam nagyon már, nem volt semmi kedvem hozzájuk. Gyerek szólongatta a kutyát én meg húztam befelé, mert már ideges voltam, hogy egész nap meg se állok és enni sincs idő. Az a másik, hogy keveredik bennem az autizmus és hiperaktivitás, ezért szeretek mindig mozgásban lenni, de a végére vágyom a magányra és akkor mielőbb. Volt többször, mikor kint maradtam velük, egyszer le is ültem közéjük. Akkor is éhes voltam meg fáradt. Nem tudom hogy bírnak órákon át mások emberek között lenni. Lehet azért, mert ők nem dolgoznak. Már rosszul néznek rám, amióta egyszer hazasiettem éhesen. De még itthon se szól tévé, semmi,mert annyira zavar a beszéd egesz nap.

Volt egy barátnőm, akinek az volt a baja velem, hogy nem ugrálok át folyton hozzá. Persze ő nem jött soha. Megsértődött, hogy nem megyek át,mert dolgozok, dolgom van vagy alszok. Otthon dolgozott, már amikor és több ideje volt neki szintén, mint nekem. Kutyái a lakásban végezték többnyire a dolgukat, én kimegyek inkább sétálni. Az se tetszett neki,hogy állandóan viszem ki a kutyát.

Vannak olyan munkatársak, akik munka után fekszenek és filmeznek. Szerintem őket se lehetne ugráltatni, mert annyit se mászkálnak, mint én. Főleg mert egyedül vagyok mindenre , ők párban. Nem egy emberre jut az autó szerviz meg az ügyintézés például.

Szeretek barátkozni, de vágyom közben a magányra néha. Ezért borulok ki sokszor.


2023. júl. 9. 16:41
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
10%
Tipikus mindig sietős nyomorult életű vagy. Szépen elmegy feletted az élet és kész. Azért mert valakinek van ideje és igénye a társasági életre nem azt jelenti hogy dolgatlan de már egyből rosszat feltételezel róla. Lehet hogy a csicskamunkádtól ami elveszi az egész életedet sokkal hasznosabb dolgot csinálnak mondjuk remote munkavégzéssel. Szóval ne ítélkezz elsőre egyébként a leírás alapján te igencsak kezelésre szoruló eset vagy.
2023. júl. 9. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
75%
Amikor sietsz, mennyibe kerül egy--bocs, nagyon sürgős dolgom van- megereszteni feléjük?
2023. júl. 9. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
74%

Egyszeruen csak introvertalt vagy, ajanlok egy kis onismeretet, sokat segithet megerteni sajat mukodesedet.

Amugy en sem szerettem soha leallni, nem egy korosztaly voltunk, nem sok kozos tema volt, de azert mentemben udvozoltem oket, megkerdeztem, h hogy vannak, ilyesmi. Ha intivataltak, meg mondtam, h sajnos nem lehet, meg rengeteg dolgom van. Stb

2023. júl. 9. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
63%

Igen, te mindenkinél fontosabb ember vagy és neked van a legtöbb dolgod a világon. Annyira szűk látókörű vagy, hogy nem fogod fel azt, hogy nem látsz bele az emberek életébe.

Más: aki pl egész nap egyedül dolgozik, az ha végzett, nagyobb valószínűséggel vágyik más emberek társaságára, mint mondjuk egy ügyfélszolgálatos, aki nonstop beszélt az emberekkel. Az emberek az idejüket se ugyanúgy osztják be, van aki 8-9 órát alszik mindig, így este 10-kor már ágyban van. Mások 5-6 órával is beérik, így éjfélig aktívak lehetnek. És ez csak a jéghegy csúcsa, szóval ne ajnározd magad, felesleges, nem vagy jobb mindenki másnál és felsőbbrendű sem.

2023. júl. 9. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
64%
Szomszeddal soha nem baratkozunk.
2023. júl. 9. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
0%
Sok sikert kívánok a táj tönkretételében a felpontozott válaszolókkal együtt. Minden rajtad múlik.
2023. júl. 9. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 A kérdező kommentje:
Nem írtam egy szóval sem, higy nem köszönök. Oda szoktam menni hozzájuk, de minden nap 4-5 órát ülnek kint és beszélgetnek, ezt sokallom. Szoktam beszélgetni pl edzőteremben is vagy egy másik szomszéddal az utcán, mert ő is állandóan járkál nyugdíjas létére és általában ott talalkozok vele véletlenül. De ez a mindennapos és órákig egy helyben ülö trécselés nekem sok.
2023. júl. 9. 19:37
 8/21 A kérdező kommentje:

Van olyan szomszéd, aki csak akkor látok, ha én is délelőtt megyek dolgozni és ők is, vagy ha a nő tereget vagy a férfi szedi be s ruhákat.

Van egy másik, aki néha átjön. vele is alig találkozunk, mert 2 műszakban 12 órázik. Múltkor átjött ebédelni. De volt, hogy későn jött be egy szóra és annyira eltelt az idő, hogy kialvatlan voltam, 6 óra alvással. Amikor szervezett találka van az jó, de mikor jövök megyek, akkor órákra nem érek rá sajnos.

2023. júl. 9. 20:05
 9/21 anonim ***** válasza:
100%

Ezert nem baratkozunk szomszeddal ,mert nem fogjak fel,h ha ok raernek,attol meg en nem.


En azt ajanlom ,h hasonlo dolgozo fiatalokkal baratjozz,ne az ingyenelo naplopokkal.

A szomszedok koszones erdemelnek. Tobbet nem. Vigyazz az egesz nap raero emberekkel. A vegen meg lehuznak az ingyenleo mocskok.


Elso a te alvasod,pihenesed,sportolasod,hazimunka teendoid. A maradek keves szsbadidodrol is te donts,kire alsozod.

2023. júl. 9. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 A kérdező kommentje:

Mindig csodálkoznak, hogy ilyen melegben viszem ki a kutyákat. De ha én 5-kor vagy 6-kor voltam kint és utána 1 vagy 2 körül tudom őket kivinni, nincs más választás. De fűre megyek velük. Na meg az a másik, hogy az egyik csak délben viszi ki és este 8. Akkor ejjel meg reggel hova ürít? Masikakat se látom például este gyors körre se vinni őket. Több műszakban dolgozom, valamikor csak össze kellene vele futnom. Ülni ráérnek, az én kutyáimat sajnálni is , de az övéik bent ürítenek.

A dolgozó szomszéd nő is megerti, hogy nem érek rá és ő sem a napot lopja. Ezért például volt, hogy 2 hónapig nem is láttam. Meg az elején azt se tudtam, hogy egyáltalán itt lakik. Nehéz egyeztetni, mikor tudunk találkozni és beszélgetni, de attól még nem vagyunk rosszban. Most például én locsolom a virágait, mert 2 hétre elutazott. Azért kommunikalunk egymással, de nem raboljuk egymás idejét és nincs hiszti , hogy valaki nem ér éppen rá. Múltkor eljött velem a kutyákat sétáltatni, mert mondtam, hogy azt most kell épp, ez van. Semmi kifogása nem volt.

Volt egy másik ismerős, öreg nő, nem dolgozik, meg nem is dolgozott a gyerekek miatt. Sétáltam éjszakás héten és találkoztam vele. Mondta, hogy üljek le mellé, mert neki az a kutyaseta, hogy leül egy padra és a kutyája tartogatja a vizeletet. Mondtam neki,hogy megyek, mert éjszakás vagyok és kell aludnom még, vagyis megpróbalok, 4 óra alvás nem elég. Beszólt, hogy igyak kávét. Mondtam magamban, hogy kösz, alvás helyett nem segít... Túl sok az ilyen és rám sértődnek meg, hogy dolgozok és a kutyákkal is törődök többet.. Senkivel semmi bajom, de nem látnak bele más helyzetébe.

2023. júl. 9. 22:00
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!