Normális, hogy már fiatalként depressziós vagyok az idő múlása miatt?

Ha az ember milliárdos,egészséges, sikeres,körűl zsongják a csajok,akkor nagyon is fél az elmúlástól) hogy ne érjen véget az álom élet amiben él.

Aki szenved lelkileg és testileg,az még kívánja hogy bárcsak meghalna

#15

Most azt mondod, aki végig kefélte a fiatal korát, gazdag, mindene megvan, pusztán egy dolgot nem vehet meg, az időt, az nem lesz depis, ha látja, hogy mindaz, amit átélt, már a múlt?

Ez máshogy rossz, mert tudja mit veszít, még aki sosem élte meg, az nem tudja.

És képzeld, 35 évesen is jól nézek ki, de 45 évesen már akkor sem leszek 25 éves szinten, mert az idő utolér mindenkit!

Egy idő után a testem nem fogja bírni azt a szintet pl edzésben, amit korábban.

19, nem felejtettem ki semmit. Sehol nem írtam, hogy az élet igazságos. Csak azt mondom, hogy ez van. Nyilván a tyúkmellű gyíkarcú 170 magas girhes ZS kategóriás srác is vágyik ugyanúgy a csajokra, szexre; mint a 185 magas sportos, jóképű, sármos Alfa.

Az élet igazságtalan, de ez semmiben sem változtatja meg a hozzászólásom igazságtartalmát.

25, pontosan ezt mondom. Aki megélte ezeket a megfelelő korban, az fogja úgy érezni, hogy teljes életet élt, hogy megvolt minden, aminek meg kellett lennie.

Aki meg kimaradt az leragad általában. Az fog szomorkodni inkább az idő múlásán, mivel tudja, hogy már sosem fog részesülni azokból az élményekből, amikből szeretett volna.

Nézd csak meg itt. Felnőtt férfiak még mindig tizenéves csajokra verik a répát, és nem tudnak felnőttként gondolkodni. Mert kimaradtak ezekből a dolgokból, nem tudják feldolgozni a veszteséget, és nem tudnak emiatt felnőni sem. 35 éves férfitestben élő 15 éves szellemi érettségi szintig jutott kisiklott életű pasasok.

25, sokkal jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tetted meg, ezt ne felejtsd el!

[link]

Nagyon együtt tudok érezni, és furcsa, hogy mindig nyáron törnek rám ezek az érzések, és a rossz idő megnyugtat. Fordítva kellene lennie.

Először 3-4 évesen kezdtem el zokogni azon, hogy nem akarok meghalni, a szüleim nem értették, alig bírtak megnyugtatni.

Mióta végeztem a középsulival azóta úgy érzem felgyorsult az idő, konkrétan mintha csak tegnap lett volna, és már idén 3 éve, az általános iskola sem olyan régi emlék, és durva belegondolni, hogy már 7 éve, hogy kijártam. Azt érdekes módon nem sirattam annyira, nem volt egy jó közeg és az 8 év iszonyatosan hosszúnak tűnt, ehhez képest a középiskolai 4 nagyon hamar elment. Az is megrémít, hogy amellett hogy ilyen gyorsan telik az idő, nem csinálok semmi olyat ami boldoggá tesz, nem úgy élem az életemet ahogy szeretném, nem érzem jól magam és nem vagyok boldog. Magányosnak is érzem magam. Nincs jövőképem, nem tudom mi lesz velem az egyetem után, nem akarok egy munkahelyen megrohadni, szeretnék igazán élni, de ahhoz pénz kell. Néha ezért irigylem nagyon azokat akik gazdag családba születtek, mert nekik minden erőfeszítés nélkül ott van, amiért nekem hosszú évekig tanulnom és dolgoznom kell, ők a fiatal éveiket 100%-ig kitudják élvezni, utaznak, buliznak, olyan élményekben vesznek részt amiről én álmodni sem merek.

44 vagyok. A változás alapvetően sokszor félelmetes, mert kizökkent abból, amit eddig szerettünk, megszoktunk. Egy dolog van, ami nálam működött mindig, hogy nyitott voltam az újdonságokra. Ezek persze először lehet, hogy félelmetesek, mert semmi ismerős nincs benne, de hosszútávon nagyon megéri. Hogy példákat is mondjak:

- főiskola után új vállalkozás

- Budapestre költözés az ismeretlenbe

- új iroda kipróbálás (senkit sem ismertem, de nagyon jó barátságok születtek)

- külföldre költözés nulláról, ott nősülés

Meg ilyenek. Ez jól kitöltötte az elmúlt 20 évemet persze nem azt jelenti, hogy nem nosztalgiáznék néha, de tudom, hogy az önmagában nem visz sehova, inkább csak a szívemet fajditja.

A terveim a következő 20 evre: új lakóhely, építkezés, élvezni továbbra is az életet.

Szóval nézőpont kérdése: rohad szét az eddigi életed, vagy lehetőséged van egy új szakaszra. Én biztos nem fogalmaznék így, hogy rohad szét az eddigi életem, bár kétségtelen néha elég megterhelő, hogy állandóan változik minden.