Milyen érzés extrovertáltnak lenni?

Miért, te milyennek tartod magad?

Engem extrovertáltnak tartanak az ismerőseim, sőt szangvinikus temperamentumúnak, mert nyitott vagyok, kedves, barátsàgos, könnyen ismerkedem, szeretek beszélgetni az emberekkel, gyorsan teremtek kapcsolat, mindenkivel jól kijövök, mindenki kedvel stb.

Valójában ez csak a felszín. Igazából az van, hogy elég érzékeny vagyok és empatikus, ezért mindenkire könnyen rá tudok hangolódni, igyekszem megérteni az embereket és mindenkiben a jót keresem, nem a rossz tulajdonságokat nézem, ezért vagyok nyitott, barátságos és persze laza mert mindez könnyen megy. De mindezeknek ára van. Ha sokat vagyok társaságban, az emberek nagyon leszívják az energiámat és lemerülök. Nagyon veszélyesek számomra a nárcisztikusok és a folyton panaszkodó energiavámpírok. Nekik külön célpont vagyok.

Ezért sokat vagyok egyedül is a saját magam társasàgával, mert csak akkor tudok feltöltődni.

Szerintem ez attól függ, hogy mennyire tud a személy kapcsolatokat kiépíteni, mennyire tudja kiélni az extrovertáltságát.

Én magam példáján hiába érzem magam extrovertáltnak, ha közben nem igazán tudok kapcsolatokat létesíteni és fenntartani. Sok esetben úgy érzem meg tudna ölni a magány és nélkülözöttség érzés. Mindamellett sok esetben jól elvagyok egyedül is, de szerintem ez is inkább egyfajta védekezés a nélkülözöttség és sikertelenség érzet ellen.

Vagy ott van a 2. válaszoló aki amellett hogy látszólag extrovertált mégis ott van az introvertáltabb, visszahúzódóbb oldala.

Amúgy szerintem alapból nem csak vagy-vagy emberek vannak, hanem inkább olyan ez mint egy skála ahol +-100-ig van egy csúszka ami valahol folyamatosan állítódik az életünk során.

Bár néha inkább úgy mondanám olyan mint két külön skála ahol mindkettőt tudod állítani 0-100 között.