Volt már olyan, hogy úgy érezted képtelen leszel betanulni az új munkahelyen, és jó vége lett?

Első igazi munkahelyemen a mostani. Előtte egyszer voltam takarítani és két hétig napi 3x kijárással egy néninek a gondozója két héten keresztül. Az első két hét olyan szörnyen ment, hogy szinte öt percenként kérdezték meg, hogy jól vagyok-e + 2 percenként mondogatták, hogy ne stresszeljek, annyira ideges voltam. Állandó pörgés, nagy hajtás, hatalmas forgalom, én meg a dobozokat sem tudtam, melyiket vegyem le, nemhogy dresszingelni. Többször majdnem sírva fakadtam, csak hát a könnycsatornáim igencsak acélosak. Egy-két ember nem tisztelt az elején, mert azt hitték félvállról veszem, nem szeretik a tesze-toszaságot. Aztán amikor ugyanarra az oldalra kerültünk kb újabb két héttel később, nagyot csodálkoztak, hogy az utolsó alkalmunk óta mennyit fejlődtem. Nagyon rágörcsöltem, sok is függött, hogy nekem akkor legyen munkám, különben itthon nekünk befellegzett volna. Az is nagyon stresszelt, hogy elmondhatatlanul zavart, hogy nem tudom velük tartani a lépést, nem tudom megjegyezni a dolgokat. Szóval nagyon próbálkoztam, de minél jobban tettem, annál idgesebb lettem, aztán amikor éppen csupán kicsikét izgultam, de határozottan nem éreztem magam idegesnek, de úgy tűnt, akkor kaptam, hogy ne legyek ideges... pedig nem voltam.

Ja meg, hogy "mit szabad és mit nem". Ugye egy konyhán dolgozni más az eü-nél. Emellett nagyon feszélyezett, hogy az emberek emberiek és elfogadóak, segítőkészek és türelmesek velem. Itthon az sem példátlan, hogy ha szakad a cérna, hozzám lesz vágva valami. Először szépen el van mondva, utána hangosabban, utána kiabálva, akár ordítva, kikelve magából + szapulva vagyok. De ha többször kérdezek valamit és többször válaszol, és nem ordít, valami megjegyzést borítékolhatóan kapok. Bent nem akartam ilyet, nem tudtam, mikor szakad a cérna, ugyanis rengetegszer bénáztam. De sosem szakadt. A régebb óta dolgozók is van, hogy kérdeznek valamit. Nyugodt szívvel kérdezhetek.

Nagy kihívást jelentett, és még hónapok múltán sem tudok mindent, de határozottan jól haladok és mondhatom, hogy már beleszoktam. Nem utálok bejárni, bár az a 8 óra engem nagyon lefáraszt. Elég lenne 6, de ugye abból nem jönnék ki jól anyagilag, szóval az a két óra már szerintem mindig is picit szenvedős lesz. :'D

Kellemes csalódás lett.

22/l

Volt, kb 10 hónap volt mire betanultam (irodai munka), viszont ma már úgy megy, hogy napi 4 óra alatt megcsinálom azt, amit más 8 óra alatt.

Mivel van heti 3 nap home office, ezért a 2 irodai napomon letudom szinte az összes munkámat, itthon meg szabad program van majdnem végig.

De abban a 10 hónapban minden hibát elkövettem 3x, a kollégáim kibeszéltek, hogy milyen lassú vagyok, napi 10-11 órát dolgoztam és úgy is elvoltam mindennel csúszva, folyamatosan a felmondáson járt az eszem.

Nem.

Álompozíciókban nem hiszek.

A sztori addig stimmel, hogy

"bekerültél és hirtelen rádzúdult minden, és kicsit megijedtél, hogy nem vagy rá képes"

És a mese úgy végződött, hogy valahogy megoldottam. Kívülről, jött a "na látod megy ez neked", én pedig 3 műtéttel, fizikai és mentális egészségügyi problémákkal lettem gazdagabb.

Ja. Képes voltam rá. Megérte.👍

Azóta a mese úgy végződik, hogy a "rámzúdult minden" résznél otthagyom a 3.14csába. Az egészségem (ami megmaradt belőle) fontosabb.