Egésznap ülök a szobában, és elvagyok magamnak. Mi baja van az agyamnak, hogy ennnyire nincs szüksége ingerekre?

A szobában is érnek ingerek.

Mondjuk innen. Vagy csak nincs akkor igényed a társaságra mint másoknak.

Nem is gondolsz rá, hogy kimozdulj vagy társaságra menj? Én nagyon sokat gondoltam rá, hogy kell a társaság, a kimozdulás, amikor lehetőség volt rá, sokszor lemondtam vagy nem is volt kedvem.

Annyira megszoktam a négy falat.

Ördögi kör: minél kevesebb inger ér, annál inkább hozzászokik az agyad az ingerszegénységhez = nem is akarsz csinálni új dolgokat = még kevesebb inger ér = mégjobban ellustulnak a neuronok az agyadban.

Vigyázz, ha beleragadsz ebbe, akkor onnantól nehéz a visszaút, és szinte garantálan megbánod az életviteledet. Még akkor is ha nagyon fsza kis szobád van, és netezni is tudsz benne.

Ha nem válik életformává, akkor no para, semmi gáz.

Nekem is vannak vissza-visszatérő korszakaim. Tehát egy ideig buli, havrok, szórakozás, meló, pörgés, utána meg pár napig olyan szintű passzivitás, hogyha nem kellene reggel wc-znem, még az ágyból se másznék ki. Szoktak lenni ilyen lusta napjaim. Mondom, csak akkor van baj, ha ez állandósul.