Az emberek többnyire kapcsolatban szeretik tudni magukat, vagy sem?

Általában mindig az a nem jó nekik,amiben vannak.

Nézd meg,mennyi búval bélelt, unott pár van mindenfelé.És emellett mennyi szomorú, üres tekintetű szingli.

Volt egy ismerős,aki tizenkét év magány után talált ismét egy társat.Négy nap után már azon filózott,hogyan bújjon ki a találkozás alól,mert "unta".

Mit lehet erre mondani ?

Ez változó...

Vannak, akik magukat nyugtatják, hogy a lehető legjobb dolog ami velük történik, vannak az ellenkező oldalon lévőek és vannak, akik elfogadják a helyzetet mert tudják irányítani az életület és emellett próbálják élvezni az adott szituációt.

Én az utolsó vagyok. 🙂

A kérdés ésa kifejtés így nem függ össze.

A többség inkább szeret kapcsolatban lenni, mint egyedül. Ezért nem is tudják feldolgozni, ha valaki inkább egyedül érzi jól magát.

A másik része pedig, hogy bármennyire is rossz valami (vagy a kapcsolat vagy az egyedüllét) minél régebb óta van benne az ember, annál nehezebben lép ki belőle, hiába egyre rosszabb akár

Igen a többség szeretne kapcsolatban lenni főleg olyanban ami jól is működik, és szeretet is van.

De sokaknak sajnos alapból nehéz összehozni egy kapcsolatot, vannak akik nagy hátránnyal indulnak.

Most lényegtelen ki mennyit keres, hol lakik stb. Első találkozásig randiig ez majdhogynem teljesen mindegy.

A külső adottságok sok embernek hátrányt jelentenek.

Nemcsak itt, ezen az oldalon, hanem rokonok közt, másik platformokon is sűrűn látom, hallom, hogy egy rakat olyan ember van, magamat is ideértve, akik szeretnének párkapcsolatot, mégsem sikerül nekik. Az esetek többségben ez azért történik, mert nem találnak az igényeiknek, elképzeléseiknek megfelelő társat. Az más kérdés, hogy mennyire mozogtak a realitás talaján, avagy sem.

Olyanról is hallani innen-onnan, hogy azért maradnak benn egy rossz, lélekölő kapcsolatban, mert szerintük "még ez is jobb, mint egyedül".

Én úgy 20-21 éves koromig abszolút nem foglalkoztam a párkapcsolat témával. Azóta pedig eltelt ~3 év, és már máshogy állok a dologhoz, de még így sem fogok belerohanni egybe, vagy az első adandóba, hogy elmondhassam, hogy már nekem is van egy.