Mitől alakulhatott ki a megfeleltetési kényszer, mint passzívagresszív manipulációs eszköz?

Úgy vettem észre, hogy az emberiség "úgy működik", hogy megfeleléssel próbálják egymást manipulálni.

Régi, sokak által helyeselt közmondás például: "Magyar ember evés közben nem beszél."

Eddig ez rendben is lenne, mint kijelentő mondat. Csakhogy ez nem kijelentő mondat, hanem egy passzívagresszív megnyilvánulás, egy megfeleléssel történő manipuláció. A gyerek az asztalnál elkezd dumálni, erre a szülő nem azt mondja, hogy evés közben ne beszéljen, hanem azt, hogy "magyar ember evés közben nem beszél". Ezzel mintegy folyamatot elindítva a gyerekben, aki tudja magáról, hogy magyar, de ettől megfosztva érzi magát, tehát felélesztik benne a megfelelési kényszert - passzívagresszióval - és akkor azért marad csöndbe, hogy "hoppá különben nem tartanak magyarnak?". Ez hülye példa, de remélem, hogy érzékeltetni tudtam azt, amire gondolok.

De sok ilyen van: "Aki az én barátom, az rágyújt" - mondják a suliban, akik ezzel akarják cigizésre bírni az osztálytársukat. (Vagy ugyanez megfordítva: "Nem vagy a barátom/nem tartozol közénk ha nem cigizel")

Vagy szintén passzívagresszív és megfelelést, feladatot generál akár a felnőtti létből vagy a férfiúi mivoltból sok közhely, hogy "Csak a bųzi visel rózsaszín inget" mintegy félelmet és megfelelést zsarolva ki, hogy az illető ne merje felvenni, mert akkor ő nem férfi, nem férfias, stb stb. Még a neves pszichiáter, Csernus Imre szájából nagyon sok ilyen passzívagresszív alapú megfeleltetés hangzott el, ami a félelmek húrjait pengeti és az emberekben megfelelést akar generálni.

De vajon miért ilyen módon akarnak az ember a másikra hatni?