Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogyan lehet egy mindenféle...

Hogyan lehet egy mindenféle drogot (alkohol, cigi, kábítószerek) utáló emberből ilyen alkesz f**z?

Figyelt kérdés

Itt konkrétan egyik barátomra (nem haver, nem véletlenül írtam barátot) gondolok, egyidősek vagyunk. Régebben visszautasított és utált mindenféle alkoholos italt, cigit és kábítószert, mondhatjuk minden anya álma volt ebből a szempontból. Egy ideje viszont teljesen kifordult magából. Minden hétvégén leissza magát a sárga földig és cigizni is akar, igaz, a kábítószereket még minid rühelli ahogy tudom. Jó, tudom, ilyenek a mostani fiatalok meg minden, de azért ezt mégsem tartom normális magyarázatnak. Emellett még kicsit el is szállt magától, nagyobb lett az arca. Régen viszont pont az ellenkezője volt, inkább visszahúzódóbb volt, legalábbis nem volt ilyen biztos magában. Régen tervei voltak az életben, most viszont megelégedne egy olyan munkával, amit a legkönnyebben megszerez (majd a jövőben), nem törődik azzal, hogy sokkal értelmesebb annál, mint hogy egy gyárban dolgozzon. Nem csak én állítom, hogy mostanában olyan vele beszélgetni, mintha egy teljesen más emberrel beszélgetnék.


Mivel igaz barátom volt sok éven át, nem szeretném ha tönkre tenné az életét és a viselkedésével ellökne magától mindenkit. Nem szeretném, hogy megint "antialkoholista" legyen, csak hogy lássa, nem az a jó buli, amire nem emlékszik. Azt akarom, hogy megint az legyen, aki régen, hogy ne legyen túlzottan magabiztos. Viszont nem is akarom ezt a szemébe mondani így, mert akkor egyrészt engem is ellökne magától, másrészt lehet megint visszazuhanna olyan önbizalom-hiányos állapotba, ahogy volt régebben.

Azzal is tisztában vagyok, hogy a barátjaként ismernem kéne annyira, hogy megoldást találjak a problémára, de jobbnak láttam, hogy más véleményét is halljam, mielőtt cselekszem.

Hogy segíthetek rajta?


18/F


2013. júl. 14. 01:00
 1/1 anonim ***** válasza:

Sok ilyet láttam már, amikor a "szentből" kitör a vadbarom. Az esetek egy részében kitombolja magát, majd megtalálja az arany középutat, máskor menthetetlenül lecsúszik és harrmincévesen meghal.


"barátjaként ismernem kéne annyira, hogy megoldást találjak a problémára"

Nos, ebben tévedsz. Senki életét nem oldhatod meg. Te nem tehetsz semmit azotúl, hogy elmondod a véleményedet a viselkedéséről, amire úgyis csak egy vállrándítás lesz a válasz, az alkohol erősebb a barátságnál. Egyelőre. Tehát erősítsd meg magad lélekben, mert végig kell nézned, hogy a barátod elzüllik-e, vagy végül észbekap.

2013. júl. 14. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!