Miért érzem, úgy hogy senki figyelmére nem vagyok méltó?

Mindenkinek segítek,szeretek mindenkit,nem vagyok személy válogató,mikor idegesek,akkor is mindig nyugodt vagyok és nincs sosem harag bennem,még azután sem hogyha komolyabban megsértenek lelkileg,kihasználnak,de még ezt sem úgy fogom fel..segítek,szeretek,gondoskodok,védek,küzdök,de ha segítség kell,ha elfáradtam,ha csüggedek,vagy nehéz a világ nincs kihez odamennem... leginkább nincs minek,kinek éljek (ebből is felállok sokszor),szeretetre vágyom,amiből a nehézségeimből erőt merítek vége mikor elfáradok,de nincs senki akiről gondoskodásért,és figyelemért cserébe töltődés által tudok...mindenki kisétál az életemből,vagy részt sem vesz benne,megbánt...elcsüggedtem...pedig áldás vagyok másoknak de így hogy??