Miként lehet kigyógyulni a depresszióból? Van olyan módszer, amihez nem kell gyógyszer?

Pár apró tanácsot hadd adjak! Nem gyógyír egyik se és együtt se, de némelyik rengeteget dobhat az életen, sokan nem is gondolnák.

1. Naponta legalább ötször, mindig fix (szent) időpontban leülni enni, nagyon-nagyon finomat, minimum egyszer, inkább kétszer, komplett főtt ételeket, rendes recepteket. Maga a főzés is örömforrás, főleg mikor nem csak hogy elkezd menni, hanem egyenesen költészetté válik a kezeid közt. Az evéssel elidőzni, hagyni az ízek viágát áramlani az észlelésedben, még ennél is nagyobb örömforrás, és néha mintha valami sokkal nagyobb költészet része lenne.

2. Fix időpontban ébredni reggelente, és ezért fix (szent) időpontban dobni egy hasast minden áldott este. Célszerű JÓL elfáradni estig (merthogy ezt is lehet rosszul csinálni, legtöbben sajnos pont rosszul csinálják)

3. Vedd észre, hogy reggel vagy jó minden tevékenységben, akár szellemi, akár fizikai! Érdemes reggel nekiállni akár tervek nélkül, csak simán jobbítani ezt-azt, hogy jobb legyen neked, jobb legyen másnak (elég döbbenetes hatása van rád is annak, ha csak úgy kreálsz egy kis örömöt valaki szívében). Idővel jönnek ötletek, tervekké fonódnak, és azt veszed észre, hogy pontosan öt perccel a vekker előtt ébredsz, és már akkor javában a terved aznapi adagjával törődsz fejben.

4. Próbáld megérteni: az életnek alapjáraton semmi értelme, ez maga a szabadság. Annyi értelme lesz, amennyivel megtöltöd. Ez egyszerre móka és felelősség, de épp ezek a paradoxonok teszik olyan jóóó keserédessé, amilyennek látjuk, amikor igazán figyeljük.

5. Próbáld ki, majd gyakorold és szokd meg, hogy nem minősítesz. Semmit, senkit. Soha. Ami marad, az boldoggá tesz, ezt meg merem ígérni. Mi "nehéz"? Egyrészt egyre könnyebb, másrészt nem minősítjük. :)

6. Próbáld ki, majd gyakorold és szokd meg, hogy jelenidőben gondolkozol. Néha jövőről is, amennyiben van jelentősége a jelenben, néha múltról is, ha tényleg segít, de ok nélkül, vagy csak mert hajlamos vagy belefeledkezni a múlton-jövőn rágódásba-tépelődésbe, ne csináld inkább. Egyre könnyebb lesz észrevenned magad. Mármint nem azt, hogy csinálod, hanem magadhoz térni, tudatossá válni, belső, virtuális valóság helyett a valódiban lecövekelni, és ha már ott vagy, teremteni, mert ott leginkább azt lehet.

7. A félelem a barátod, nincs okod félni tőle. Talán időnként túl óvatos, és túl óvatossá tesz. Inkább az legyél, mint vakmerő bolond. A vakmerőség nem tudatos állapot, innen a "vak" előtag. A félelem megóv, mert meg kell, mert egyetlen vagy, nincs határa az értékednek. Az az egy szerencséd van, hogy mi, többiek is ennyit érünk, nem tudom, hogy tudnál megbarátkozni a ténnyel másképp! :)

8. A túlzott félelem, a rettegés, a pánik csak azért van, mert nem találtál jobbat, igaz, nem is kerestél. Mondják, hogy aki keres, az talál. Hát, ha már szeretsz a jelentől elszakadva gondolkodni, éppen megoldáskereső üzemmódban is teheted. Később megtérül a munka olyan bőségesen, hogy rengeteg másik embernek is sok öröme telik majd a gyümölcseiben.

9. Lesz olyan, amikor szembe kell nézned a félelem okával, amikor el kell kezdened lassan szokássá tenni a teljes belső őszinteséget. Kíméletlen, nyers őszinteség belül. Ez is csak eleinte rossz: amíg van miért rosszul érezned magadat a tényektől. De a kegyetlen őszinteségnek része az is, hogy töredelmesen bevallod: a régi tudatlanságod, netán bűneid ma már nem léteznek. Másik ember vagy, mást csinálnál helyettük ugyanabban a helyzetben. Tényleg mást is fogsz, ha előáll. A belső őszinteség egy pillanat alatt porrá rombolja az önkorlátozó hiedelmekből épített kártyavárat, ami erődítménynek hazudta magát hallgatólagos beleegyezéseddel, amikor megendedted magadnak, hogy félrevezesd önmagad. A tények mindig százszor egyszerűbbek és tisztábbak, mint a tévhitből épített onkorlátozó mechanizmusaink. Egyszer kell fejest ugranod a rettegésbe, és ráébredned, hogy végig a napfényben fürdőztél, és valójában soha, semmi nem volt, amitől tényleg félni kellett volna. Fura helyzet ez, mert jóformán már csak attól félsz, hogy érzéketlennek tűnsz, perig csak "ismered a dörgést", kilátsz a szartengerből, ahogy Csernus szereti megfogni a lényegét. És mivel látod, érzed mi van, elkezdesz orientálódni a part felé. Hirtelen van rá ok. :) Ennyit ér a tudatosság.

De sokat segít, ha először is teletömöd a hasadat valami igazán ízletessel. Azt is lassan, hadd működjön az íz, hadd boruljon virágba a pillanat.