Ez hiba? Visszavezethető gyermekkorra?

Nagyon szeretem az éjszakát, a csendet a kihaltságot, de mindig beleképzelek egy másik világot vagy világokat szereplőkkel, tulajdonságaikkal az ő személyes történetükkel így igazából nem kihalt. Történetek az éjszaka torzszülötteinek harcairól. A sötétet és a csendet szeretem nagyon a szobám is elég sötét amikor pedig sétálok egyet éjjel amikor már minden elcsendesült a lelki békém teljesen a helyére áll. A zenék amiket csinálok szintén ezt a hangulatot tükrözik de amit hallgatok az átlagos. A fotókon is ezekben a sötét visszahúzódó témákban találom meg a szépséget. Valójában a szüleim folyamatosan nagyon csúnyán veszekedtek és akkor azt éreztem hogy legszívesebben elmenekülnék. És most jutott eszembe hogy lehetséges hogy valójában ez a menekülés formája. Viszont akkor ez nem egészséges személyiséget türköz. Vagy ez nem reakció? De hát a személyiségfejlődés gyakorlatilag reakciók sorozata...