Mit gondolnak az emberek a semleges nemű emberekről? És vannak rajtam kívül itt ilyenek?

18: lehetséges, de nyilván nagyon nehéz elképzelni, milyen.

Kérdező: az szerencse, ha így jól érzed magad. Engem zavar, hogy a testem nincs összhangban a "semleges" énképemmel, és hogy ezt megváltoztatni soha nem fogom tudni. Nem a nemi identitásom ("hiánya"), ami zavar, hanem a biológiai nem megléte.

Előző:

Ha nem vagy sem nő, sem férfi, hogyan szeretnél kinézni? Mellek, hímvessző/vagina nélkül, mint egy angyal? És szeretnél szexuális kapcsolatba lépni, vagy a semleges neműség hozza magával az aszexualitást is?

22: igen, lényegében úgy (bár angyalinak nem nevezném), nemi jellegek nélküli az énképem. (Gondolom ez valami testképzavarnak diagnosztizálnák, nemi identitászavarral egybekötve, de fogalmam sincs mi ennek a neve).

Esetemben az aszexualitás (pontosabban inkább szexuális preferencia hiánya) is stimmel.

Már írtam korábban (most nem írom ide melyik kommentjeim az enyémek), hogy én kételkedem ebben. Szerintem azért gondolod magadat semleges neműnek, mert a társadalmunkban hozzáragadtak bizonyos hagyományok az egyes nemi szerepekhez, amelyek azonban nem a biológiai nemünkhöz tartoznak, terád meg egyik nem sem jellemző, ezért gondolhatod magad annak.

Most nem mély lelki dolgokról beszélek, de én például utálom a focit, nem szeretem az agressziót, nem érdekel, hogy nem vagyok izmos, hanem inkább sovány, irritál a "férfi és a disznó 100 kilótól kezdődik" című szöveg, nem gondolom, hogy nekem mindig erőt kell mutatnom kifelé, és sosem gyengeséget, mert igenis esendő embernek érzem magam, nem különösen érdekelnek a sportkocsik, stb., stb. Mégis férfinak érzem magamat, mert szerintem nem ezekből a hagyományos sztereotip szerepekből fakad a nemem, hanem egyszerűen férfinak születtem, tágabb értelemben meg ember vagyok, és amiket férfi és női szerepként elterjesztett a társadalom, azon dolgok jelentős része olyan, hogy valójában nem független.

25-ös: A kérdezőnek ment gondolom, de talán rám is vonatkoztatva, így ha nem gond, bátorkodom én is válaszolni.

Az igaz rám, hogy a mindkét hagyományos nemi szerep (társadalmi nem) idegen tőlem. Viszont nem olyan közegben/családban nevelkedtem, ahol hagyományokhoz dogmatikusan ragaszkodva lenyomnák az emberek torkán, hogy a fiúk macsók/katonák, a lányok meg hercegkisasszonyok legyenek (leegyszerűsítve).

A nemi identitás alapjáraton nagyon korán kialakul, most a fejlődéspszichológiai "idejét" pontosan meg nem mondom, de az öntudat után ez az egyik első identitásunk, amivel tisztában leszünk. "Fiú vagyok/lány vagyok". Na nekem ekkor volt szerepkonfliktusom - azt láttam mi a biológiai nemem, de egyszerűen "tudtam" hogy mégsem az vagyok, ugyanakkor a másik se. Semlegesebb játékok vonzottak, "semleges" szereplőket rajzoltam (konkrétan csak állatokat, mivel azokat lehetett ugye nemi jellegek nélkül megjeleníteni). Az a környezetemnek nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon nem a nemem szerint viselkedek, sokan (óvónők pl) egyenesen abnormálisnak tartottak, gyerekek közül is sokaknak szörnyen ellenszenves voltam, szóval nem mondom, hogy sima helyzet volt. A családban viszont nem csináltak nagy drámát belőle, nem erőltettek semmit.

Pszichiáter (teljesen más okból voltam nála) megállapította, hogy "valamilyen nemi identitászavarom" van, de említette, hogy nem tudja hová tenni, ilyen "esetet" még nem látott. Megjegyzem, anélkül jutott el ide, hogy bővebben beszéltem volna erről (magamtól inkább kerültem a témát, de a kérdéseire válaszoltam, simán a viselkedésem szemet szúrt neki, hogy nagyon nem a nememnek megfelelő). Ennél mélyebbre nem mentünk bele, mert semmi köze nem volt a problémámhoz.

Mindenesetre nem misztifikálom túl a dolgot. Ha valaki ahhoz ragaszkodik, hogy én simán egy beteg ember vagyok, akkor legyen, a véleményhez mindenkinek joga van.

26-os: Semleges = nemtelen. Gondolom ha nem nemtelennek gondolja magát, akkor férfi-nő skálán valahová belövi magát. Ha egyik sem... akkor talán nem tartja magát embernek. Őszintén, gőzöm sincs.

Én is ilyen vagyok.

Régen azt gondoltam hogy ez tipikus bu_zi dolog hogy nem érdekelnek annyira a férfias dolgok és hogy elég sok nőies vonásom van (kívül és belül), aztán elgondolkodtam azon hogy talán "rossz" testbe születtem. De végül is rájöttem hogy elégedett vagyok a testemmel és nem vágom az ellenkező nem másodlagos nemi jellegeire. Nem tartom magam nőnek és nem is reprezentálom magam úgy, de nem is nyomom el magamban.

A saját nemem érdekel de nem kifejezetten a melegek.

Gyerekkori trauma miatt a szextől elzárkózom.

Nem tudom hogy ez 100%-ban mindenkinél(aki ilyen nemi diszfóriával él)így van-e,de abban biztos vagyok hogy én nem ilyennek születtem. Nálam a nevelés és a gyerekkorom sokat közrejátszott abban hogy nem alakult ki bennem normális kép a férfiakról és hogy nem tudom magam besorolni egyik nembe sem.

A nem nélküliség segít abban hogy ne kelljen választani valami között ami jobban vonz de helytelen és valami olyan közt ami természetes, de nekem nem megy.

Nem vagytok egyedül ezzel a "nemtelenséggel", de talán nem így definiálnám.

Az én családom sem erőltette a tradicionális nemi szerepeket. Én mindig úgy viselkedtem, ahogy jónak láttam, ahogy jól éreztem magamat. Ezért aztán mindenki simán elkönyvelt fiúsnak. De én soha nem gondoltam magam fiúnak. Mivel a nem valóban biológiai, ezért határozottan nő vagyok. De én sem vagyok kibékülve azzal, hogy a társadalom meghatározza, hogy nőként hogyan kellene viselkednem.