Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » 25-30 éves fiatalok! Szerintet...

25-30 éves fiatalok! Szerintetetk a mai gyerekek nincsenek elkényeztetve és túlságosan sok minden megengedve nekik?

Figyelt kérdés

1., Ma az üzletben fogócska, szinte a játszótéren éreztem magam

2., Kb. 14 éves gyereknek az anyja viszi az iskolatáskát, miközben a gyerek okostelefonozik

3., Már-már az 50 m-re lévő iskolába is kocsival viszik a gyereket

4., Bevásárlóközpontokban a vásárlókocsikba tolják a majdnem 10 éves gyereket

5., Kedvencem, amikor a gyerek az anyját vagy apját cseszi le a boltban


Amikor gyerek voltam, úgy éreztem, amire büszke is vagyok, hogy nem adtak meg mindent a szüleim. Bizonyos szinten nélkülöznöm kellett. Iskolába sohase vittek kocsival, hanem mindig gyalogoltam, sőt a BKV-ra se volt gondom felszállni.

Egyszer hisztiztem, de hatalmas tasli volt a vége.

Akkoriban nem tapasztalatam azt, hogy akár én vagy bármelyik velem egykorú gyerek az anyjával vagy apjával ordítozna sőt követelőzne.


Úgy gondolom, hogy a mostani szülök eléggé sok mindent megengednek a gyereküknek. Természetesen nem mondom azt, hogy miért is ne; ugyanakkor olyan érzésem van, ha a gyerek felnő, akkor is követeli a gyermek a magáét és már nem a Horalky csokit a boltban, hanem...több pénzt...új házat...autót stb.


Véleményetek?


30/F



2014. nov. 12. 19:11
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
76%
Anyám általános suliban igazgatóhelyettes. Múltkor mentem az ebédért és nekem is feltűnt ugyanez, megkérdeztem a konyhásokat hogy vajon mi is ilyenek voltunk-e. Azt mondták teljesen mások ezek agyerekek, mint mi voltunk. Bunkók, tolakodók, agresszívek, el vannak kényeztetve, stb. Ezt csak azért írom le, hogy nem az én "megszépítő múltam" alapján adok igazat a kiírásodnak.
2014. nov. 12. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
50%
Én egyetlen egyet sem láttam, ahol mondjuk 10 év fölött anyuci cipeli az iskolatáskát. És szerintem szörnyen általánosítasz. Divat lett ezen fröcsögni nap hosszat, egész nap csak ezt olvasom Itt is, interneten, mindenhol és hozzáteszik, hogy a "mai fiatalság". Régebben is voltak ilyenek. De azért tegyük már túl magunkat ezen, csinálj gyereket és neveld jól. Istenem...
2014. nov. 12. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
66%

Ez nem új trend, az öregek mindig is ezzel jöttek. Régen is most is, hogy bezzeg az én időmben..... Te sem voltál küönb, csak mert akkor még nem volt okostelefon.

Egyetlen dolog változott, megöregedtél, és beálltál a fröcsögő öregek sorába. 31/F

2014. nov. 12. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
De, el vannak kényeztetve, mert alapból a "szülő"<???> sincs felkészülve szellemileg a gyerekre (de a lényeg, hogy van gyerek).
2014. nov. 12. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim válasza:

Pedagógusként a leírt viselkedésmintákat az iskolában is tapasztalom.Sajnos egyre gyakoribb,mondhatni évről-évre rosszabb.De nem szabad általánosítani.Nagyon sok értékes diákom van,akik jó nevelést kaptak.

Szülőként már kicsit bajban vagyok a kérdéseddel.Szigorú nevelést kaptam.Állítólag jól leplezem,de szorongó,stresszelő típus vagyok,önbizalomhiányom is van.Ezt viszont nem akarom továbbadni a gyerekemnek,mert hátrány az életben,pláne a mai világban.Többet engedek neki,mint annak idején nekem a szüleim.Igen,én is megkaptam már a boltban a 4 évesemtől,mikor nem engedtem a hisztinek,hogy hülye vagy anya.Persze remélem,ez csak a dackorszak.

2014. nov. 12. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

A korcsoportodba még nem esem bele, de szerintem általánosítasz. Csak az tűnik fel ami rossz.


Én nem látom olyan vészesnek a helyzetet, amiket említesz mindig is létező dolgok voltak. Mindig is voltak gyereknevelésre szellemileg képtelen szülők és rossz gyerekek.


Bár azzal nem értem, hogy mi a baj, ha a 10 éves a bevásárló kocsiban ül. Én is ott álltam az oldalán, míg a testvérem benne ült, apámat sem zavarta, hogy plusz 50kg-al többet kell tolnia.


Na meg a sulis, miért zavar ha viszik? Tudod az okát?

Engem is vittek, több osztálytársam is, hiába csak négy megállóra volt az iskola. De ha már a szülők úgyis mennek dolgozni, semmiből nem telik megállni egy percre és megvárni amíg kiszáll a gyerek.

2014. nov. 12. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Nyilván minden gyerek ugyanúgy van nevelve, mindegyik ugyanúgy el van kényeztetve, és minden mostani szülő alkalmatlan a gyereknevelésre, igaz?
2014. nov. 12. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Egyetértek veled,kérdező! Mi is ezt beszéltük egy ismimmel. Gyerek hadd üvöltsön,ahogy akar,véletlenül sincs rászólva,stb.
2014. nov. 12. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Egyetlen dolog változott. Ember nyisd ki a k**va szemed és láss! A nagy lóf#szt nem változott semmi, valószínűleg, ugyanolyan az az ember aki 8-10 éves kora óta agresszív gyilkolós játékokkal játszik meg naphosszat a f#szbúkon lesegeti az undorító butítás (tv ről már nem is beszélve, mert ami régen ment a tévébe az 1000x különb volt, mint ami mostanában az elmúlt kb. 10 évben megy), mint az aki már 12-14 éves korában dolgozott a földeken stb. mint régen nagyon sokan...
2014. nov. 12. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%

1. Az idősek mindig ezt gondolják.

2. A mostani fiatalok nem elkényeztetve vannak, az azt jelentené, hogy foglalkoznak velük.

3. Egyszerűen nem foglalkoznak velük, dolgoznak a szülők, meg amúgy is csak azért van gyerek, mert úgy szokás, meg kellett.

A legtöbb szülő le sem sz***a mi van a gyerekével.


Melyik szülőnek fontosabb, hogy együtt vacsorázzon a család pl. a helyett, hogy a barátok között bámulja ő is? Melyik szülő ismeri a gyerekét?


A mostani fiatalok (is) magukra vannak hagyva, a nevelésük maximum abban merül ki, hogy leb***sa a szülő valamiért, megtilt hülyeségeket.

De, hogy mi van velük igazából egyik szülő sem tudja.

2014. nov. 12. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!