Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogy tudom az emberek hozzááll...

Hogy tudom az emberek hozzáállását, előítéleteit megváltoztatni az én helyzetemben? Részletesebben lent.

Figyelt kérdés

25 éves vagyok, van egy 7 éves lányom, a feleségem 46 éves, 18 éves voltam, amikor összeházasodtunk és megszületett a gyerekünk. Szinte minden ember, aki megtudta ezt csak a megjegyzéseket tette ránk. Volt, hogy idegen emberek szóltak be emiatt, mondjuk a legtöbb esetben a lányomat a húgomnak nézték, a feleségemet meg az anyánknak, mert én amúgy is jóval fiatalabbnak nézek ki, mint amennyi vagyok, kb. 17-nek. Próbáltam magamon már változtatni is, hogy idősebbnek tűnjek, de ez nem vezetett semmire. És sajnos van, amikor nem lehet elkerülni a kellemetlenségeket. Például nyár végén írattuk be iskolába a lányunkat, és a beiratkozáson ott sugdolóztak néhányan mögöttünk, és az egyik apuka szó szerint odaszólt, hogy "hé, te kisfiú, neked az anyádtól van gyereked?" és 3-4 ember elkezdett ezen hangosan röhögni, én meg inkább kimentem az iskola elé és a sírás kerülgetett.

A szüleimmel szerencsére sikerült elfogadtatni ezt, ők beletörődtek, és kedvelik a feleségemet is. A házasságunk első három évében Ausztriában éltünk, mert a feleségem akkor ott dolgozott, ott talán egy kicsit elfogadóbbak voltak az emberek. De az ismerősök is mindig azt kérdezgetik, hogy minek házasodtunk össze, minek vállaltunk gyereket. Ere csak annyit tudok mondani, hogy a mai napig ugyanúgy szeretjük egymást, a házasságunk jól működik, hiába nem tudják ezt mások elhinni, én szeretem a családomat nagyon, és nem bántam meg, hogy megházasodtam és lett gyerekem.



2015. febr. 24. 13:22
 1/10 anonim ***** válasza:
8%
Sehogy. Amikor elvetted a feleséged ezt te felvállaltad. Persze az más kérdés, hogy szerintem a feleséged kihasznál, mint állat és hazavágta az életed, de ez egy dolog. Az más dolog hogy ez a te beleegyezésed nélkül nem jött volna össze. Továbbá az is egy dolog, hogy sok ember iszonyatosan bunkó, de attól még van igazság abban, amit mondanak. Ez minden csak nem egy egészséges kapcsolat.
2015. febr. 24. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Amúgy hozzáteszem, hogy végeztem egyetemet másfél éve, és azóta nincs munkám, csak itthon vagyok. A feleségem dolgozik helyettem, én inkább emiatt érzem magam rosszul, nem azért, amiért az emberek megjegyzést tesznek.
2015. febr. 24. 13:32
 3/10 anonim ***** válasza:

Az emberek ilyenek, ha valaki kilóg a sorból, akkor egyből rácsapnak, mint a keselyűk. Ez van. Ti dolgotok, főleg ha jól megvagytok, nem kell velük foglalkozni.


Amúgy a beszólós palinál valami frappánsat vissza kellett volna mondani és utána elmenni. Valószínűleg érezte, hogy félsz vagy nyámnyiláskodsz, és lehet sokan ezért szólnak meg.

2015. febr. 24. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Én is visszaszóltam volna, ami hirtelen eszembe jut, csak azért is, hogy bizonyítsam a rátermettségemet. :D pl. Nem, ő nem az anyám, de a tieddel már rajta vagyunk a gyerekgyártásban szóval pár év múlva hozhatod a féltesódat beiratni. :D Bár én is furcsán néznék rátok az biztos. Esetleg nem kéne munkát keresned? 18 évesen tudtál gyereket csinálni, de magadért ne tudsz kiállni? KAMU: :D
2015. febr. 24. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Ne haragudj meg de szerintem még lehet muterodnál is idősebb a párod..


2 dolgot javasolhatok,


1. húzzál el dolgozni.

2. kicsit uralkodnak rajtad, álj a lábadra és alakíts ki saját "teret" magad körül.


Te apa vagy, és ezzel kell foglalkoznod.


+3... ne menj sehova, hátha kileheli a lelkét a milf 10 év múlva, örökölsz 1-2 millát, 35 évesen meg még mindig alapíthatsz normális családot :D

2015. febr. 24. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
5-ös azért arra várni egy kései 40-estől, hogy kilehelje a lelkét elég korai. :D Még ha 80 körüli lenne talán, de így még 40 évet minden gond nélkül élhet szóval az örökség elég messzinek tűnik főleg, hogy elvileg szereti is. D:
2015. febr. 24. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Azért érzitek, hogy a nő iszonyatosan csőbe húzta a srácot? Most 25 éves, 18 évesen házasodott, a kislány 7 éves... Ezt magyarra lefordítva a drága asszony érezte, hogy már nincs sok dobása fogynak a petesejtek, ezért felcsináltatta magát egy 18 évessel. Ez valami iszonyatosan szánalmas.
2015. febr. 24. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Vannak ilyen hiperbénák, akik attól érzik keménynek magukat, ha találnak egy (szerintük) gyengét, akit meg lehet rugdosni. Errefelé valóban sok van és egyre több. Összefügghet azzal, hogy ők talán még nálad is összetörtebbek belül, csak ilyen "jól" "leplezik" ugye.
2015. febr. 24. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Én nem érzem magam kihasználva. Éppen fordítva, én érzem úgy, hogy ingyenélő vagyok, mert nincs munkám. De ez nem az én hibám! Hiába keresek munkát már másfél éve, nincs a végzettségemhez semmi, csak egy-kettőt szoktam találni, de azokhoz mindig elvárnak már x év tapasztalatot, ami nekem nincs. Elmehetnék mondjuk pénztárosnak is, abból mostanában sokat keresnek, de akkor meg minek tanultam felsőoktatásban, és egyébként is rosszul érezném magam, ha jóval kevesebbet keresnék a feleségemnél. Miért gondolják ilyen sokan, hogy kihasználnak engem?
2015. febr. 25. 18:08
 10/10 anonim ***** válasza:
Így, hogy kicsit még töprengtem rajta, simán lehet, hogy "A molnár, a fia, meg a szamár" effektus. Mindegy mit csinálsz, az első szembejövőnek lesz valami korszakalkotó ötlete számodra, hogy hogy lenne jobb, pontosabban, hogy miért nem úgy csinálod, ahogy neki hirtelen eszébe jut, na meg persze mekkora hülye vagy, amitől ő azonnal milyen okos szerencsére.
2015. febr. 28. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!