Van még itt rajtam kívül olyan nő, aki NEM szereti, ha a külsejét dicsérik?

Nálam az a helyzet, hogy én szeretem, ha a külsőmet dicserik, viszont, nálam sokkal jobban hat, ha a személyiségemre vonatkozik a dicséret. Ez főleg akkor igaz, ha férfiaktól kapom.

Valahogy úgy vagyok vele, hogy a külsőmre vonatkozó dicséret nőktől sokkal jobban esik (talán, mert ők kritikusabbak vagy mert a férfiakat könnyebb levenni a lábukról...nem tudom ).

Férfiaktól viszont a belső tulajdonságaimra kapott dicséretet tartom igazán őszintének. Jól esik a kulsore vonatkozo is, de azok nem hatnak annyira nalam.

#1 Nem, ó, korántsem. Ha valakinek ebből az jön le, hogy a kérdezőnek semmi se jó, ostoba. Szimplán ostoba az illető.

Bókolni tudni kell. Legtöbbször az emberek nem őszintén teszik, és már megszokásból célozzák a külsőt (gondolván "nőknek úgyis ez számít Igazán!").

Egyrészről. Másrészről, Te és a Kérdező két külön ember. Attól, hogy te ilyen voltál, más nem feltétlenül hozzád hasonló. Te ezt tapasztaltad, de az általad leírtak nem (minden esetben) fedik a valóságot.

Én egyenesen gyűlölöm. Ha tehetem, nyíltan megmondom, ha dicsérni akar, dicsérje az eszemet - ha nem, csak bólintok egyet és megyek tovább. Szarok az illemre. Nem fogok őszintétlen, felszínes bókokat megköszönni.

Rengeteg dolog van, amit egy emberben dicsérni lehet a külsőn kívül. Legtöbbször mégsem azokat veszik figyelembe. Miért? Mert így lettünk nevelve (mondván, "ennyi elég", "apró figyelmesség", "ha megemlíted, jó pont", "megpuhítás", "illendő", "ezt mindenki szívesen veszi", stb) és egy olyan társadalomban élünk, ahol a külső nagyon nagy szerepet kap.