Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » MIt csináljak ha a kolleganőm...

MIt csináljak ha a kolleganőm egy hülyegyerek, nekem kell helyette dolgozzak, és még őt is dicsérik meg helyettem?

Figyelt kérdés

Nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem, ami felőrli az idegeimet, és nem tudom hogy oldjam meg. Felvettek egy kiscsajt hozzánk (ajándéküzlet) és eleinte sajnáltam, mert mondta hogy fél, meg hogy ő ezt nem tudja, és mondtam neki, hogy ne féljen én itt vagyok, majd segitek. Ezt tettem is pár napig nagy odaszánással, motivációval, hogy segitsem őt. csakhogy ő rákapott, és kimutatta a foga fehérjét. ha jön vevő, meg se mozdul. ha jön áru, meg se mozdul. mindig olyan sunyin hátul marad, és várja hogy én dolgozzak. Néha annyian vannak, hogy meg lehet szakadni, és a végén már mindent én csináltam helyette, és majd meg szakadtam. Mindemellett már feloldódott, és úgy viselkedik mint egy hülyegyerek. vihog, morzsál, leszarik mindent, nem pakol, nem megy a vevőhöz. Egyik nap, még az utolsó napon, még nagyon hajtottam, amig nem lett ez az egész számora világos. Szerintem ő röhögött magában, hogy milyen jó hogy én dolgozok helyette. Csináltunk egy ritka kivételes nagy forgalmat, aminek a főnök nagyon örült, de én szóba se jöttem, ő lett megdicsérve, hogy milyen ügyes ahhoz képest, hogy ilyen új, és ilyen nagy forgalmat csinált. Na akkor azt hittem felrobbanok az idegtől, mert persze ő dicsekedte el nekem az örömhirt, hogy megdicsérték. Én próbáltam neki mondani, hogy hát ja, azért mert én dolgoztam helyetted, úgyhogy ma te fogsz helyettem, meg próbálgattam, de valahogy nem tudtam a szemébe nézni és megmondani neki egyértelműen hogy mit gondolok, és hogy felbosszantott. Ezek után jött a főnök. Akkor is tök ideges voltam, hogy hogy mondjam meg neki, hogy ez a csaj semmit nem csinál, minden munkát rám terhel, és akkor még azt hiszik hogy ő csinálta a nagy forgalmat, én meg a seggem vakarni járok ide. De csak ilyen hülyeségeket mondtam, hogy "hú tengap nagyon kemény nap volt, nagyon sok volt a vevő" ilyesmit, de nem azt amit akartam. célozgattam, hogy ez a lány komolytalan, de nem mondtam ki végül hogy a tegnapi forgalom nekem volt köszönhető, nem neki. Nekem egyébként nem kéne ezért se plusz pénz, leszarom, csak annyi kéne, hogy tudják hogy nem ő csinálta hanem én. Csak az igazságtalanság fájt, és az hogy béna voltam, mert idegeskedtem, de nem mertem megmondani az igazat, mert akkor úgy éreztem volna magam, mint egy surmó köpő, aki a másikat besározza. Lehet hogy ez baj, mert más, könnyű szerrel kimondja az ilyet egy munkahelyen.


Kérlek áruljátok el nekem, hogy ebben a helyzetben ti hogy viselkednétek, vagy hogy hogyan kellene normálisan viselkedni! Mert nem tudom! ilyenkor oda kell állni a főnök elé, és higgadtan elmondani hogy mi a helyzet? vagy hogy???


mert én nem vagyok senki anyja, hogy másokat istápolgassak, akik ilyen kis hülye szinten vannak. Komolyan, kialakult egy ilyen anya-lánya szerep köztünk, hogy ő igy rámháritja magát, vagy nem is tudom. Sajnáltatja magát, hogy ő milyen szerencsétlen, hogy a szárnyaim alá vegyem, utána meg visszaél a jóindulatommal. És nálam ez az egy, ami ki tudja verni a biztositékot. Egyszerűen nincs türelmem az ilyenekhez már. Főleg nem úgy, hogy utána meg az én energiámat szivják el, meg visszaélnek azzal, hogy majd én ugrok mindig, ő meg sunyin hátul marad, utána meg még be is zsebelei a dicséretet, és elujságolja nekem, mint az anyukájának, hogy képzeld milyen ügyes voltam tegnap, mert megdicsértek.


Komolyan hol rontottam el ezt a folyamatot, és hogy kéne megoldanom? hogy kéne normálisan csinálni az ilyet?


mert igy nem jó, mert felrobbanok ettől a csajtól, és már rosszul vagyok, ha tudom hogy vele kell eltöltenem egy napot.



2014. júl. 14. 09:42
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:

Ne haragudj, nem olvastam végig, képtelen voltam rá.


Csak addig, hogy hol rontottad el.


Hát ott, hogy amikor észrevetted, hogy nem csinál semmit, szólnod kellett volna neki, hogy mozduljon meg. Erélyesen.

Ha annak ellenére nem csinál semmit, akkor szólni kell a főnöknek, hogy nem fog beválni az új lány, mert egész nap meg se mozdul. Kellene keresni valakit aki dolgozni szeretne.


Ezt még megteheted, bár ha hagyod hogy dicsértesse magát, egy idő után annyira elégedett lesz vele a főnök, hogy neki fog hinni. Főleg ha még nyalni is tud.

Szerintem beszélj a főnököddel, és önts tiszta vizet a pohárba.

2014. júl. 14. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
szóval ezt más igy tenné? nem tudom hogy miért vagyok ilyen, hogy eleinte valakit megsajnálok, aztán adom alá a lovat, amikor meg magam miatt én kerülök rossz helyzetbe, már nem merek szólni.
2014. júl. 14. 10:35
 3/15 anonim ***** válasza:

Hát bizony ez a te hibád. Már akkor helyre kellett volna tenned amikor elkezdett súnyiskodni. Simán erélyesen rá kellett volna szólnod, hogy emelje fel a seggét dolgozzon, ezért fizetik.

Majd szólni a főnöknek már az elején, hogy az új kollegina semmit nem csinál!

Ráadásul a dicséret után sem vagy őszinte a főnökkel csak hebegsz.. Nem lepődnék meg ha a főnök egy szavadat sem hinné ha most elé állnál, és azt mondanád, hogy semmit nem dolgozik a csaj.

A vége az lesz, hogy te fogsz új állás után nézni.

2014. júl. 14. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
Máshogy bizony nem fog menni, szólj, hogy dolgozzon ha nem változik akkor szólsz a főnöknek, hogy egyedül vagy hiába vagytok ott ketten. De ha néma vagy akkor dolgozz csak kettő helyett és idegeskedj tovább.
2014. júl. 14. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:

hát ez az, igazatok van, tudom. De ha rászóltam, mindig mondta, hogy ő szarul van. biztos ez a szövege, hogy megsajnáljam. Más ilyenkor szerintem nem sajnálja meg a másik embert, mert magára néz, én meg hülye vagyok, mert mindig mást is figyelembe veszek magamon kivül, és a végén én szivom meg. csak tudnám hogy miért akarok én jó lenni másokhoz, amikor hozzám se jó senki.

Az a nehéz, hogy ha elmondom a főnöknek, akkor úgy fogja venni, hogy magam fényezem, és mást meg besarazok. hogy kell az ilyesmit normálisan elmondani? hogy ne igy tünjön? igen, tudom hogy egy ökör vagyok, és az ökör dolgozik mások helyett, a hülyéknek meg állandóan szerencséjük van. most ez a helyzet.

2014. júl. 14. 10:52
 6/15 anonim ***** válasza:
Ha szarul van menjen haza. Tényleg csicskának néz.
2014. júl. 14. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
Behívod a főnököt és leültök hárman nyugodtan elmondod, ezt amit itt megfogalmaztál és közöld, hogy többet nem dolgozol más helyett. Ezzel megelőzöd azt, hogy árulkodónak tartsanak .
2014. júl. 14. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
Ha most hirtelen kidőlnél, ki dolgozna az üzletben? A kollegina egyedül, vagy a kollegina a főnökkel? Én lehet beszednék egy "csúnya hasmenést" 3 nap táppénz, és akkor virítson az ifjú titán egyedül, vagy a főnökkel. Gyorsan kibújna a szög a zsákból. Ha akkor meg hajtana, elintézném, hogy Velem is hajtson...
2014. júl. 14. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:

Ha megteheted, menj el pár napra szabadságra. Lássuk hogyan boldogul a remek munkaerő. Ha meg nem, akkor munkára kell fogni, meg a főnöknek is el kell mondani, hogy ki az aki dolgozik és ki nem.

Ezt legelső alkalommal már meg kellett volna tenned, így kicsit hiteltelen lesz a dolog, de akkor se hagyd, hogy felmossák veled a padlót.

2014. júl. 14. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

9-es vagyok.

A 7es válaszoló jól leírta, ezt kell tenned.

Azért majd írj, hogy mi lett, mik a fejlemények!

2014. júl. 14. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!