Miért vagyok ilyen szerencsétlen? A szociális fóbiához van köze?

Szerintem nincs köze a szociális fóbiához, bár nekem is az van, a sok más bajommal együtt. Sokat szoktam bénázni én is, az életben egyáltalán nem tudom megállni a helyem. Szerintem egyszerűen ilyen személyiség vagy/vagyok. Én minél jobban vigyázok valamire, annál apróbb darabokra törik. Az egykori munkahelyemen néhány dolog hullott szét, senkit nem zavart, hogy így kell használni, csak engem. Egyszer valami halálán lévő dolgot eltörtem, vagy már nem is tudom hogyan kezdődött az egész. Utána mindig figyeltek, mikor mit teszek tönkre. Ha figyelnek, akkor én béna vagyok, mindent rosszul csinálok, minden tört, minél jobban vigyáztam, annál jobban. Először ritkán ütöttem oda a létrát valaminek, mióta figyeltek, jobban vigyáztam, ezáltal minden egyes ajtókeretet és más lehetséges pontot megtaláltam a létra lábával. Egy pici csattanás, és már jött a kérdés, mit törtél el? Igen, valóban eltört, mindegy hogy mi. Annyira idegesítettek, hogy már a nézésemmel törni tudtam.

Nem becsukódó kapuval nekem is volt már dolgom, meg más egyébbel is, ami hibásnak nézett ki, tudtam, hogy nálam fog elromlani, de használnom kellett. A kapuhoz meg máshoz sem mondják el, hogyan működik. Egy kapu egyszerű (ha jól működik), meg minden más azoknak, akik használják nap mint nap, de nekem nem mondja senki. Becsukom valahogy, vagy más esetében megcsinálom valahogy, aztán előtörnek a gondolatok, ezt most így jó, vagy még igazítsak, senkit nem zavar, hogy rossz, vagy leszakad az ember háta, hogy normálisan becsukja a kaput? Otthagynak egymagamban, azt sem tudom mi lesz, mit csináljak, teljesen elveszek. Már várom mikor csesznek le, hogy nem tudom normálisan becsukni a kaput.

Eszembe jutott egy másik kapus eset, ezt leírom, az említett munkahelyen esett meg: reggeltől estig szereltünk egy helyen, volt a főbejárat az épületbe, onnan (sok beltéri ajtó után) egy ajtó ki egy udvarba, innen az utcára pedig egy kapun lehetett kijutni, ami csak belülről zárható, becsukni is csak belülről lehetett. Az udvaron álltunk az autókkal, az épületből az udvarra nyíló ajtót használtuk, ha kellett valami a kocsikból. Nap végén elpakoltunk mindent az autókba, kiálltak a kollegák az utcára, én meg bezártam belülről a vaskaput. A terv az volt, hogy az udvarra nyíló ajtón bemegyek, odaadom a kulcsot a tulajdonosnak, kimegyek a főbejáraton, beülök az autóba és megyünk. Ezzel szemben szépen bezárták az udvarra nyíló ajtót, mert arra senki sem gondolt, hogy azt k***a vaskaput ki fogja bezárni, mikor be sem lehet csukni kívülről, zárni meg főleg, mert belül volt a lakatnak hely. Dörömböljek az ajtón, hátha éppen nem hallja meg senki, mert senki nincs az ajtó közelében, akkora az épület. Nem volt más, kinyitottam a vaskaput, kimentem, behajtottam, természetesen félig nyitva maradt, mást nem tudtam kívülről csinálni. A kollégák meg miért nem megyek már, mit szórakozok. Bementem a főbejáraton, odaadtam a kulcsot, mondtam, hogy zárják be a kapujukat, aztán eljöttem és indultunk haza. Ezzel volt néhány perc késlekedés. És ki érezte rosszul magát? Én. Már megint nem jól csináltam valamit, de lényegében közöm nem volt a késlekedéshez, csak bezárták az ajtót, amin egész nap közlekedtünk. Nem csak én hibáztam, csak a legtöbb dologért én voltam lecseszve. Ugyanezen a napon reggel pár percet azzal töltöttem, hogy "feltörjem" a saját autónkat, mert a kolléga ügyesen bezárta a kulcsot, aztán hirtelen más dolga lett, mert ugye alapvetően dolgozni jöttünk, nem nézelődni.

Még egy vonatos eset, aztán befejezem a túl hosszúra nyúlt szövegelést: vonaton el kellett mennem kisdologra. Kijutok az (IC) kocsi utasteréből, nyitnám a WC ajtót, nem nyílik. Mondom biztos foglalt, megvárom. Néhány perc után az utastérből kijön egy utas, bemegy a wc-re, én meg állok mint a hülye: nem is volt foglalt? Nem hát, az ajtó nehezen nyílt, én meg nem tudtam. Az hittem foglalt, aztán ha rángatom az ajtót, hogy már pedig be akarok jutni, kijön aki bent van, azt jól letol, hogy hova sietek ennyire. Az élet számtalan területén képes vagyok bénázni.