Lehet boldog az, aki felnőtt?

19 éves vagyok, most érettségiztem és most állok a felnövés határán. Nyilván nem kell említenem, hogy nem igazán örülök a dolognak. Sőt, mi több, amióta elballagtam, melankolikus hangulatban telt a napjaim többsége. Sok helyről hallottam, hogy még írtó fiatal vagyok, előttem az élet, a lehetőségek. Olyat is kaptam már, hogy az én problémáimat nem is lehet komolyan venni, ezért nyilván nem is beszéltem erről a kialakult érzésről, ami most jelen van bennem. Gondolom ezek alapján már zárnád is be a kérdést, mert megint csak egy ostoba tinilány nyávog, de én azért szeretném leírni, amit máshova nem akarok.

Amióta az eszemet tudom, megfigyelem a felnőtteket, hiszen velük vagyok körülvéve. Elkeserítő, hogy eddigi tapasztalataim alapján a 10 felnőttből 8 boldogtalan. Még a szemeiket is másnak látom, mint a fiatal kortársaimét: Mintha kialudt volna bennük a fény, ami fiatalként biztos jelen volt. A szüleim elváltak, azóta anyukám élete egy csőd, úgy ahogy van. Boldogtalan, be van ide zárva, nincs pénze semmire, képezni nem tudja magát.. Csak létezik. Az ő ismerősei is mind ilyenek. Az édesapám állandóan csak dolgozik, aztán hazamegy és alszik. Hiányzik az öröm, az izgalom, a remény az életükből. Lehetőség nincs, hogy mondjuk világot lássanak, vagy valami. Oda vannak bezárva egész életükben, ahol születtek. Ez vár rám is? Mert ha igen, miért létezem? Ezért nem érdemes megszületni. Amikor nyáron diákmunkán voltam, ugyanilyen melankolikus, üres emberekkel voltam körülvéve. Mint a zombik, olyanok voltak. Mintha nem lenne örömük. Ugyanígy a tömegközlekedésen. Üveges tekintetek, karikás szemek mindenütt.

Nyilván eddig tanultam, egyetemre is megyek, hogy megteremtsek magamnak valami lehetőség szerűséget, de nem tudom, mennyire érdemes. Anyukám azt mondja, menjek ki külföldre dolgozni, ne tanuljak tovább... Én meg nem tudom.

Én is szinte automatikusan kerültem a felnövést, mert ezek alapján féltem tőle. Például az első szexuális élmény: Én rengeteg fiúval csókolóztam, buliztam, beszélgettem, kapcsolatba léptem eddig, de egyikükkel sem akartam lefeküdni sosem. Mert a felnőttek szexelnek. És én nem akarok felnőtt lenni. Én egy ártatlan, érintetlen fiatal lány akarok maradni.

Ez is komolytalannak hangozhat, de egy hete jöttem haza a Sziget fesztiválról. Az elmúlt években rákaptam a fesztiválozásra. Azért, mert ott éreztem igazán fiatalnak és szabadnak magam. Ott lehettem az, aki vagyok, és nem az, amit elvárnak tőlem. Ott elfelejthettem mindent, amitől félek. Aztán amikor hazajöttem, elgondolkodtam, hogy miért nem élhetünk úgy, ahogy akarunk? Tudom, hogy ha küzdünk érte, akkor igen. Viszont van, aki hiába küzd egész életében, ha nem szerencsés. Miért van ez? Én épp ezért akarok örökké gyerek maradni. Hogy úgy élhessek, ahogy akarok, álomvilágban. Tudom, hogy ez nem lehetséges, de én addig akarok fiatal maradni, ameddig csak lehetséges. Infantilis vagyok és éretlen, tudom, és szeretek ilyen lenni, szeretek nem tudomást venni semmiről sem. Mert lehet boldog az, aki felnő?