Mi miatt tiszteled a másikat? Mit is takar igazából az, hogyha tisztelünk valakit?

amiatt amit tett vagy nem tett...amit elért...

22F

Érdekes kérdés, én is gondolkodtam már ebben a témakörben.

Én úgy vagyok vele, hogy van úgymond egy alaptisztelet bennem mindenki iránt. Gondolok itt arra, hogy egyszerűen nem teszek meg bizonyos dolgokat. Senkivel.

Viszont, hogy mondjam, vannak emberek, akiket úgymond jobban tisztelek. Akikre fel tudok nézni valami miatt. Akik kiérdemelték a szememben a tiszteletet. De ez egyébként eltérő lehet. Hogy ki kit tisztel. Hiszen lehet, hogy nálam minden tisztelet például azé, aki ki mert törni a saját kis világából, életéből, viszont más ezt nem tudja tisztelni. Más például tiszteli azt, aki bármilyen nehézség ellenére folyamatosan tűrt, tűrt, tűrt és élte azt az életét, ami neki jutott.

Mondjuk ez most lehet elég hülye példa volt, de ez jött.:))

Gondolom érted amit mondok.

A másik meg az, ami ezzel a témával kapcsolatban zavar, hogy el van várva tőlünk diákoktól (én az vagyok), hogy így meg úgy tiszteljük tanárainkat. Ez egy bizonyos szintig rendben is van. Viszont egyes személyek esetében azután a szint után, ami sokszor nálam épp csak azt az alap emberi tiszteletet jelenti, én már nem tudom jobban tisztelni. Egyszerűen az én szememben az az ember, nem érdemel több tiszteletet. Akárhogy idősebb, okosabb, tapasztaltabb, de a viselkedésével mindent lerombol. Ahogy beszél, amiket mond, amiket tesz. Gondolom érted miről beszélek. Vagyis remélem. S el van várva, hogy ezeket az emberek úgy tiszteljük, mintha minimum az isteneink lennének.

Szóval igen, én azt hiszem ezt szerettem volna elmondani.

Én eddig összesen három ember iránt éreztem még valódi, őszinte tiszteletet. Az egyik Alessandro Zanardi autóversenyző, akinek egy baleset után amputálták mindkét lábát, de tovább versenyzett, még futamot is nyert aztán egy másik kategóriában. A másik Valentino Rossi motorversenyző. Bár nem követem a motoros világot és nem is érdekel, amikor láttam vele készül interjúkat, megdöbbentem, hogy milyen szerény még a kismilliomodik világbajnoki címe után is. A harmadik pedig az egyik egyetemi tanárom, aki egy nemzetközileg is ismert és elismert nyelvész, hatalmas tárgyi tudással és intelligenciával, mégis barátként tekint a tanítványaira (~50 évesen megengedi, sőt, kéri, hogy tegezzük) és egyáltalán nem vág föl a tudására.

Szóval számomra az igazi tiszteletadás azoknál lehetséges, akik kiemelkedők a területükön, mégse érzik kötelességüknek azt, hogy a földtől elrugaszkodva, pökhendi viselkedéssel éljenek, így például az említett tegeződés már egy pozitívum.

Pozitív tulajdonságai miatt.

Amikről nem tehet ember, nem tiszteletre méltó.