Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Félelem az öregedéstől - ki...

Félelem az öregedéstől - ki van így ezzel az érzéssel, és mit tesz a rossz érzés ellen?

Figyelt kérdés
Nehezen tudom megfogalmazni a kérdést, de hátha lesznek, akik értik, és írnak a saját gondolataikról. Harmincas nőként, teljesen stabil családi háttérrel, mégis nagyon élvezem azt, hogy nőiesen, fiatalosan tudok öltözködni, viselkedni, élni - és egyszerűen nem tudok magamra úgy gondolni, mint egyszer majd idősödő, aztán öreg nőre. Kifejezetten félek minden olyan jeltől, ami arra utal, hogy már nem úgy nézek ki, majd nem bírok annyit, hogy majd nem leszek a férjem szemében kívánatos, stb. Tehát mindentől, ami ezzel együtt jár. Persze az élet szépségeit kell akkor is megélni, és biztosan sokan mondják, hogy minden kornak megvan a maga szépsége. Mégis, vannak akik hasonlóan gondolkoznak?

2015. nov. 5. 08:56
 1/9 anonim ***** válasza:

Amíg egészséges vagy, és hajtanak a hormonok, addig ez a külsődön is meg fog látszódni. Tehát csinos elszel, és sokat adsz magadra.

De amint elkezd szép lassan valami ledönteni a lábadról, már nem ez lesz a legfontosabb számodra.

De addig el kell hízni, el kell menni valami jutalékhozamra vadászó sarlatán orvoshoz, vagy bármi, ami kidönt a stabilitásból.

2015. nov. 5. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Először is a nőiesség belülről is jön, sőt, talán inkább onnan. Ami a külsőt illeti, egészséges ételekkel, rendszeres testmozgással, le tudod lassítani a folyamatot. Leginkább magadhoz képest kell jónak lenned. Ha erre törekszel, valószínűleg le fogod pipálni nem csak a legtöbb hasonló korú nőt, hanem a fiatalabbak közül is jónéhányat.
2015. nov. 5. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

"a nőiesség belülről is jön, sőt, talán inkább onnan"


Szerintem ez nem igaz. Egy elhízott, igénytelen ember nem nő. A nőiességnek 50%-ban eleme a külső.


Egyél sok friss zöldséget, gyümölcsöt és 50 évesen is szexi leszel!

2015. nov. 5. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
#3 Viszont egy vonzó külsejű nő nem nőies, ha úgy viselkedik, mint egy... lámpaoszlop.
2015. nov. 5. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim válasza:
Ez már nekem is eszembe jutott. Én 33 vagyok, de sokan nem hiszik el... azt meg főleg nem, hogy 8 éves fiam van. :) Én is nagyon fiatalos, nőies vagyok, szórakozni is eljárok néha. Én azt mondom, az öregedéstől ne félj, hanem legyél rá majd büszke idővel! Legyél igenis büszke majd arra, hogy pl. 45 évesen is egy bombázó leszel. Sokan már huszonévesen is elhagyják magukat, nekem több ismerősöm is van, aki szült egy gyereket, aztán se egy smink, se egy normális ruha, csak be van punnyadva otthon. Az ilyen típusú nők belenyugszanak mindenbe, nem foglalkoznak magukkal, vagy nem is tudom, mi történik velük. Ezt nem tartom normálisnak. Szülés után is, vagy 40 körül is lehet valaki nőies, de én ismerek 62 éveset is, aki nagyon csinos nő! 18 éves az unokája, és azt hiszik, hogy a fia! Csodaszép arcú nő. Én is olyan típus vagyok, aki még az idő elteltével is adni fog magára, és a fiam mikor már magasabb lesz nálam, büszkén karolok belé az utcán, hadd nézzenek csak. Lehet irígykedni, nem fog érdekelni.
2015. nov. 5. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 HUN_Sector ***** válasza:
100%

Tőlem 30 éves pasiként meg folyton elkérik a személyit, ha a boltban sört veszek... :)


Én speciel az öregedésnek örülnék már egy kicsit.


A te esetedben ez egy indokolatlan stressz. Ha karban tartod magad, nem görcsölsz a dolgokon és egészségesen élsz, nem fogsz megcsoffadni - bocsánat a csúnya szóért.

A 40-es korosztályban aztán megindul majd az öregedés látható jeleinek összessége, de ezt pedig el kell fogadni, vagy operációkkal szembe mehetsz a biológiával, de azzal csak a körülötted állókat csapnád be.


Nem véletlen a mondás: Mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát.

2015. nov. 5. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim válasza:
Irigyellek titeket. Nekem az ilyen-olyan betegségeim miatt nem is biztos hogy megélem az időskort. Szerintem az öregkor csodálatos lehet. Tudni hogy eljutottál idáig, megéltél annyi mindent, tapasztalt vagy és bölcs. Szabad vagy nem kell a gyerekneveléssel, munkával foglalkozni (jó esetben.) Az időseknek már nincs annyi veszíteni valójuk mint egy fiatalnak. Hányszor hallani hogy milyen fiatalon meghalt meg ilyenek, az idősek már túlvannak rajta. Persze ha te úgy fogod fel az életet mint egy kellemes valamit amit élvezni kell akkor természetes hogy félsz attól hogy ez elmúlik. De ha az életet egy próbatételnek fogod fel akkor örülni fogsz ha eljutsz odáig. Éld meg a fiatalságot, aztán majd éld meg az öregséget is
2015. nov. 5. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Tisztelt Kérdező !


Én 40 éves férfi vagyok, sokat dolgozom, nagyon korán kelek, keveset pihenek , stresszes életet élek, DE nem öregedek Sosem 1 percet sem. Fitt vagyok és fiatal, ha meglátnál , akkor a döbbenettől nem tudnál szóhoz jutni.... Annyira fiatal vagyok arcra

2015. nov. 5. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:
Nem az fontos, hogy az ember hány éves, hanem, hogy jól érezze magát a bőrében minden nap. 58 évesen ezért nem foglalkozom az öregedéssel. Amióta így gondolkodom, kb 15 éve, remek a közérzetem, vidám vagyok, tele energiával.
2019. febr. 13. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!