Nem akarok felnőni, miért van ez?

19 évesen ez nem gond, sőt.

Nekem 30 éves koromban esett le, hogy már nem vagyok gyerek és nem viselkedhetek úgy.

Képzeld, kívülről nézve egy teljesen átlagos, normális srác voltam, voltak párkapcsolataim, egyetemet végeztem, munkám is volt, nem is akármilyen, 25 évesen már Audival jártam (nem 10-20 évessel, hanem újjal), de még a szüleimnél laktam és a kedvenc időtöltésem a bulik mellett a játszás volt (számítógépes játékok és a LEGO).

Aztán betöltöttem a 30-at és leesett, hogy ismerősi körömben már mindenki házas (pedig mindegyik esküvőjén ott voltam, tehát tudtam róla), a legtöbbnek gyereke is van és csak én lakom még a szüleimnél (pedig a megtakarításaimból kp-ra tudtam lakást venni).

Na, nekem ekkor nőtt be a fejem lágya és ezután lettem felnőtt.

Nem mondom, hogy követendő példa lennék, de 19 évesen még nem muszáj felnőni, ha nem akarsz, ez szerintem nem probléma.

Kedves első, 30 évesen sem kötelező felnőni. Amennyiben nem ártasz magadnak és másoknak, nem csinálsz semmi törvényelleneset, akkor úgy élsz a szabadidődben ahogy te akarsz. Legózhatsz 80 évesen is, ha a te kedved úgy tartja. Sokkal gázosabb azért "felnőni" mert körülötted mindenkinek családja van. És? Félsz, hogy mit gondolnak majd rólad? Vagy félsz, hogy egyedül maradsz? Gondolom erről van szó, és nem arról, hogy egy pillanat alatt olthatatlan vágy ébredt benned a gyerekcsinálásra és a házasodásra.

Kedves kérdező, én is pontosan így érzek, de szerintem rosszul közelíted meg a dolgot.

Nem attól lesz valaki komoly, hogy öreg lesz, gyereket vállal és megházasodik. Van rengeteg komolytalan szülő, és komoly egyedülálló ember. Tanulni, dolgoznod, eltartanod magad lassan majd jó lenne, de ezen kívül semmi sem kötelező.

Pacsiii!! :D

Én is hasonlóan állok hozzá ehhez :)

"megöregedni, ráncosodni"

érthető, senki sem akar rosszul kinézni, de mindig lesznek öregemberek

Kedves 3-as!

Most már 33 vagyok, menyasszonyom van, életem legjobb döntésének tartom, hogy felnőttem, mert szerintem ez is fejben dől(t) el.

Ettől még szeretek játszani, csak már komolyabban veszem az életet, ill. nem is a "komoly" a megfelelő szó, hanem inkább az "önálló".

Én sem akarok soha "felnőni".

Nem vagyok átlagos,túl sok nehézséggel kellett megbirkóznom.

Nem hiányzik még a "felnőtt élet" is.

Nem akarok családot.30-as,40-es éveimben is úgy akarok majd élni,mint egy gondtalan 20-on éves.

Sportolni akarok,a hobbimnak élni,nem pedig papás-mamást játszani.

Nem hiányzik +nyűg vagy tehet.Van elég bajom így is:)

27/F